Skip to main content
Közlekedés

Egy év bérletcsodái

By 2013. december 18.5 hozzászólás

A helyijáratos bérletek kerete évente, a rajta szereplő hónapok száma pedig havonta vált színt – egyrészt, hogy ezzel lekösse a hozzánk hasonlóan ingerszegény életet élőket, másrészt pedig, hogy  megkönnyítse a érvényesség megállapítását.

Idén azonban túl mertek mutatni végre ezen az unalmas gyakorlaton és egy egészen magával ragadóan, könnyet fakasztóan csodás műalkotás gyűjteményt nyomtattak hónapról-hónapra! Januárban még mosolyogtunk rajta, februárban megijedtünk, aztán márciustól már alig vártuk az új kincs megjelenését, WordArt csodáival, rejtett művészi üzeneteivel minket tagadhatatlanul lebilincseltek az idei év egri buszbérletei! Főleg a novemberi. Az a csupa nagybetűs CSODA volt. Alig várjuk, hogy a 2014-es év mit hoz, mindenesetre bízunk benne, hogy szerepel majd csillámpor is a papírlapokon! Meg póni! Ahogy egy szivárványmezőn szalad ♥

2013berletek

Szólj hozzá! 5 hozzászólás