Kategória

Kereskedelem

Kereskedelem

5D mozi nyílik az Agria Parkban

Hamarosan új egységet nyit Egerben az 5D Cinema Kft. A cég eddig négy mozit üzemeltet az országban, egyet-egyet Budapesten, Szegeden, Pécsen és Győrben. Az új egységükhöz már keresik a pénztárost, a hirdetés ide kattintva nyitható meg. A mozit persze kicsiben kell…
egrinapok
2017. március 9.
Kereskedelem

Eladó a Tábornok-ház

A Dobos után egy másik nagyobb nevű épület is eladó sorba került Egerben, ezúttal a Katona téri Tábornok-ház keresi új tulajdonosát. A 800 négyzetméteres ingatlant 170 millió forintért kínálják. Itt még kínai étterem működött a házban A Tábornok-ház sok minden…
egrinapok
2017. március 8.
Kereskedelem

Kesergés egy korsó Hatvani ser fölött

Február elején három sörrel gazdagodott Hatvan városa, a stílszerűen elnevezett Hatvani Búza, Hatvani Barna és Hatvani Világos a Hatvany Serfőzdében lelhetőek fel. Petpalackba zárva igény szerint mindhárom fajta haza is menekíthető, így például mi, szegény egriek is kesereghetünk fölöttük otthon. Megtettük.…
egrinapok
2017. március 6.
Kereskedelem

Egerben készül a Bombardier repülőgépek hátsó törzse

Viszonylag váratlanul jött a hír, hogy Egerben nyitotta meg új gyárát a svájci állami kézben lévő RUAG csoport - a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozása közé tartozó cég az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez gyárt ezután géptörzs-elemeket a Faiskola utca 9. szám alatt.…
egrinapok
2017. március 2.
KereskedelemSzabadidő

Búvóhelyet is kínál az újonnan nyílt Centrooms Park

Új szállodával gyarapodott Eger a tavalyi év végén, az Érsek utcán nyílt Centrooms Park 51 vendéget képes befogadni. A szálloda egy Egerben kevésbé ismert szolgáltatással is előrukkolt, a vendégek ugyanis pár órára is vehetnek ki szobát. A szolgáltatás igénybevételével jelentősen könnyebben lehet előléptetést…
egrinapok
2017. február 23.
Kereskedelem

Fokozottan figyel az Adóiroda a szállásadók bevallásaira

Továbbra is fokozottan figyeli az Adóiroda az Egerben tevékenykedő szállásadók vendégéjszaka-bevallásait, olvasható az eger.hu tájékoztatójában. "Az önkormányzati adóhatóság ellenőrzéseinek célja a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása, az önkéntes jogkövetés ösztönzése és a tisztességes gazdálkodók esélyeinek növelése." Az Iroda többek közt online…
egrinapok
2017. február 23.
Kereskedelem

Megőrizte vezető pozícióját Eger a hazai turizmusban

Pár napja elérhető a kereskedelmi szálláshelyek 2016-os összesített adatait tartalmazó KSH-s lista, írja a Turizmus online. A bejelentett vendégéjszakákból összeállított statisztika túlzott izgalmakat nem tartogat, legalábbis, ha az élbolyt nézzük. Az első nyolc (fővárossal kilenc) "versenyző" változatlan helyen maradt a 2015-ös évhez…
egrinapok
2017. február 21.
Kereskedelem

Nagy reményeket fűzünk az új Depresso-hoz

Instagramra feltöltött fotók alapján már zajlik az új Depresso tervezése, a munkát a tetszetős referenciával rendelkező TheStylePolice végzi. A Dr. Csernus Imréhez köthető kávézó a Dobó téren nyílik belátható időn belül, erről itt írtunk anno. ✔️🔳🔜 #working #depresso #eger #comingsoon #interiordesign…
egrinapok
2017. február 9.
Kereskedelem

Eladó a Dobos cukrászda

Eladóvá vált Eger egyik legismertebb és legrégebbi cukrászdája, a Széchenyi utcai Dobos. A kultikus üzlet tavaly átfogó felújításon ment keresztül, vendégtere- és egyben arculata modernebb, letisztultabb lett. Az új tulajdonos-keresés mellett a cukrászda továbbra is üzemel, szokásos téli zárva tartását követően február 8-ától várja ismét…
egrinapok
2017. február 4.
Kereskedelem

