[highlight] Kedves olvasónk, Gabi lepett meg ismét minket egy levélsorozattal, melyben az idei egri kirándulásáról írt. Nem ez volt az első alkalom, tavaly is kaptunk már hasonlót tőle, azokat a bejegyzéseket „Alkalmi turista” címre keresve lehet megtalálni a blogon. A helyzet kísértetiesen hasonlít a tavalyira, most is közkinccsé tesszük a három levelet, hogy a hozzánk hasonló érdeklődésű emberek is betekintést kaphassanak, hogy mit látott belőlünk Gabi. Neki ezúton is köszönjük, hogy megosztotta velünk az élményeit, érdeklődőknek pedig ajánljuk a mától péntekig megjelenő leveleket olvasásra, esetleges hozzászólásra. [/highlight]
Eljött 2015 nyara, elviselhetetlen forróság, az ember szenved az elsötétített lakásban, de azon töri a fejét, hova menjen pihenni és kikapcsolódni egy pár napra. Hát hova? Egerbe. Két lakást sikerült kivenni, mindkettőben két-két éjszakára. A szerencsénk az volt, hogy mind a két lakásból hamarabb mentek el a turisták és mi a istentelen nehéz batyunkat letehettük korábban és nem kellett megvárni a 14-órát, mert csak akkor vehettük volna át a lakásokat, és még abban is szerencsénk volt, mert így 4 és fél napnak örülhettünk. Az egyik a Kertész utcában, a másik az Almagyar utcában van.
Gyorsvonat, talán 6 helyen állt meg és a kupé hűtve volt, hogy mivel, azt nem tudom, de jól utaztunk (visszafelé is). Megfigyeltem, hogy bárhova utazok vonattal, mindig jól sikerül, talán ezért is ragaszkodom hozzá.
Mikor megérkeztünk, azon tanakodtunk, hogy kínlódjunk a Raktár utcán, vagy kínlódjunk a síneken át és az Ady Endrén végigmenve jussunk el a Kertész utcába. Hát az utóbbin szenvedtünk, mert akkor még nem tudtuk, vagyis elfelejtettem, hogy a Raktár utcában rendbe tették az utat. Legalábbis a biciklisek részére. A lakásban egy nagyon kedves, barátságos hölgy fogadott, megköszöntük, hogy ilyen korán elfoglalhattuk, letettük a holminkat, átvettük a kulcsot, egy félórát pihentünk és irány a belváros.
Dobó tér! Az átalakított teret most láttuk először élőben. Nagyon sokan voltak kint, a szökőkút működött, nekem a Végvári Vitézek szobra nem hiányzott, mert anno nélküle ismertem meg a teret. A régi kövezet viszont hiányzott, sokkal szebb lenne most a tér, ha nem ilyen szürke, jellegtelen külsőt kapott volna. A kitett virágos ládáknak örültünk, színesé tette a környezetet. Talán több padot tudnék elképzelni. A templom és az Önkormányzat épületének a színével még mindig nem tudtam megbarátkozni. Nagyon eltér a kollégium s a környék épületeinek a színétől. Olyan hideg távolságtartást sugall. Az Önkormányzat udvarára meg elfelejtettünk bemenni, és nem tudtuk megnézni, hogy sikerült az átalakítása. Talán valamelyik fotós lefényképezi és felteszi az oldalára.
Közben harangoztak, itt az ebéd ideje, hova menjünk? A Főtér étterem terasza tele volt, a belső helységben is sokan ültek, de oda nem akartunk bemenni. Mentünk tovább, a régi rossz tapasztalatok miatt nagyon leszűkült a választék. Próbáljuk ki a Nemzeti éttermet, hátha a Filagória már készen áll és kint-bent tudunk ebédelni. Sajnos csak a Napernyők alá tudtunk ülni, de megfelelt. Szimpatikus üzletvezetőnő napi menüt ajánlott, egy kissé meglepődtünk, mert a legtöbb helyen az „a la carte” étlapot szokták az orrunk alá tolni. Nagyon elfogadható ára volt a menünek, a minősége – mivel én azon kevesek közé tartozom, hogy a leves a „főétel”, mert, ha az jó, akkor a második fogással nem lehet gond, mert jó a szakács – viszont egy kicsit kritizálható volt. Na, de előfordul otthon is, hogy nem mindig sikerül jól, amit főzök. Nem egy nagy forgalmú étteremben, 40 fokos melegben, majd holnap biztos jobbat eszünk. Irány a kedvenc cukrászdánk. Muszáj valami édességet enni, fütyülők a fogyókúrára, majd lejárjuk. A másik újdonság, amin szintén