Közlekedés

‘Nesze semmi, fogd meg jól’ kerékpáros fejlesztés a Malom utcán

By 2019. március 1.
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Március első napján került sor a Malom utcai közlekedésfejlesztési munka átadására, az erről szóló önkormányzati közlemény itt olvasható.

A beruházás nagyobb részét a parkolóépítés tette ki: a Wigner iskola előtti, korábbi kavicsos terület helyén mintegy 760 m2-en aszfaltozott burkolatú, durván 60 férőhelyes parkoló született. Az eredmény több mint jó, főleg, hogy a parkolók ingyenesen használhatóak. Ha itt véget érne a sztori, még happy end is lett volna, de sajnos tovább mentek.

A munka másik felét a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése adta, ami már inkább lett keserves, semmint sikeres. Merthogyna:

  1. Az újonnan létrejött “kerékpárutat” az autóútra felfestett piktogramok jelentik. Kérdéses, hogy ennek mennyire van értelme, de a semminél azért jobb, meg ha csak egyetlen autóvezető jobban figyel miatta a biciklisekre, akkor már megérte az a vödör sárga festék.
  2. A felfestéssel simán beküldik a Malom utcáról – Széchenyi utca irányába tartó bicikliseket a viadukt alá. Ez egy kín kereszteződés, amivel évek óta nem tudott mit kezdeni a város, autóktól a buszokig így egy egyszerű bal kanyar helyett mindenki megteszi a maga 300 méteres kerülő körét a viadukt alatt. A kereszteződés átépítése állítólag nagyon drága lenne, amit el is hiszünk, lévén, hogy viszonylag ritkán építettünk még át utakat, így ha azt mondják, hogy drága, akkor biztosan tényleg drága. No de, hogy ezt a kerülőt bicikliseknek is meg kelljen tenni, ez valami egészen lenyűgöző ötlet. Anno, amikor még először néztük a terveket, reméltük, hogy csak valami  gonosz viccről van szó, de nem, tényleg így oldották meg. Ült egy mérnök ember a tervezőasztal fölött, gondolkozott a forgalmi szituáción, és erre jutott. “Vezessük fel szerencsétleneket először a járdára, majd a zebrák mellett csak simán át a Széchenyire? Á, lol, van ennél viccesebb ötletem is, ezt figyeld!” – gondolta hősünk, és megrajzolta a tervet.
  3. A fedettnek ígért kerékpártárolók nem lettek fedettek és nem lehet használni őket. Az előző pontban linkelt bejegyzésünkben a kerékpártároló volt az egyetlen biciklis fejlesztés, amin örömködtünk. Hogy lemaradt a tető róla, hát nem klassz, de még ráfogható, hogy túl szép lett volna azzal együtt a fejlesztés, ne álmodjunk nagyot. Az viszont, hogy sikerült ilyen régi típusú, kerekeket fogó tárolót beszerezni, ez már főbenjáró bűn (a TV Eger hírvideójában látható az 53. másodpercnél) Olyan ügyes volt utóbbi időben a város, és itt tényleg meg kell jegyezni, hogy irtózatos ütemben születtek mindenhol a biciklitárolók, mindenhol következetesen a jófélék, amikhez a vázat lehet nekitámasztani. Erre most itt van ez. A Malom utcánál használt tárolót a biciklisek meghatározó része nem tudja használni, mert kellene hozzá egy támasz a biciklire. Ez a hagyományos, régi típusú kerékpárokon meg is van, de nagyon sok másikon nincsen, például azok többségén sincs, amikkel az ifjúság ma közlekedik. Meg a vázat támasztó tárolók egyébként stabilabbak is, de az már részletkérdés.

Sikerült tehát úgy fejleszteni a kerékpáros infrastruktúrát, hogy az égvilágon de semmi nem lett jobb tőle. Még, ha nagyon jószívűek vagyunk is, maximum a sárga felfestés miatt jobban figyelő egy fő autósunk lehet előrelépés. Ez így és ebben a formában nagyon szomorú helyzet, kár volt elrontani vele az új parkoló dicsőségét.