Skip to main content
Fejlesztés

Elkezdődött az Érseki palota északi szárnyának felújítása

By 2021. február 18.

Bejegyzésünket rögtön magyarázkodással szeretnénk kezdeni, hiszen a cím ebben a formában nem teljesen igaz. Az Érseki palota északi szárnyát valójában hetekkel ezelőtt elkezdték felújítani, olyannyira, hogy a díszkert felőli homlokzat lényegében már el is készült. Ami újdonság, hogy most az északi szárny utcai homlokzatának is nekiláttak, de hát ezt meg már mégse adhattuk így címnek, mert kisregény lett volna belőle… És akkor most, hogy mindent tisztáztunk, lássuk a lényeget!

Egy elmondhatatlanul régóta várt fejlesztés első kalapácsütéseit láthatjuk a főutca közepén. Már 2019 májusában panaszkodtunk, hogy mennyire rontja az utcaképet a Palota állapota, és már akkor is azt írtuk, hogy a helyzet legalább 2018 ősze óta fennáll.

Hogy mit is láttunk eddig pontosan?

  1. A Palota felújítása még 2010-ben (!) kezdődött, azonban a régészeti munkák és egyéb nem várt események kissé elhúzták a folyamatot.
  2. 2016-ban átadták a Palota középső, turisztikai célra hasznosított szárnyát.
  3. Ezt követően a déli szárny felújításába fogtak.
  4. Már 2018 környékén járunk, amikor elkezdték kiüríteni az északi szárnyat is, felkészülve a hamarosan itt folytatódó felújításra.
  5. Itt és ekkor történt valami, amit valószínűleg nem így terveztek és ami miatt 2,5 évig érintetlenül, ámde már üresen búslakodott tovább az északi szárny.
  6. 2020 őszén elkezdték ugyan az északi szárnyat is, de csak a kert felől, az utcafront tovább kínozta az arra járókat.
  7. 2021 februárjában elérkezett az idő. Megjelent egy piros szalag, néhány munkás, és elkezdték leverni az utca felőli vakolatot!

Hogy 2019-es bejegyzésünk hatására nem ragadott rögtön vésőt Érsek Úr, és látott neki egymagában a ház felújításához, vagy nyomtattatott általunk is javasolt látványterves ablakfóliákat, aligha meglepő. Az viszont teljességgel érthetetlen, hogy a kialakult helyzet miért nem zavart ilyen hosszú időn keresztül egyetlen illetékest sem. Ahogy idén januárban filozofáltunk rajta, a Palota állapota messzemenőkig nem csak saját magáról szól. A kiürített üzlethelyiségekkel és csendes omladozással az eltelt évek alatt akaratlanul is sikerült visszataszítóvá változtatni az utcaszakaszt, ami annak fényében külön fájó, hogy történetesen Eger főutcájáról van szó. Sem időtöltésre, sem üzletnyitásra nem volt vonzó ez a rész Egerből, így a környék törvényszerűen romlásnak indult. Nyilván fotelharcosként könnyű mindent jobban tudni, de azért erősen úgy tűnik, hogy itt valami elég csúnyán félrecsúszott, aminek végső soron Eger belvárosa, vagy legalábbis főutcája itta meg a levét.

A megszokott hőbörgésnél komolyabban viszont nem tudunk haragudni a történetre, hiszen feltehetőleg mindenkit jó szándék vezérelt, és végsősoron még csak egy rettentően örömteli fejlesztésről van szó. A Palota már elkészült szárnyai túlzás nélkül gyönyörűek lettek, ugyanezt elképzelni a most még a sárga minden árnyalatában omladozó homlokzaton, valami mesebeli álom. Lényegében egy új és egy jelentősen minőségibb arculatot fog kapni a Széchenyi utca.

Nagyon várjuk az északi szárny új megjelenését, de igazából egyelőre már azzal is elégedettek vagyunk, hogy elkezdték a felújítást. Innen már minden kalapácsütéssel csak jobb és jobb lesz a helyzet!

© Egrinapok.hu 2006