Skip to main content
Fejlesztés

Szétnéztünk a megújuló várban

By 2014. március 11.5 hozzászólás

Miután már többször beharangoztuk a vár felújítását, elérkezettnek éreztük az időt arra, hogy magunk is szemügyre vegyük a mostanra már javában zajló munkákat, így fényképezőgépet ragadva körbejártuk a múzeumot. Teljes fotógalériánk ide kattintva nézhető meg.

Sétánk során szomorúan láttuk, hogy a török étteremnek esze ágában sincs még megnyitni, pedig az átadását eredetileg tavaly év végére/idén év elejére ígérték. Örültünk viszont nagyon a Szépbástyának, ahol látványos földmunkák zajlanak, belátható időn belül ott készül el ugyanis a vár legmagasabban fekvő kilátópontja. Ez nem csak azért jó, mert itthonról is látjuk a dombot, hanem azért is, mert akkor a kilátópontról is látni fogjuk a házunkat ♥. Meg mondjuk még sok ezer más egri házában is gyönyörködhetünk, mi több, az újonnan kihelyezett „múltba látó készülékek”, kronoszkópok segítségével szó szerint betekinthetünk a várban szolgáló, hős várvédők világába is, úgyhogy egy izgalmas pontnak ígérkezik a korábban mostoha állapotú bástya. Ahogy néztük, szépen alakul a külső várfalsétány is, ottjártunkkor a Servita utca felé eső lépcsősoron dolgoztak éppen.

DSC_4359

Bár soha nem tekintettünk ellenségként a múzeumaink jegyáraira, most azért szöget ütött a fejünkben, hogy talán érdemes lenne mindenki számára bevezetni a jelenleg csak egrieknek szóló jelképes, százforintos sétajegyet. Vagy, ha nem is ekkora mértékű, de bármekkora, gesztus értékű kedvezményt. Tudniillik, a vár azért erőteljesen szét van verve jelenleg, és bár a kilátás (és a kiállítások) a régiek, maga a hangulat mégis erősen más, ha markolókat és vízvezetékeket kell kerülgetni két ágyú közt. A sétajegy jelenleg felnőtteknek 800 forint, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 400. Ha csak egy háromfős családdal számolunk, 2 000 forintba került a munkaterület megtekintése, turistaként mi biztos morcosak lennénk érte. A belső múzeumok árai persze maradhatnának, hiszen azok változatlanul működnek a fejlesztés ideje alatt is. Másik megoldás, hogy pár nap alatt befejezik a munkák nagy részét, és akkor senkinek nem lehetne oka panaszra. Éppenséggel mi ennek is örülnénk, ha nem, még jobban is mint a kedvezménynek :)

DSC_4382 DSC_4374 DSC_4372 DSC_4346

Szólj hozzá! 5 hozzászólás