Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Ők Eger város középiskolás ösztöndíjasai a 2014/15-ös tanévben

By 2014. november 20.

Kilenc középiskolás diák nyerte el az „Eger Város Ösztöndíjasa” címet 2014 őszén az előző tanév II. féléves eredménye és a benyújtott pályázatok alapján. A Közgyűlés november 20-i ülésen a fiatalok Habis László polgármestertől vették át a támogatásról szóló oklevelet.

A támogatás 10 hónapon keresztül havi 10.000 Ft-os ösztöndíjból, valamint egyszeri, 100.000 Ft-os támogatásból áll. Az „Eger Város Ösztöndíjasa” program célja, hogy segítsen a tehetséges egri diákoknak a szakképesítés, az érettségi, a diploma megszerzésében, illetve hozzájáruljon ahhoz, hogy a képzett egri fiatalok a városban telepedjenek le.

Az egyösszegű, 100 ezer Ft-os hozzájárulást az alábbi feltételekkel fizeti ki a város a pályázat benyújtása óta folyamatosan egri lakóhellyel rendelkező hallgatónak: a diáknak igazolnia kell, hogy az érettségi vizsga évében felsőfokú oktatási intézménybe felvételt nyert és megkezdte a tanulmányait, vagy a szakmunkás képesítés megszerzését követően 90 napon belül képzettségének megfelelő munkahelyet létesített Egerben, és ez a jogviszonya legalább 3 hónapja megszakítás nélkül fennáll.

Eger Önkormányzata legközelebb tavasszal, a tehetséges egyetemi-főiskolai hallgatók számára írja ki az Eger Város Ösztöndíjasa pályázatot.

 

Eger Város Ösztöndíjasai – 2014/15-ös tanév, középfok:

 

 

Ssz.

 

Tanuló neve

 

Intézmény neve/szak

 1 Tóth Evelin Tímea Neumann János Középiskola és Kollégium
 2 Hajnal Dániel Konrád Egri Dobó István Gimnázium
 3 Vladár Veronika Fanni Neumann János Középiskola és Kollégium
 4 Ofra Dóra Johanna Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
 5 Molnár Ágnes Egri Dobó István Gimnázium
 6 Erdős Katalin Bernadett Egri Dobó István Gimnázium
 7 Lénárt Vivien Egri Dobó István Gimnázium
 8 Kovács Bence Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
 9 Mirkóczky Míra Neumann János Középiskola és Kollégium