Skip to main content
Közlekedés

Biztonságosabb lesz a 25-ös főút

By 2014. február 18.4 hozzászólás

Évek óta jelent problémát a 25-ös főút Eger és Kerecsend közti szakasza, az úton rendszeresek a balesetek, csak 2014-ben eddig például egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször és hatszor történt rajta különböző súlyosságú karambol. A helyzetet korábban is próbálták már megoldani a szakemberek, eredménytelenül, így kerülhetett sor pár napja egy újabb egyeztetésre, melyen döntés született további beavatkozásokról. Ezek alább olvashatók, forrásunk volt a Police.hu.

  • A 25. sz. főút  7+800 és a 8+300 km szelvény, illetve a 8+500 és a 8+800 km szelvény közötti „S” kanyarokban az egyes ívek jobb láthatósága, felismerhetősége érdekében, illetve a vonalvezetés hangsúlyozására „Négyzet alakú iránytábla”  (fluoreszkáló kerettel 30 db) lesz felszerelve.
  • Az „S” kanyarban a három társszerv együttesen kijelöli azt az útfelület részt, amelyen ún. Grooving-vágásra fog sor kerülni. A beavatkozás lényege, hogy az út tengelyével 60 fokos szöget bezáróan, 3 cm-es közök kihagyásával, 8 mm mély hornyokat vágnak a burkolatba, mely a felület vízelvezető képességét, hatásfokát javítja. A fenti burkolatrovátkolás (grooving) következtében a jövőben ezeken a szakaszokon csökkenhet az esetlegesen a vízátfolyásból adódó megcsúszásos balesetek száma.
  • Az Eger és Kerecsend közötti útszakaszon tovább folytatódik a sebességellenőrző tevékenység. Ezzel kapcsolatban mindkét irányból ki lesz helyezve a „Sebességellenőrző tevékenységről” tájékoztató közúti jelzőtábla.
  • Az érintett útszakaszra az elmúlt időszak súlyos baleseteire figyelmeztető figyelemfelhívó tábla kitelepítését is tervezzük.

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Egy Egri szerint:

    Nem kell 200 Km/h-val száguldozni !!!
    Nincs annak az útnak semmi baja !!!
    A megengedett 90 km/h-val biztonságosan lehet rajta autózni !!!
    Több HATÁSOS rendőri ellenőrzés kell !!!!
    1980-ban adták át a jelenlegi nyomvonalon. Eddig miért nem voltak ilyen balesetek ????

  • Egri szerint:

    A szélesnek tűnő út csábítja a gyorshajtásra az erre hajlamosakat, viszont a kanyarok becsapósak. Hol a domb tetején, hol az alján kanyarodnak egyre élesedő mértékben. Több mint 20 éve közlekedem rajta és nem csúsztam meg. Azokra kéne rászállni a hatóságnak akik a követési távolságot, meg azt hogy a családok ülnek az előttük haladó autóban, szinte letolják az útról azt aki szabályos sebességgel közlekedik. Egy kisebbség terrorizálja a normális többséget. Németországban pl nagyon szigorúan veszik a követési távolság be nem tartását és az egymás tologatását.

  • eszem szerint:

    DE AZÉRT AZ EGRI BEKÖTŐT – ÉGÉS – HOGY ENNYI IDŐ ALATT SEM LEHETETT MEGCSINÁLNI – MÁR NEM IS ÉL AKI MÉG 1998-BAN MEGIGÉRTE …….

  • Út-szaki szerint:

    A 25-ös út jelzett szakaszán már engem is ért meglepetés, pedig nem vagyok gyorshajtó, a balesetet így sikerült elkerülnöm. Megjegyzésem: Az út jelzett szakaszát 100 km/h tervezési sebességgel egy út-tervezővel ellenőriztetni kellene, nekem ugyanis gyanús, hogy az átmeneti ívek, túlemelések rosszul vannak megépítve, ez lehet kivitelezési és tervezési hiba is. A baleset megelőzésben a táblák nem hoznak döntő eredményt, csak az átépítés, gondolom én, mint útépítő technikus.