Belvárosi rehabilitáció

Tiéd lehet a belváros egy darabja

By 2014. január 21. 13 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

A belvárosi rehabilitációval több olyan felület is eltűnik Egerből, melyekkel leginkább csak tudat alatt, de összenőttünk az évek során. Pszichológiában jártasabbak biztosan tudják az okát, mindenesetre már mi is néztük, hogy hogyan lehetne eltenni emlékbe a Dobó tér, vagy a Dobó utca egy kövét. Utána persze nem tudnánk mit kezdeni vele, de egyszerűen kell és kész, mert az volt a régi Dobó tér és mekkora jó már, ha az embernek van egy olyanja otthon! :)

Szerencsére többen nem csak magukban morfondíroztak a régi kövek hazavitelén, hanem meg is keresték ötletükkel a Városüzemeltetési irodát. A TV Eger Fogadóóra című műsorában Tuza Róbert, az említett iroda vezetője elmondta, hogy az ilyen megkeresések miatt lehetőséget biztosítanak majd a térkövek jelképes árú és emlék célra történő megvásárlására. Ez azt jelenti, hogy aki szeretne egy darabka régi Dobó teret, Kis Dobó teret, vagy Dobó utcát otthonra, az maximum öt darab kocka-, vagy térkövet, darabonként 100 forintért megvásárolhat majd magának. A burkolatot személyi azonosító, lakcímkártya mellett a Városgondozás kft inert hulladéklerakó telepén (a Szalóki útról lekanyarodva a régi hulladéklerakó) lehet „megváltani”, várhatóan február elejétől – ezt Tuza Róberttől tudjuk, pontos dátum még nem született az ügyben, de ha lesz, jelezzük mi is. Úgyhogy öröm van és boldogság, úgy lehet egy darab Dobó terünk otthon, hogy még a kordonokon sem kell az éj leple alatt átmászni érte :)

doboter

Az ép burkolólapok egyike akár a szobád dísze is lehet

A régi köveket egyébként újrahasznosítja a város, az ép lapokat társasházak járdáihoz kívánják használni, a sérült darabok pedig beőrlésük után kőporként maradnak tovább Egerben, ahogy hát szokták mondani, Dobó tér nem vész el, csak átalakul.

Szólj hozzá! 13 hozzászólás

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..