Skip to main content
Kereskedelem

Éppen, hogy az első 10-en kívül

By 2013. február 27.2 hozzászólás

Tavaly augusztusban jelent meg 2011 legnépszerűbb városairól szóló írásunk, ha nem emlékszünk, bökhetünk az aláhúzott részre, ez volt az a lista, amin az eltöltött vendégéjszakák száma szerint szerepeltek a települések. Minap szembe jött velünk egy újabb cikk a Pénzcentrum.hu-n, ami már a 2012-es helyzetet mutatta ugyanígy, igaz tette ezt még csak előzetes adatok alapján, még a KSH kiadásában. A lista szomorúsága, hogy amint 2011-ben még éppen belefértünk az első 10 városba, idén ugyanezzel a lendülettel éppen lemaradtunk a sereghajtóktól, mindössze a 11. helyig jutottunk el ugyanis – bizonyító lista erről alant.

Legnépszerűbb városok 2012-ben, összes vendégforgalom szerint

[ws_table id=”14″]

Forrás: KSH előzetes adatok; Pénzcentrum.hu

Szomorú ez – szomorú, kétségtelenül jobb az élbolyban tartózkodni, de mielőtt lebontjuk a várat és behintjük sóval a helyét, mondván, már úgyis minden veszve van, nézzünk kicsit az adatok mögé! Eger valószínűleg emberemlékezet óta nem tartózkodott ezen lista legelején, vagy hát biztos volt, amikor ott állt, de az nem mostanában történt. Hajlamosak lehetünk összekeverni ezt a rangsort azzal, ami a településre érkező turisták számát mutatja, amiben viszont mindmáig harmadikok vagyunk. Fene tudja persze, hogy ez így van-e, viszonylag ritkán ülnek emberek Budapest és a Balaton mellett, akik pontosan számolnák a kiránduló szándékkal beérkező népet, de mindegy, állítólag azok vagyunk. A vendégéjszakás lista némiképp másról szól, arról, ami a nevében is van: az eltöltött és nem mellékesen be is jelentett vendégéjszakákról az adott településen. Ebben a tekintetben mindig az a fránya Sopron volt úgymond vetélytársunk, legalábbis, ami a település jellegét és méretét illeti. Nyugati határ melletti célállomással persze nem érdemes harcolni, meg amúgy is minek – mi is szeretjük a hűség városát, és ha keleten lennének is megérdemelten állnának előttünk. Fővárossal megint nem versenyzünk, csak így fürdővárosokkal sem. Ahová hetekre járnak az emberek pihenni, azt nem érdemes összevetni egy Eger-jellegű várossal (lásd még Szeged, Pécs példáját is akár), ahol pár napra szállnak meg mindössze. Jobb esetben – rosszabban ennyire sem, és egy nap alatt végigrohanják a látnivalókat. Na de, ki lehet akkor az a galád, aki kitúrt minket a 10. helyünkről? És itt sápadtunk el – Győr. „Amindenit, hát mit nekünk egy Győr, hát még a múltkor utánunk volt, gáz a városunk, és gázok a turizmusáért dolgozók is!!!!!!!!!” Szerencsére, amikor már összecsomagoltuk a motyónkat és kinéztünk egy vonatot Győrbe, továbbolvastuk a cikket, ami megindokolta, hogy valószínűleg hogyan kerülhetett egy Egertől turisztikailag kevésbé domináns település elénk. A kulcsszó: Audi. Lévén, a gyári munkásokat is városi szállodákba szállásolták el a kis trükkösök… Mondjuk így még inkább irigyeljük őket, hogy nem csak 10. helyük, de Audi gyáruk is van, mindenesetre legalább a rejtélyt megoldottuk.

DSC_2393

Tény és való, hogy Egernek még rengeteget kell dolgoznia a turizmusán és, hogy minden erejével azon kell lennie, hogy visszakerüljön ezen lista élmezőnyébe. Aggasztó lehet, hogy a 2012-ben számolt 302 805 vendégéjszakánk -1,6%-os csökkenést jelent 2011-hez képest, de itt is megjegyezendő zárójelben, hogy a példaként tekintett Sopron esetében ez a csökkenés 17,8%-os volt. Az oly’ könnyen jövő és oly’ közkedvelt panaszkodás helyett viszont lássuk meg azért, hogy nem minden annyira kín, ahogy azt érezzük. Sőt, áteshetünk a ló túloldalára is, amikor azt látjuk meg, hogy a fürdővárosokkal tömött listán ezen 11. hely mögött is egy siker húzódik valójában, de ez félő, hogy már túl nagy falat lenne elsőre. Valahogy jobban esik mindenhez negatívan állni, kár, hogy ez kimaradt a hungarikumok listájáról.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • laport szerint:

    Nekünk valószínűleg a környék elszívó erejével is meg kell küzdeni, hiszen folyamatosan nyitnak a 4-5 csillagos szállodák a város 20-30 kilométeres körzetében.
    Persze más település is lehet ilyen helyzetben.

    • Nándi szerint:

      Az lehet, hogy nyílnak az új szállodák, de Szalókon vagy pl. F.tárkányban túl sokat nem tud csinálnia vendég. Bejönne Egerbe, ha lenne miért.