Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Elkészült A Kis Dobó tér

By 2014. augusztus 7.One Comment

Kicsit fáziskéséses dolog a Kis Dobó tér befejezéséről írni így augusztus elején, de mit tegyünk, ha egyszer mostanra került olyan állapotba a közterület, hogy rá lehet fogni a befejezettséget?! Hiába néz ki ugyanis hasonlóan április óta a tér, eddig hiányzott a fugázás, illetve nem voltak meg a csatornafedelek sem. Most már nagyjából minden kiegészítő elem megérkezett, úgyhogy végső formájában csodálható meg a terület. Nagyjából. Pár apróbb részlet persze azért még mindig hiányzik róla.

KIS DOBÓ TÉR FELÚJÍTÁSA

Célja: A város fő teréhez híddal kapcsolódó Kis Dobó téri közterület fejlesztés célja, hogy a csökkentett forgalmú, védett barokk belváros részeként, a tér esztétikus megjelenését és gyalogostér funkcióját erősítse. A téren számos vendéglátóhely működik, amelyek kitelepülnek a térre. Eger MJV Önkormányzata közterület használati szerződések révén adja bérbe a területet. Ez a közterület felújítási tevékenység gazdasági funkcióhoz való besorolásának indoka.

Megvalósul: térburkolat a téren 1134,45m2, a hídon: 121,33m2

A projektelem leírása

Mondanánk, hogy milyen szép lett az új tér, de igen, szóval első ránézésre nem annyira látszik változás. Ennek az lehet az oka, hogy nem is nagyon változtattak semmin: a régihez megtévesztően hasonló kockaköveket raktak le, megtévesztésig hasonló mintában, ha nem kimondottan a földet nézzük, így nem tűnik szembe a változás. Ha adunk a részletekre, viszont láthatjuk a lényeget, például, hogy minden kockakő megvan, régen tucatnyi hiányzott ugye a térről. Másik érdekes változás a vízlefolyók számának csökkenése. Korábban a tér közepén, kör alakban futottak azok a kis lefolyók, amikből most mindössze pár darabot találtunk a tér szélén. Hogy ezek mennyire fogják tudni kezelni a napokban is többször tapasztalt hirtelen jövő csapadékmennyiséget, még rejtély, az mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy kicserélték a híd alatti csapadékelvezetőt is. Aranyos szösszenet még, hogy valószínűleg az életben nem láttunk ennyi csatornafedelet egy helyen… Régen is ott voltak azok, csak eddig fekete színnel jobban elrejtőztek a sötét kövek közt, most, hogy fényesre cserélték a fedeleket, iszonyat furán néznek ki, de lehet, hogy csak meg kell szokni őket. Az elvégzett munka gyümölcse igazán akkor érhetne egyébként be, ha egységesítenék a térre kitelepülő vendéglátósok napernyőit és székeit – ilyen terv is volt korábban, bízunk benne, hogy következő szezonra már a megvalósításig is eljut a dolog.

A megújult Kis Dobó térről készült képeink fentebb nézhetőek meg, nosztalgiázni vágyóknak pedig ajánljuk a Google utcanézetét, ahol még a foghíjas kockaköveken tipeghetünk virtuálisan. A tér környezetéről szólva pár szót, nemrégiben elkezdődött a híd burkolása is, egy-két héten belül várhatóan elkészül az is, illetve már csak a fugára vár a Dobó utca is, amit örömteli módon egészen a Szúnyog közig díszburkolattal raktak ki – eddig ugye csak a Zeneiskolától kezdődött a macskaköves rész.

Szólj hozzá! One Comment

  • Karcsi szerint:

    Nagy kár, hogy még nincs készen a zeneiskola mögötti rész. Rendszeresen megnéztem, reménykedve, tegnap legalább már nem volt üres a munkaterület, hanem dolgoztak azon a részen. Kerékpárral közlekedve alig várom, hogy reggel 6-kor végigsuhanjak arra!