Szamos Kölyök cipőbolt nyílik az Érsek utcán

Szamos Kölyök gyerekcipőbolt nyílik hamarosan az Érsek utca 13. szám alatt, az IMMA Design ruhatervező melletti apró üzlethelyiségben. A magas minőségű gyerekcipőket gyártó Szamos Kölyök magyar márkát 2007-ben alapították, ez után nagyobb ismeretséget 2015-ben érdemelt ki magának a cég, amikor Supinált…
egrinapok
2017. február 1.
Kereskedelem

Eladó a Fellner úti irodaház

Az Indexes egri fórumon szúrták ki, hogy eladóvá vált a Fellner Jakab utca 1. szám alatti, hát, mai ízlésnek talán nem annyira tetszetős irodaház. Az épületben réges-régen posta működött, utána pedig a Magyar Telekom használta. Az ilyen robusztus és városképileg ennyire…
egrinapok
2017. január 31.
Kereskedelem

Házhoz szállítással újított a Cortado

Lassan elmúlnak a komoly mínuszok odakint és végre nem lesz minden séta küzdelem a városban, a hasukat igazán szeretőknek nem árt viszont tudni, hogy január végén házhoz szállítással rukkolt elő a Széchenyi utcai Cortado Gastrobar. Kényelmes dolgunk van, a kézműves hamburgerek már hidegben, hóban,…
egrinapok
2017. január 28.
Kereskedelem

Egri wellness szállodát ajánl Barack Obamának a Bónusz Brigád

Kreatív reklámmal válaszolt az amerikai elnökváltásra Magyarország első közösségi vásárlóportálja, a Bónusz Brigád - derül ki a Kreatív Online cikkéből. A Brigád is sok sikert kíván az USA új elnökének közelgő beiktatásának alkalmából. Megkértük saját, különbejáratú Amerika-szakértőnket, Heller Gábort, a Brigád…
egrinapok
2017. január 23.
Kereskedelem

Újból engedélyt kér egy mobilkávézó Egerben

Egy miskolci vállalkozás mobil kávézót tervezett nyitni Egerben, ezen tevékenység végzéséhez több frekventált pontot is megjelölt Egerben még 2016 végén, például a Dobó tér két szélét, a Kis-Dobó tér sarkát, a Tinódi teret, vagy éppen a Bajcsy-Fellner utcák kereszteződését. A…
egrinapok
2017. január 13.
Kereskedelem

Vége a gyros-nagyhatalomnak :(

Egy éve örömködtünk rajta, hogy egymás után három új gyrosos is nyílt a belvárosban, hát mi ez, ha nem boldogság, ugye?! Nos, vége az örömnek, mostanra mindhárom egység bezárt ugyanis. Ennyit a gyros-nagyhatalomról :( A bezárási sort a tiszavirág életű…
egrinapok
2016. december 22.
Kereskedelem

A Dobó téren nyílik újra a Depresso

Tavaly márciusban írtunk róla, hogy kávézót nyitott Egerben Csernus Imre. Az ismert pszichiáter akkor egy külvárosi lakótelepet célzott meg a magas minőséget képviselő vállalkozásával - a nagy népszerűségnek örvendő kávéház mögött végül nem egyeztek a tulajdonosok, így idén áprilistól ismét Csernus Imre…
egrinapok
2016. december 21.
Kereskedelem

Hamarosan megnyílik Eger új szállodája

December második felében új szálloda nyílik Egerben, a Park-Klub cégcsoporthoz tartozó Centrooms Park Eger az Érsek utca 4. szám alatt várja majd leendő vendégeit. A hotel két emeleten, 21 szobával működik majd és 51 vendéget tud befogadni, akik három szobatípusból válogathatnak.…
egrinapok
2016. december 2.
Kereskedelem

Megnyitott a KFC

December 2-án megnyitotta kapuit az egri KFC gyorsétterem - ha elkap a csirkeszárnyak iránti vágy, így már elég csak az Agria Park első emeletére elsétálnunk. Jó év volt az idei a gyorsétteremrajongó-egriek számára, 2016-ban ez volt ugyanis a harmadik lánc, ami hozzánk is elért.…
egrinapok
2016. december 2.
KereskedelemSzabadidő

Így fest a 2016-os karácsonyi vásár

Pár éve figyelemmel kísérjük már a Dobó téri karácsonyi vásár pályafutását - idén is kíváncsiak voltunk rá, már csak azért is, mert ez most a harmadik vásár, amit a felújított téren tartanak. Három próbálkozásnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy megszülessen a tökéletes…
egrinapok
2016. november 29.
Kereskedelem