csak néztem, a sok fagylaltos, az egyik kommentelő azt írta a blog egyik cikkére, hogy Eger a fagylaltok városa lett. Hát az lett. Végigmenve a Széchenyi utcán viszont nem volt sok sétáló, nem ültek a teraszokon, ami meglepet, a Dobos cukrászda szinte kongott az ürességtől és nem úgy láttam, hogy sok turista lenne a városban. Bementünk az átalakított mozi presszóba, nekem tetszett, a fiatalok körében biztos kedvelt hely lett. Amint sétáltunk a Harmos felé, aznap nyitott a Levendula fagyizó. Benéztük az üzletbe és ott mondta az egyik kislány, hogy du.16-tól-19-ig ingyen kapható a fagyi a nyitás örömére. Ugyanakkor a másik oldalon is nyílt egy fagyizó, ami üzemelt. Mi maradtunk a Harmosnál, mert gondoltuk, hogy a sok konkurencia arra ösztönzi őket, hogy minél jobb és olcsóbb legyen az áru, és ezt az összes fagylaltosra értettem. Szeretem az üzletet, a berendezését, a régi idők hangulatát, amit viszont nem – és talán a tulaj is azért cseréli az alkalmazottait, mert eddig minden évben, mikor lent voltunk, mindig mást láttunk és más szolgált ki – a helyhez nem illő viselkedés. A fagyi, amit ettünk az jó volt, nem cukor, hanem a gyümölcsíze érződött és krémes állagú volt. A szeretett habroló, amit imádok friss, ropogós volt, ettünk és vettünk is belőle. Ami meg szinte hihetetlen, hogy a Harmos az egyetlen üzlet, aki alkalmazza azt az árszabályt, hogy az ott fogyasztás drágább az elvitelnél, árengedmény van. Ezt én Egerben csak náluk tapasztaltam.
Közben eltelt jó pár óra, elindultunk haza, hogy kicsit felfrissítsük magunkat és felkészüljünk az estére, persze még nem tudtuk, hogy mi lesz a programunk. Mentünk az Egészségház utcán és egyszerre szólaltunk meg, mikor megláttuk a Kertmozit, itt a helyünk! A Ted2 ment, tudtam, hogy nem gyerekeknek való mesefilm, de arra nem gondoltam, hogy egy trágár beszédű, zseniális filmet fogunk látni, amin egész úton, még hazafele is végig röhögjük az utat. A magyar szinkronhangok, a magyar humor a világon a legjobb. Éjfélre hazaértünk, jól elfáradtunk, gondoltuk, hogy jó sokáig fogunk aludni, de ezt csak mi gondoltuk. A lakás mint a katlan, ventilátor biztos csak az üzletben, ablakot nem lehet nyitva hagyni éjszakára, mert magasföldszint, rács az ablakokon nincs, de ha lenne, az egyik ablak a Maklári útra, a másik a Kertész utcára néz és ezt mindenki tudja, hogy ott milyen forgalom van. A filmnek köszönhetjük, hogy valahogy átvészeltük az éjszakát.
Következik a második nap.
Eljött 2015 nyara, elviselhetetlen forróság, az ember szenved az elsötétített lakásban, de azon töri a fejét, hova menjen pihenni és kikapcsolódni egy pár napra. Hát hova? Egerbe. Két lakást sikerült kivenni, mindkettőben két-két éjszakára. A szerencsénk az volt, hogy mind a két lakásból hamarabb mentek el a turisták és mi a istentelen nehéz batyunkat letehettük korábban és nem kellett megvárni a 14-órát, mert csak akkor vehettük volna át a lakásokat, és még abban is szerencsénk volt, mert így 4 és fél napnak örülhettünk. Az egyik a Kertész utcában, a másik az Almagyar utcában van.
Gyorsvonat, talán 6 helyen állt meg és a kupé hűtve volt, hogy mivel, azt nem tudom, de jól utaztunk (visszafelé is). Megfigyeltem, hogy bárhova utazok vonattal, mindig jól sikerül, talán ezért is ragaszkodom hozzá.
Mikor megérkeztünk, azon tanakodtunk, hogy kínlódjunk a Raktár utcán, vagy kínlódjunk a síneken át és az Ady Endrén végigmenve jussunk el a Kertész utcába. Hát az utóbbin szenvedtünk, mert akkor még nem tudtuk, vagyis elfelejtettem, hogy a Raktár utcában rendbe tették az utat. Legalábbis a biciklisek részére. A lakásban egy nagyon kedves, barátságos hölgy fogadott, megköszöntük, hogy ilyen korán elfoglalhattuk, letettük a holminkat, átvettük a kulcsot, egy félórát pihentünk és irány a belváros.
