Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Indul a Malomárok utca felújítása

By 2014. május 16.

Elkezdődik a felújítás a Malomárok úton, az Olasz utca és a Malom utcák közötti szakaszon. A tervek szerint május 19-én, hétfőn induló beruházás miatt a helyi autóbuszok – 5, 5/A, 12, 12Y – nem tudnak az utcában közlekedni, helyette – terelő útvonalon, a Rákóczi úton haladnak majd.

A munkát Eger Önkormányzata megbízásából a Dynamic út Kft. végzi, a munkálatokat összhangba hoztuk a Heves Megyei Vízmű Zrt. fejlesztéseivel is.

A kivitelezés – időjárás függvényében – várhatóan 2014. május 19-én, hétfőn kezdődik és a tervek szerint június 15-ig tart. Tisztelettel kérjük az egriek türelmét és megértését, valamint hangsúlyosan kérjük, hogy a lezárásokat senki ne bontsa el, mert ezzel nagyban hátráltatná a kivitelezést!

A BERUHÁZÁSRÓL:

Elsősorban az útburkolatban lévő víznyelőket helyezik át, majd az aszfaltburkolat marása következik fél-fél pályán. Az útfelújítás után az utca páros oldalán lévő parkolókat (16 és 20 szám előtt) is felújítják.

A munkálatokat végző vállalkozó az utcában félpályás közlekedést biztosít, de az aszfaltozási munkák idejére – várhatóan csak egy napra – teljes útzárra kell számítani. Kérjük, hogy a Hőközponthoz közeli, az útburkolatánál mélyebben fekvő parkolókat a kivitelezés idején 8.00 és 16.00 óra között hagyják szabadon! Ezt szalagozással jelzik majd.

A Malomárok utcai beavatkozás célja az, hogy az új aszfaltburkolattal megoldódjon a terület vízelvezetése, minden időjárási körülmény között biztonságos legyen a közlekedés. A jelenlegi felújítási munkák kapcsán 4170 m2 hosszban új aszfaltburkolat épül, az útburkolatban jelenleg beépített víznyelők helyett 27 db szegélyvíznyelőt építenek be. A parkolók esetében 740 m2 új aszfaltburkolatot építenek.

A Heves Megyei Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a Felsővárosban a 2014-es évben a Malom utcában, Cifrakapu utcában és a Malomárok utcában végeznek ivóvízvezeték-rekonstrukciót. A Malom utca Ráckapu tértől a Cifrakapu utcáig terjedő szakaszán 295 folyóméter hosszban korszerűsítik a régi gerincvezetéket. A kivitelezés kezdését az Eger Önkormányzata által megrendelt Malomárok utcai felújításhoz igazították. A vezeték-rekonstrukció részét képezi a Malom utca és Malomárok utca kereszteződésében lévő ivóvíz tolózárakna építészeti és gépészeti felújítása.

A Vízmű a Malomárok utcában a Malom utca és az Eger patak északi partja közötti szakaszon 210 folyóméter hosszban cseréli ki a régi gerincvezetéket, a kivitelezés a Malom utcával együtt történik!

Szintén a régi gerincvezetéket cserélik a Cifrakapu utca Malom utca és a Tetemvár utca közötti szakaszán, 68 folyóméter hosszban. A Malom utca és a Cifrakapu utca csomópontjában a vezetékben iránytörés található, ezért ezen a részen a kivitelezés idejére teljes útzárra kell majd számítani. Utóbbi munka az Eger Önkormányzata által megrendelt Malomárok utcai útfelújítás befejezése után indul.

Eger 2014 terelések

© Egrinapok.hu 2006