Skip to main content
Kereskedelem

Észak-Magyarországon belül Egerben a legdrágábbak a lakások

By 2021. július 2.

A Világgazdaság július 2-i cikkében Észak-Magyarország lakáspiacának alakulását vizsgálták meg.

„A KSH által közzétett 2019-es végleges és a 2020-as előzetes adatok alapján is Miskolcon, Egerben és Salgótarjánban köttetett a legtöbb tranzakció a régióban.”

Az első megállapítás aligha lehet meglepő, a folytatásban ennél azért találunk izgalmasabb adatokat is. Például, hogy az utolsó lezárt évben, tehát 2019-ben összesen 1059 adásvételt regisztrált Egerben a KSH, és az előzetes becslések szerint ilyen tranzakciószám körül várják a 2020-as adatokat is, a világjárvány tehát nem okozott érdemi visszaesést a keresletben.

Érdekesség, hogy bár népességszámra Miskolc a régió legjelentősebb városa, mégis Eger a legdrágább település. Városunkban „a téglalakások négyzetméterára 300 ezer forint feletti, a paneleké kicsivel ez alatti, a családi házak ára pedig 250 ezer forint körül alakult az utóbbi hónapokban.” Miskolc ennél minden kategóriában durván 50 ezer forinttal olcsóbb négyzetméterenként.

A forrásként használt cikk ide kattintva nyitható meg.

Ahogyan már sokszor leírtuk, és valószínűleg sokszor le fogjuk még ezután is, a magas egri árak megítélése nézőpont kérdése. A városba újonnan beköltözni vágyóknak sovány vigasz, ám Eger a térség legerősebb városa és ez azért alapvetően jó dolog. A nagy kereslet elsősorban Eger általános népszerűségével-, Budapesthez közeli fekvésével- és a turizmus, illetve egyetem miatti jó befektetési lehetőségével magyarázható.