Megnyitott a Reinpold’s KOLBice Eger

Még októberben említettük meg, hogy hamarosan új gyorsétterem nyílik a belvárosban, az egri Reinpold's KOLBice végül a tervezetthez képest szűk egy hónapos késéssel november 24-én nyitotta meg kapuit a Széchenyi utca 9. szám alatt. Reinpold's KOLBice Eger Eger iskolavárosi (és általában,…
egrinapok
2016. november 24.
Kereskedelem

Egyre több értékes belvárosi üzlethelyiség áll üresen

Érdekes jelenséget tapasztalhatunk a belvárosban járva, egyre több kiváló adottságú üzlethelyiség áll ugyanis üresen. A dolog érdekessége abban rejlik, hogy nem a megszokott eladó/kiadó helyekről van szó, hanem ránézésre gazdát talált, viszont mégis sötéten szomorkodó egységekről. Az üresen állás okát legtöbb esetben…
egrinapok
2016. november 22.
Kereskedelem

Kolbice gyorsétterem nyílik a Széchenyi utcán

A tervek szerint október végétől Egerben is elérhetőek lesznek a kolbászos finomságok, egy Széchenyi utcai mini üzlethelyiségben megnyílik ugyanis a város első Kolbice gyorsétterme. A lánccal eddig a fővárosban, illetve a Streetfood fesztivál alkalmával már Egerben is találkozhattunk, ezután nem…
egrinapok
2016. október 19.
Kereskedelem

Eladó a Bajcsy 15. alatti üzlethelyiség

Elég karakteres üzlethelyiség vált eladóvá a belváros szívében: a Bajcsy-Zsilinszky utca 15. számú ingatlanra kerültek fel a megválási szándékot hirdető plakátok. A Medius ingatlaniroda kínálatában megtalálható 600 négyzetméter alapterületű, 3 szintes üzlethelyiség 85 millió forintért + ÁFA várja leendő tulajdonosát.…
egrinapok
2016. szeptember 22.
Kereskedelem

Bezárhatnak az egri CBA áruházak

Az Index írta meg, hogy csütörtök reggeltől bezárnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei, a lánc 1200 dolgozójának helyzete bizonytalan, azt pedig még nem tudni, mi lesz a cég sorsa. A bezárásban a két egri CBA áruház is érintett lehet, az…
egrinapok
2016. szeptember 14.
Kereskedelem

KFC nyílik az Agria Parkban

Július elején említettük, hogy gyanúsan éttermet tervez nyitni Egerben a KFC - így is lesz, hamarosan tényleg nem kell már a szomszédba utaznunk, ha elfog a vágy egy kosárnyi csípős csirkehúsért. Mostanra a nyitás tervezett dátumára és a helyszínre is fény derült:…
egrinapok
2016. augusztus 18.
Kereskedelem

Felújítják a Hervis sportáruházat

Nagy játékos az egri Hervis áruház, most például majdnem elhitette velünk, hogy be fog zárni és így kis híján felvásároltunk az összes akciós biciklijüket. Pontosabban sikerült is elhitetnie ezt, meg tényleg be is fog zárni, csak kis sunyik és azt nem…
egrinapok
2016. július 31.
Kereskedelem

KFC nyílhat Egerben

Az üzleti világ keszekuszaságában biztosak csak abban lehetünk, ami már elmúlt, így is van azonban egy erős gyanúnk, hogy KFC gyorsétterem szándékozik nyílni Egerben. Mondjuk is miből gondoljuk ezt: az étteremlánc étteremvezetőt és étteremvezető helyettest keres egri munkavégzésre. Ez azért elég gyanús…
egrinapok
2016. július 8.
Kereskedelem

Barber Shop nyílt a Tinódi téren

Időről-időre felzárkózik adott elemekkel Eger a világ trendjeihez, most például a férfiak nyertek, vagyis pontosítunk: A FÉRFIAK. Barber shop nyílt ugyanis a Tinódi Sebestyén téren, egy amolyan igazi, old school, férfiklub. Fotók: Barber Shop Eger A trend, hogy az erősebbik nemnek egy igazán…
egrinapok
2016. július 7.
Kereskedelem

Szálloda nyílik az Érsek utcán

Arra járók tapasztalhatták, hogy pár napja felállványozták az Érsek utca 4. szám alatti épületet - egykor ennek az aljában működött a Vadászkürt, ma pedig a Fald fel Amerikát! étterem található ugyanitt. A korábban irodaházként funkcionáló két emelet a közelmúltban kerek 100 millió forintért…
egrinapok
2016. június 23.