Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Aluljáró söröző

By 2013. december 6.november 8th, 20223 hozzászólás

Az Aluljáró söröző a Gárdonyi Géza utca elején található, vagy hát stílszerűen a Bástya utcai gyalogos aluljáró kijáratánál. Hiába van fölötte pár utcával a főiskola Almagyar-dombi kampusza, nem tudtuk eldönteni, hogy a hallgatóknak, vagy inkább a környék időseinek szánják-e a helyet.

Előbbi csoportra engedne következtetni, hogy van egy facebook oldala is a talponállónak, nos mindegy is a válasz, mi most jártunk ott életünkben először és jó eséllyel utoljára is. Az Aluljáró egyetlen légtere egyszerre nagyon kicsi, és nyomasztó, a külvilágból mindössze az ajtón át szűrődik be fény, ennek a helyzetnek pedig nem igazán kedveznek a használt színek sem: a barack (?) színű falhoz citromsárga székek, fehér járólapok, valamint fekete pult és szintén fekete mennyezet jár. Már belépve éreztük, hogy ez nem volt egy jó választás, és tényleg, alig vártuk, hogy egyszer a sörünk végére érjünk, és végre búcsút inthessünk többek közt a fejünk fölött szóló televíziónak is, amin mi más, mint a Muzsika TV igyekezett jobb kedvre deríteni minket. Rohamléptekben történő távozásunk előtt még meglátogattuk a mosdót, ami után még fürgébbé váltunk, koszos volt és büdös, de legalább volt szappan. Vagy rossz napszakban, vagy kevés alkohollal látogattuk meg a helyet, de nem igazán tudtuk megszeretni a hangulatát. A terasznak visszagondolva még lehet megérte volna adnunk egy esélyt, ott a három asztal mellett legalább fény is lett volna, de már késő volt, vissza pedig inkább nem mentünk még egyszer. Azzal a típusú hellyel volt dolgunk, ahol még a dekoratív pultos sem tudta ellensúlyozni a negatívumokat, pedig az már nagy szó.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

2

1

4

1

Üveges Soproni 290,-

Sasi

1

1

2

1

Átlag pontszám: 1,6

 

aluljaro

DSC_0374 DSC_0375

A WC is érdekel

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Szugyi szerint:

    Pedig ezen a helyen pont hogy a terasz az igazi! :) Mi azért szerettünk bele első látásra, mert éppen Augusztus vége volt, rekkenő hőséggel. Egy albérletet mentünk megnézni a dombra, szakadt rólunk a víz, és mivel volt még kis időn, és megláttuk ezt a helyet, gondoltuk megpihenünk egy sörre. És akkor… A korsókat a mélyhűtőből elővéve, deres falú poharakban kaptuk az amúgy is kellően hideg sört. 1-1 vendéggel vigyázni kell, de alap járaton ők is barátságosak. ;)

  • szekszárd szerint:

    Mi is véletlenül láttuk meg ezt a sörözőt, és nagyon megkedveltük. Egy hétig tartózkodtunk a közeli Hostel-ben. A kirándulások után, hazafelé minden nap betértünk ebbe a barátságos kis sörözőbe. Júliusban is meleg volt és jól esett a kis pihenő a vár közelében A kiszolgálás mindig gyors és barátságos volt.

  • Sándor szerint:

    Szerintem egy szőrnyű hely. A kiszolgálás hanyag. A polcok pókhálósak, az asztalterítő penészes. A wc nem működik rendesen és büdös van. Én személy szerint bezáratnám a helyet.