Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Február közepétől kapható a Dobó tér

By 2014. február 4.6 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Január 21-én írtunk róla, hogy lakossági igényekre reagálva, örvendetes módon lehetőséget teremt majd a város a rehabilitáció miatt felszedett régi térkövek emlékbe történő megvásárlására. Mostanra megkaptuk a pontos részleteket is kezdeményezésről, ezzel egészítjük ki alább az akkori cikkünket:

A januárban beharangozottakkal ellentétben végül is a Városgondozás kft. telephelyén (Homok utca 26.) lehet majd megvásárolni az ép burkolólapokat, ez a változtatás a könnyebb megközelíthetőség érdekében történt. A választék a Dobó térről felszedett ún. „Fórum” lapokra terjed ki, a bazalt kocka köveket nem fogják árusítani, azt városi beruházásokhoz használják majd fel. Az ár maradt, vagyis továbbra is jelképes bruttó 100 forintért juthatunk majd hozzá a burkolólapok darabjáért, melyekből maximum 5 darab lesz vásárolható fejenként. Fizetni a helyszínen lehet majd, a pénzen túl a vevőknek pedig személyi azonosítót, illetve egri lakcímkártyát kell felmutatniuk a kövekért cserében. Az árusítás február 17-től (hétfőtől) kezdődik majd.

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    Sznobéria…

  • (Facebook) szerint:

    Miért, vagy micsoda? :)

  • Gabriella szerint:

    Aki nem egri az nem vásárolhat ? van-e határidő,hogy meddig tart az árusítás,vagy, még a készlet tart ? :-)

    • Sasi szerint:

      Határidőt nem kaptunk, a megmaradó köveket maga hasznosítja majd a város a különböző építkezések során, tehát valószínűleg amíg marad belőlük, addig értékesítik is őket. És igen, elvileg csak egriek élhetnek a lehetőséggel.

  • Laci szerint:

    A Dobó utca macskaköveit vajon hová tüntetik?

    • Sasi szerint:

      Elméletileg azokat is a későbbi építkezések során tervezi felhasználni a város, mint a megmaradt Dobó téri lapokat, illetve szó volt róla, hogy a közöket kitöltő anyagot (szurkot?) is megpróbálják megmenteni és a Hibay Károly utcán újra felhasználni

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006