Skip to main content
Fejlesztés

A végzet szülöttjének végzete

By 2012. február 1.5 hozzászólás

Tavaly szeptemberben fedte fel megújult külső homlokzatát a Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ a belvárosban járók előtt. Ahogy az akkori cikkünkben megírtuk, az állványok lebontásakor még nem volt visszafestve a „Fati Partus” – Végzett szülötte latin felirat a főhomlokzatra. Idén januárban a belső felújításhoz tartozó kordonok is elkerültek az épület elől, így immáron teljes valójában szemügyre vehetjük a nagy múltra visszatekintő házat. [pullquote_right] Az épületet két tűzvész is megrongálta az idők során. Spetz József – egykori tulajdonos mindkétszer szebbre, nagyobbra építtette újjá azt, majd a mai mérethez vezető rögös útra emlékeztetve helyezte el épületén a feliratot.  [/pullquote_right] Továbbra is, és már minden bizonnyal véglegesen – a felirat nélkül.

Nem arról van szó, hogy ezentúl elfordítjuk a fejünket és morgunk, ha az épület előtt járunk. Igazából nem is emlékszem rá, hogy jómagam mikor néztem fel utoljára a szövegre. Mert ugye miért is tettem volna. De hozzá tartozott az épülethez és annak a fáradhatatlan, példás újjászületésihez. És noha a blog részéről nem vagyunk a Művészeti Központ ellen, nagy hibának tartjuk eltüntetni a két szót. Sohasem a bérlőre, hanem magára az épületre vonatkozott a mondat, és egy múzeumnak talán nem lenne szabad fontosabbnak éreznie magát egy lassan kétszáz éves történettől.

Szólj hozzá! 5 hozzászólás