Skip to main content
KereskedelemSzabadidő

Megnyitott a karácsonyi vásár

By 2015. november 30.3 hozzászólás

November utolsó – és egyben advent első – hétvégéjén megnyitott a Dobó téri karácsonyi vásár, vártuk már nagyon ezt, kíváncsiak voltunk ugyanis, hogy idén mit sikerült kihozni a térből. Tavaly a próbaévnek kikiáltott időszakban nem annyira jött össze a dolog, erről itt írtunk anno, lássuk, idén mi változott.

A fa

Az első, ami szembetűnik, amint kilépünk az Érsek utcáról, hogy bumm egy batár nagy fa áll előttünk. Szokatlan, de nem volt rossz ötlet áttenni ide, összenyomja a teret és ez nagyon-nagy hasznára válik a vásárnak. Új, fehér díszeket kapott a fa, ez a szín visszaköszön másol is még a téren, pacsi a következetességért, na meg magáért a díszítésért is, ami nappal is egész mutatós lett. Idén először tetőtől-talpig lógnak díszek a fán, emiatt szükséges volt körbekeríteni azt, örömünk határtalan, hogy ezt sikerült szépen megoldani. A vas kerítés ízléses, nem hivalkodó, funkcióját pedig tökéletesen betölti.

DSC_0522

Játszóház

Soha nem szerettük a téren kialakított játszóházat, egyszerűen nem illik a környezetébe, de mit lehessen tenni, szükség van rá a gyerkőcök miatt. Örömmel láttuk, hogy idén ez a karácsonyfa árnyékába került, talán ez a legelfogadhatóbb megoldás, van is, meg nincs is, nem ront az összképen. Ettől függetlenül még gagyi, de legalább már nem ez az első dolog, amit meglátunk a vásárban, hála a fának, ami jó szándékkal kitakarja a Széchenyi utca felől érkezők elől.

DSC_0530

Étkezés

Idén is különböző színű, fajtájú és méretű ponyvák alatt ehetünk, ez teljesen rendben is van pár ezer fős, jellegtelen települések esetén. Ja, hogy itt most Eger főterére jutott ebből a megoldásból? Annyira kellemetlen. De még így is adjunk hálát az égnek, hogy legalább reklámponyvákat nem engedtek ki, még az lenne egy csoda, ha Sopronis, meg Coca Colás sátrak sorakoznának a téren. Ilyen minőségi környezetben egyszerűen nem lehet ennyire nemtörődömnek lenni, felejtsük már el ezeket a szarokat. Vagy vegyen a város egységes ponyvákat és lehessen csak azokat kibérelni, vagy építsenek egyetlen, nagyobb étkezőt és legyen kénytelen mindenki ott enni. Nem lenne ez bonyolult, a játszóháztól a szoborig a tér közepe így is pang az ürességtől, ezt a felületet (a játszóházat kipaterolva, a fától egészen a szobor előtti vagy 10 méterig) simán be lehetne takarni vitorla típusú ponyvákkal. Minden étkezde vendége ezt a közös pontot használná, egységes lenne, és kicsit szűkítené is a teret, amire nagy szükség lenne.

DSC_0524

Színpad

Idén sajnos elrakták Dobó szobra elől a színpadot, így most látható az alkotás. Á vicc volt, nyilván sokkal jobb megoldás ez az idei. Jó helyen van a színpad és jól is néz ki, a díszekben a fán látott fehér szín köszön vissza.

DSC_0529

Összhatás

A helyzet jobb lett a tavalyitól, viszont igazi áttörést nem sikerült elérni. A tér még így is üresnek hat, nagyon nagy része nincs hasznosítva, ami nem mutat jól egy karácsonyi vásár esetében. Még mindig mutogatnánk akár a tavalyi ötletünkre berendezés terén, de attól már jobb elképzelés is lehetne az idei megoldások alkalmazásával. A fa maradhatna itt, ahol most van, a színpad dettó, a körhintát, játszóházat meg elfelejthetnénk és áttehetnénk máshová. Nem illenek ilyen díszletek közé, ott árválkodik a Gárdonyi tér, a kis koripályához sokkal jobban passzolnának ezek a kellékek mint a Dobó téri vásárhoz.

DSC_0526

Ötlet 1

Nem lenne rossz egy zárt teret építeni valahová a Dobó térre, vagy a Gárdonyi térre. Akár a játszóház is beköltözhetne ide, de étkezőnek, pihenőnek és melegedőnek is jól szolgálna. Valami olyasmire gondolunk mint Pesten, a Vörösmarty téren a Hütte. Csak piciben. Akár még információs pont is működhetne nálunk is benne.

Ötlet 2

A Kis Dobó tér alapból is varázslatos helyszín, de ezt a hangulatot könnyen tovább lehetne növelni középre futó fényfüzérekkel. Egy feldíszített oszlophoz a teret határoló épületek emeletéről be lehetne lógatni arany színű égősorokat, eszméletlen szép lenne.

Összességében nem lett rossz a vásárunk, kimondottan viszont jónak sem neveznénk. A fejlődés azonban tagadhatatlan a tavalyi évhez képest, ha így haladunk, jövőre már hátha még jobban be tudjuk lakni a felújított főterünket. És még két apró megjegyzés a vásárunkhoz kapcsolódóan így a végére. Egyrészt a kis fák feldíszítése nem elvetendő ötlet, de ekkora gömbökkel idétlenül néznek ki, főleg Gárdonyi szobor mögötti. Másrészt az egyik gagyi kaput sikerült éppen egy pocsolya fölé rakni a Zalár utcán. Azt most hagyjuk, hogy egy újonnan átadott utcán hogy lehet így megsüllyedve a burkolat, de ez így nem lesz jó eső / hóolvadás után, pláne akkor nem, ha a víz még meg is fagy majd. Annak viszont nagyon örülünk, hogy legalább az egyik gagyi kaput elvitték a Dobó térről, ezekkel is legalább annyira ellenséges a viszonyunk mint a játszóházzal.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Pisti szerint:

    Én annak „örülök”, hogy minden bódéban lehet forralt bort kapni, és végre kiszorult egy csomó kézműves! Végülis ki a fene akarna kézművesektől ajándékot venni! Sokkal jobb, hogy végre 3 méterenként ihatunk valami gagyi forrlat bort!

  • Nagyon jók az észrevételek a cikkben!Remélhetőleg a felsőbb vezetés is lát benne rációt.

  • János szerint:

    Ausztriából éppen hazaérve azt kell mondjam hogy sajnos nagyon szegényes lett az egri adventi vásár(ocska).