Dobó tér! Az átalakított teret most láttuk először élőben. Nagyon sokan voltak kint, a szökőkút működött, nekem a Végvári Vitézek szobra nem hiányzott, mert anno nélküle ismertem meg a teret. A régi kövezet viszont hiányzott, sokkal szebb lenne most a tér, ha nem ilyen szürke, jellegtelen külsőt kapott volna. A kitett virágos ládáknak örültünk, színesé tette a környezetet. Talán több padot tudnék elképzelni. A templom és az Önkormányzat épületének a színével még mindig nem tudtam megbarátkozni. Nagyon eltér a kollégium s a környék épületeinek a színétől. Olyan hideg távolságtartást sugall. Az Önkormányzat udvarára meg elfelejtettünk bemenni, és nem tudtuk megnézni, hogy sikerült az átalakítása. Talán valamelyik fotós lefényképezi és felteszi az oldalára.
Közben harangoztak, itt az ebéd ideje, hova menjünk? A Főtér étterem terasza tele volt, a belső helységben is sokan ültek, de oda nem akartunk bemenni. Mentünk tovább, a régi rossz tapasztalatok miatt nagyon leszűkült a választék. Próbáljuk ki a Nemzeti éttermet, hátha a Filagória már készen áll és kint-bent tudunk ebédelni. Sajnos csak a Napernyők alá tudtunk ülni, de megfelelt. Szimpatikus üzletvezetőnő napi menüt ajánlott, egy kissé meglepődtünk, mert a legtöbb helyen az „a la carte” étlapot szokták az orrunk alá tolni. Nagyon elfogadható ára volt a menünek, a minősége – mivel én azon kevesek közé tartozom, hogy a leves a „főétel”, mert, ha az jó, akkor a második fogással nem lehet gond, mert jó a szakács – viszont egy kicsit kritizálható volt. Na, de előfordul otthon is, hogy nem mindig sikerül jól, amit főzök. Nem egy nagy forgalmú étteremben, 40 fokos melegben, majd holnap biztos jobbat eszünk. Irány a kedvenc cukrászdánk. Muszáj valami édességet enni, fütyülők a fogyókúrára, majd lejárjuk. A másik újdonság, amin szintén csak néztem, a sok fagylaltos, az egyik kommentelő azt írta a blog egyik cikkére, hogy Eger a fagylaltok városa lett. Hát az lett. Végigmenve a Széchenyi utcán viszont nem volt sok sétáló, nem ültek a teraszokon, ami meglepet, a Dobos cukrászda szinte kongott az ürességtől és nem úgy láttam, hogy sok turista lenne a városban. Bementünk az átalakított mozi presszóba, nekem tetszett, a fiatalok körében biztos kedvelt hely lett. Amint sétáltunk a Harmos felé, aznap nyitott a Levendula fagyizó. Benéztük az üzletbe és ott mondta az egyik kislány, hogy du.16-tól-19-ig ingyen kapható a fagyi a nyitás örömére. Ugyanakkor a másik oldalon is nyílt egy fagyizó, ami üzemelt. Mi maradtunk a Harmosnál, mert gondoltuk, hogy a sok konkurencia arra ösztönzi őket, hogy minél jobb és olcsóbb legyen az áru, és ezt az összes fagylaltosra értettem. Szeretem az üzletet, a berendezését, a régi idők hangulatát, amit viszont nem – és talán a tulaj is azért cseréli az alkalmazottait, mert eddig minden évben, mikor lent voltunk, mindig mást láttunk és más szolgált ki – a helyhez nem illő viselkedés. A fagyi, amit ettünk az jó volt, nem cukor, hanem a gyümölcsíze érződött és krémes állagú volt. A szeretett habroló, amit imádok friss, ropogós volt, ettünk és vettünk is belőle. Ami meg szinte hihetetlen, hogy a Harmos az egyetlen üzlet, aki alkalmazza azt az árszabályt, hogy az ott fogyasztás drágább az elvitelnél, árengedmény van. Ezt én Egerben csak náluk tapasztaltam.
Közben eltelt jó pár óra, elindultunk haza, hogy kicsit felfrissítsük magunkat és felkészüljünk az estére, persze még nem tudtuk, hogy mi lesz a programunk. Mentünk az Egészségház utcán és egyszerre szólaltunk meg, mikor megláttuk a Kertmozit, itt a helyünk! A Ted2 ment, tudtam, hogy nem gyerekeknek való mesefilm, de arra nem gondoltam, hogy egy trágár beszédű, zseniális filmet fogunk látni, amin egész úton, még hazafele is végig röhögjük az utat. A magyar szinkronhangok, a magyar humor a világon a legjobb. Éjfélre hazaértünk, jól elfáradtunk, gondoltuk, hogy jó sokáig fogunk aludni, de ezt csak mi gondoltuk. A lakás mint a katlan, ventilátor biztos csak az üzletben, ablakot nem lehet nyitva hagyni éjszakára, mert magasföldszint, rács az ablakokon nincs, de ha lenne, az egyik ablak a Maklári útra, a másik a Kertész utcára néz és ezt mindenki tudja, hogy ott milyen forgalom van. A filmnek köszönhetjük, hogy valahogy átvészeltük az éjszakát.
Következik a második nap.
