Kategória

Közlekedés

Gyalog, kerékpárral, autóval és busszal

Közlekedés

Lezárták az Érsekudvart

Szeptemberben írtuk, hogy új jelenség van elterjedőben Egerben, mégpedig, hogy lezárják a korábban szabadon átjárható kapualjakat. Említett bejegyzésünk után nem sokkal rögtön csatlakozott még egy alany a sorhoz, akkor a Zalár utca egyik szűk kis átjárója elé került vas kapu. Most itt…
egrinapok
2015. december 3.
Közlekedés

Visszatérnek a hétvégi Flirt vonatok

Nemcsak a helyi buszközlekedésben hoz változást a bűvös december 13-ai dátum, de a vonataink is másképp közlekednek majd picit ettől a naptól, részleteket erről a MÁV honlapján, illetve a Vonatösszeállítás.hu-n szerezhetnek az érdeklődők. Egert két változás érinti, a kislány alatt - akit…
egrinapok
2015. november 23.
Közlekedés

Így változik a helyi menetrend december 13-ától

Jó szokás szerint december közepén mindig eszközöl némi javítást az Agria Volán a helyi menetrendjén, nem lesz ez másképp idén sem. Ahogy megszokhattuk, nem gigászi újdonságokra kell ilyenkor számítani, csak apróbb foltozgatásokra. Alább mutatjuk, hogy idén mi változik majd: Menetrendváltozás 2015. december 13-tól…
egrinapok
2015. november 21.
Közlekedés

Így érkezne meg Egerbe az új összekötőút

A város ezeréves tervei közt visszatérő jelleggel felbukkan az autópálya-összekötő utunk megépítése. Szerepelt ez az út már autópályaként, aztán 2 x 2 sávos gyorsforgalmi autóútként, míg nem elértünk a jelenlegi, 2 x 1 sávos országútig. Ha sokáig tologatják a most egyébként 2019-re ígért…
egrinapok
2015. november 10.
Közlekedés

Visszagyorsulnak a pesti vonataink

Még augusztus végén írtunk arról a szomorú történetről, hogy lelassulnak az Eger és Budapest között közlekedő vonatok - a változás egyetlen pozitívuma az volt, hogy mindezt csak pályafelújítás miatt tették. Most elérkeztünk a gyötrelmes időszak végéhez, november 18-ától (akkortól, amikortól…
egrinapok
2015. november 9.
Közlekedés

Javítják a nyelvtanilag hibás közterületeink neveit

Október 29-én szavaz a Közgyűlés néhány külterület elnevezéséről, érdeklődőknek már ehhez is ajánlunk egy linket (kattintás után letöltődik a tömörített napirendi pont!), de lényegében csak annyiról van szó, hogy hivatalosan is megkapják a mindenki által használt neveiket ezek a területek. Papíron is…
egrinapok
2015. október 28.
FejlesztésKözlekedés

Új vonatok kerülnek az Eger-Budapest vonalra

Illetve használtak lesznek azok az új vonatok, de felújítottak, komfortosak és a korábbiaktól modernebbek. Február 16-án érkezett meg az első csomag a MÁV bevásárlásából, melyben az Osztrák Szövetségi Vasutaktól vettek át használt, viszont jó állapotú Schlieren vasúti kocsikat. Némi felújítás és saját arculatra…
egrinapok
2015. október 27.
Közlekedés

Javult a közlekedési morálunk

Alábbi szubjektív irományunk egyetlen célból született meg: egyfajta köszönetnyilvánítás lenne azoknak az autósoknak, akiket szívünkbe zártunk a nyár során. Tudniillik elég sokat bicikliztünk esőben, napsütésben, reggel, délben, este és így elég sok autóssal is volt szerencsénk találkozni. A sok autós…
egrinapok
2015. október 13.
Közlekedés

Így javítanának a belváros közlekedésén

Komoly gondok vannak Eger belvárosában a közlekedéssel - viszonylag egyértelmű dolog persze ez, nem tettünk most túl nagy felfedezést vele. Elég csak kiülni egy teraszra a Széchenyi utcán, és perceken belül megtapasztalhatjuk, hogy autósok, biciklisek és gyalogosok oda-vissza zavarják egymást, a…
egrinapok
2015. október 2.
Közlekedés

Használhatóbb lesz a felsővárosi kerékpárút

Eger nagy kerékpárút-fejlesztésének van egy ritkábban hangoztatott, viszont annál örömtelibb vonatkozása is, méghozzá, hogy a már korábban elkészült szakaszokat is rendbe hozzák a munka keretében. Legjobban ez a felsővárosi részre fér rá, az Olasz és Rezeda utcák közti szakasz például már-már használhatatlanná vált a…
egrinapok
2015. szeptember 29.
Közlekedés

Zárják a kapualjakat

Új jelenség kezd elterjedni Egerben, egyre több kapualj bejáratára kerül ugyanis lakat a belvárosban. A bosszantóbb esetben végleg megszűnt az átjárás az érintett kapualjakban, így történt ez a Deák Ferenc és Grónay Sándor utcák közti átjáróban, a Háromfarkas tízemeletes mellett, illetve…
egrinapok
2015. szeptember 24.
Közlekedés

