Skip to main content
Fejlesztés

Egy hónap múlva már épül a MATULA

By 2012. február 21.One Comment

A tervek szerint március 19-én indul el a nyolc hónap alatt felépülő MATULA beruházása a Szépasszonyvölgyben. Igazából csak mi adtuk neki ezt a nevet, a Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontról van szó. Fanfárok és tapsvihar, bővülnek a megyeszékhelyünk lehetőségei!

A november 11-re ígért átadás után új korcsoportok jelenhetnek meg a Völgyben, az összesen öt projektelemet tartalmazó beruházás ugyanis elsősorban családokat és iskolai csoportokat szólít majd meg. Az egriek szempontjából legnagyobb újdonságot jelentő Szabadtéri Színpad felújítása eredetileg a korábbi, Líceum belső udvarán működő városi rendezvényteret lenne hivatott leváltani. A velejéig megújuló, 600-800 fő befogadására képes színtér, a Völgy egészét kiszolgáló épületegyüttessé és látogatóközponttá válik majd.

Az Integrált Látogatóközpont modern technológiával kívánja majd bemutatni a szőlő- és bortermelés elemeit. Az interaktivitásra, látványosságra és mozgalmasságra külön hangsúlyt fektető kiállítás mellett játszóház, gyermekmegőrző, Egészség- és Főző sarok is kialakításra kerül a Központban.

A Márai emlékszobában az író életével és műveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ebben előadó-művészeti programok, színészi közreműködések, dokumentum- és játékfilmek megtekintése, valamint ismeretterjesztő előadások nyújtanak segítséget.

Fun Grape Park néven igazi hiánypótlás jön létre a Völgyben, az ügyességi kalandparkkal ugyanis olyat tudunk majd kínálni a hozzánk látogatóba érkező fiataloknak, amit most kevésbé: programot! A tematikusan szőlészetre épülő park a domboldal lépcsőzetes beépítésével három szinten, különböző korcsoportnak nyújt szórakozást. Az aktív és passzív pihenni vágyóknak egyaránt élményt jelentő játszópark az év minimum 8 hónapján lesz működőképes a kötélhídjaival, terepcsúszdájával és egyéb attrakcióival.

A Szépasszonyvölgyi Ökoturisztikai Túraútvonal nyolc állomással mutatja majd be a Völgy nevezetességeit. A SZÖT (ezt a rövidítést már nem mi találtuk ki) jelenleg tervezett megállóit az alábbi listán böngészhetjük át:

[list type=”square”]
  1. Gyülekezőhely: a SZÖT bemutatása, legfontosabb helyi értékek, táv, idő, nehézség.
  2. Szabadtéri Színpad: környezeti nevezetességek, híres pincék bemutatása.
  3. Kilátóhegy: a Szépasszonyvölgy felülnézeti domborzati térképe, földtani és földrajzi adottságainak bemutatása.
  4. „Katlan” szabadprogram: számháborúk és csoportos játékok színtere – ökoturisztikai játékismertető.
  5. Szőlőművelés: az egri borvidék szőlőművelési történetének bemutatása.
  6. Kilátó szabadprogram: a Szépasszonyvölgy kultúrtörténeti és gazdasági adottságainak bemutatása.
  7. Pincesor: híres pincék, híres gazdák bemutatója.
  8. Pincesor, vendéglátás: borbemutató és –kóstoló.
[/list]

 

Persze remélni sem merjük, hogy határidőre elkészül a beruházás, emberemlékezet óta nem történt ilyen Egerben, de ha egyszer mégis átadják a fejlesztést, új színfolttal gazdagodhat a városunk. Az más kérdés, hogy ha már bővítjük a Völgyet, akkor nem ártana azt jobban bekapcsolni is a megyeszékhely vérkeringésébe, például egy menetrendszerinti buszjárattal, de nem leszünk telhetetlenek, a MATULÁ-nak is nagyon fogunk örülni ha átadják!