Skip to main content

Mint ismeretes, a Szala városrészben a tegnapi napra virradóan 45 ember veszítette el otthonát az éjszakai vihar következtében.

Polgármesterként büszke vagyok arra, hogy nem csak a városvezetés tagjai, hanem a város cégei és intézményei is percek alatt bekapcsolódtak a mentésbe és a kialakult helyzet kezelésébe.

Elmondhatom, hogy a közös munka eredményeképpen mind a 45 károsult személy elszállásolása megtörtént az EVAT Zrt. által rendelkezésünkre bocsájtott kollégiumi épületben, a Család- és Gyermekjóléti Központnak hála pedig ruhákat és élelmiszert tudtunk biztosítani az érintetteknek. Városgondozás Kft. szakemberei amint lehetett, megkezdték az érintett területeken a romok eltakarítását.

Ezúton is köszönöm minden résztvevőnek a kiemelkedő és emberséges munkát, amit egri polgártársaiért és a városért végzett!

Mirkóczki Ádám

Eger MJV polgármestere