Újragondolják a belváros parkolhatóságát

Eger sok mindennek elmondható, csak autósbarát városnak nem: a sok kis egyirányú utca mellett a sétálóbelváros megléte is nehezítő tényezőnek számít és akkor a parkolóhelyek számáról még szó sem esett. Az akadálypálya-jelleg városképi szempontból viszont alapvetően nem lenne gond, sőt, ügyesen játszva…
egrinapok
2015. szeptember 22.
Közlekedés

Kerékpárúti kérdezz-felelek

Blogunk olvasói előtt jól ismert tény lehet, hogy oda és vissza vagyunk az épülő kerékpárúttól, emiatt időről-időre be is számolunk a fejleményeiről. Szeptember 2-án történt egy bejárás a fejlesztésnél, ahol több kérdés is megfogalmazódott, mostanra ezek válaszai is megérkeztek, érdeklődők…
egrinapok
2015. szeptember 18.

Koháry út (Egerszalók és Lajosváros felé) megállóhely ideiglenes áthelyezése
Közlekedés

Központi kerékpárparkoló lehetne a Centrum mellett

Ezerrel fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a város, örülünk is ennek nagyon, hiszen kevés jobb dolog létezik a bringázásnál. Aktív kerékpározókként nem csak a fejlesztéseket figyeljük, de mindig töprengünk is rajta, hogy mitől lehetne még jobb a bringások helyzete Egerben - erről amikor vannak…
egrinapok
2015. szeptember 1.
Közlekedés

Épül a Mátyás király úti kerékpárút

Nem olyan régen, egészen pontosan augusztus 11-én mutattuk meg, hogy hogy áll a várost hosszában átszelő kerékpárút építése. Legutóbbi cikkünk óta mindössze két hét telt el, a változásokat nézve viszont csak kapkodtuk a fejünket: akkor még pusztán felfestett jelölésekkel találkoztunk a Mátyás…
egrinapok
2015. augusztus 25.
Közlekedés

Sebesvonattá lassul a pesti gyorsunk

Augusztus 31-től változás lép életbe az Eger és Budapest között közlekedő vonatok menetrendjében. A megyeszékhely és a főváros között napi nyolc közvetlen vonat jár, ezek egy járat kivételével jelenleg mind gyorsvonatok 1 óra 56 perc (illetve az utolsó esetén 2 óra 2…
egrinapok
2015. augusztus 24.
FejlesztésKözlekedés

Helyzetjelentés az épülő kerékpárútról

Szépen készül az Egert hosszában átszelő kerékpárút-hálózat, egyre több szakaszon lehet már végigtekerni és emiatt egyre szélesebb a mosoly is az arcunkon, hiszen az utóbbi idők legjobban várt fejlesztéséről van szó az esetünkben. Hétköznap csak az új út egy részét…
egrinapok
2015. augusztus 11.
Közlekedés

Augusztus 1-jétől változik a menetrend

Apróbb változások lépnek életbe augusztus elsejétől a helyi közösségi közlekedésünkben, részletek erről az alábbi közleményben. A legjelentősebb változást egy új buszjárat jelenti majd, őt 14C-nek hívjuk ezután, ő annyi újdonsággal szolgál majd, hogy nem megy ki a Lajosvárosba, hanem a buszpályaudvarnál…
egrinapok
2015. július 28.
Közlekedés

Szétnéztünk a Várfalsétányon

Ismétli magát a történelem, most a Várfalsétánnyal is az a helyzet áll fenn, mint anno a patak mellé épített kerékpárúttal. Bár hivatalosan semmi jele, hogy átadták volna a szakaszt, sőt, a vár facebook oldalán egy június 25-ei bejegyzés pont arról…
egrinapok
2015. július 7.
Közlekedés

Internetre kerültek a traffipaxok

Hasznos alkalmazás vált asztali számítógépeken is elérhetővé: a Traffi Hunter immáron nem csak az okostelefon használóknak kedvez. Traffi Hunter Az oldal lényege, hogy az ország egész területéről összegyűjti a rendőrök által előre bejelentett, a felhasználók által észlelt és a fixen kiépített trafipaxokat. A…
egrinapok
2015. június 30.
Közlekedés

Csúszásgátló burkolat kerül a Barkóczy utcára is

Újabb gyalogátkelőhely válhat biztonságosabbá Egerben, egy támogatás keretében ezúttal a Földhivatal előtti zebrát burkolnák körbe az ún. Living road technológiával. A megoldás nem ismeretlen Egerben, hasonló felülettel már a Hatvani kapu téren és a felsővárosi Vallon utcán is találkozhatunk. Előbbi ráadásul ugyanígy…
egrinapok
2015. június 25.

Lezárás a Hadnagy utcában
Közlekedés

Itt tart az épülő kerékpárút

Kedvet kaptunk a TV Eger egyik pénteki hírétől, az említett videóban az épülő kerékpárút felnémeti szakaszát mutatták meg az érdeklődőknek. A többi munkaterület sajnos kimaradt, na ezt pótoltuk be mi, igaz videó helyett csak fényképekkel. Az építkezés összesen 6 nagyobb…
egrinapok
2015. június 16.

Széna téri megállóhelyet ideiglenesen nem érintik a helyi autóbuszok

© Egrinapok.hu 2006