Kategória

Fejlesztés

Fejlesztés

Elkezdődött a Faiskola utcai csarnoképület bontása

Laport hozzászólásából tudjuk, hogy elkezdődtek a bontási munkálatok a Faiskola-Külsősor utcák kereszteződésében álló egykori csarnoképületnél. Hogy pontosan mi is fog a helyére épülni, az egyelőre rejtély, a korábbról ismerhető tervek mindenesetre egy 61 lakásos társasházról szóltak. A telekre szóló elképzelésről még tavaly írtunk,…
egrinapok
2017. március 16.
Fejlesztés

Társasház épül a Törvényház utca 11. szám alá

Új 6 lakásos társasház épül a Törvényház utca 11. szám alá, az épület aljában 2 üzlet is helyet kap majd. Az építkezés önmagában nem lenne túl érdekes, hiszen az utóbbi időben szerencsére egyre több társasház születik városszerte, amiért viszont nekünk…
egrinapok
2017. február 23.
Fejlesztés

Elbontották az Eszterházy téri újságos pavilont

Jelképes szinten, de tisztult a Kossuth Lajos utca és Eszterházy tér megjelenése, elbontották ugyanis az évek óta üresen álló újságos pavilont a Deák Ferenc úti sarokról. A kis házikó már nagyon régóta csak reklámfelületként üzemelt, ennek az állapotnak lett most…
egrinapok
2017. február 20.
Fejlesztés

Tavasszal felújítják a Jókai utca 5. szám alatti házat

Az idei év első ülésén tárgyalt a Városgazdálkodási Bizottság egy benyújtott ingatlanvásárlási szándékot, ami konkrétan a Jókai utca 5-7. szám alatti 21 négyzetméteres üzlethelyiségre szólt (ahol a fánktölcséres fagyit lehetett kapni tavaly). A kis helyiség Eger tulajdonában áll, a ház többi része…
egrinapok
2017. február 14.
Fejlesztés

Egy helyen a nyertes TOP pályázatok

Az elmúlt időszakban több önkormányzati közlemény is szólt a város TOP-os (vagy hosszabb nevén Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos) pályázatairól, érdeklődők mind a 24-et megtalálhatják így itt a blogon is. Hogy ne kelljen keresni, egy helyre gyűjtöttük ezeket a támogatásokat, a fejlécből elérhető,…
egrinapok
2017. január 18.
Fejlesztés

Kracker nevét kapná meg a Bajcsy-tömbbelső

Az Egri Városszépítő Egyesület méltóbbá kívánja tenni Kracker János Lukács festő emlékét, ezen céljukhoz kapcsolódva kapna hivatalos nevet a ma Bajcsy-tömbbelsőként emlegetett közterületi udvar.A Városképi és Környezetvédelmi Bizottság december 12-ei ülésének 8. előterjesztése szól minderről, link a letöltéshez ide bökve. Az Egri Városszépítő Egyesület célul…
egrinapok
2016. december 12.
Fejlesztés

5 ház újul meg az önkormányzat támogatásával

Egyre több épület homlokzata újul meg Egerben, jó hír ez azért is, mert a városnak jelenleg ilyen téren kell talán a legtöbbet fejlődnie. Ahol a legnagyobb szükség lenne rá, ott sajnos még mindig nem történt előrelépés, a sétálóbelvárosi házak így…
egrinapok
2016. december 5.
Fejlesztés

Napenergiáról szóló tanulmányokat készíttet a város

Jó irányt enged sejtetni az a szerződés, amit november 8-án tett közzé a város, és ami nem másról szól, mint az "Eger MJV tulajdonában lévő külterületi területeken a napenergia potenciális adottságaiból adódó lehetőségek feltárására, kidolgozására és bemutatására irányuló tanulmányok, projekttervek…
egrinapok
2016. november 8.
Fejlesztés

Állandó pavilont építene maga mellé a Rádi pékség

Érdekes dolgokra lehet találni a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság üléseinek anyagai közt, most is egy ilyet mutatunk meg az erre fogékonyaknak. Az említett bizottság október 17-ei üléséről származik az az előterjesztés, mely (ide kattintva tölthető le, és mely) a Rádi pékség…
egrinapok
2016. október 27.
Fejlesztés

Gondolatkísérlet a Belvárosi udvarral

A Belvárosi udvar köszöni, többé-kevésbé jól van jelenleg is, ez a legjobban hasznosított tömbbelsőnk. Mint parkoló és mint park is népszerű az udvar, a feladat tehát csak ennek a népszerűségnek a növelése. Mi ez és miért írjuk le? Részletek a linkre kattintva.…
egrinapok
2016. október 20.
Fejlesztés

Gondolatkísérlet a Bajcsy tömbbelsővel

A Bajcsy-tömbbelsőnek van "szerencséje" alighanem a legelőnytelenebb adottságokkal rendelkeznie az összes udvar közül, a legnagyobb negatívuma, hogy nincs nagy, egybefüggő terület benne. A helyzetet tovább rontja, hogy talán előnytelen helyzete miatt is, de ez a tömbbelső van a legjobban lepukkanva mind közül.…
egrinapok
2016. október 19.
Fejlesztés

Gondolatkísérlet a Fellner tömbbelsővel

A Fellner tömbbelső a legkisebb mind közül, és igazán tömbbelső hangulata sincs neki, hiszen az egyik oldala nyitott, nem kapun keresztül tudjuk elérni. A lehetőségek tárháza erősen korlátozott, ettől függetlenül egy végtelenül kedves kis pontja lehetne a városnak némi beavatkozás után.…
egrinapok
2016. október 18.
Fejlesztés

Megszépülhetnek a belvárosi tömbbelsők

Szépülő Érsek utcás bejegyzésünkhöz szólt hozzá kelemeng egy kormányhatározattal, mégpedig, hogy támogatást kapott az egri önkormányzat "Belvárosi terek komplex megújítása" című pályázata. A projekt rövid bemutatása így hangzik: A projekt keretében az egri vár és a történelmi Belváros jelenleg hasznosítatlan vagy…
egrinapok
2016. október 17.
Fejlesztés

Szépül az Érsek utca

Közterületeink minőségét tekintve egészen jól állunk Eger belvárosában, a 2014-ben lezárult rehabilitáció viszont könyörtelenül rámutatott, hogy még nem dőlhetünk hátra, belátható időn belül a házainkkal is kezdeni kell valamit. A belvárosi épületek túlnyomó többsége felújításra szorul, igaz, legtöbbjüknél már egy tisztasági festés is…
egrinapok
2016. október 4.
Fejlesztés

Új lakóparkok épülnének Egerben

A Városképi és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 19-ei ülésének anyagai közt böngészve több egri lakópark tervébe is belebotlottunk. Konkrétan hároméba, illetve egy korábbi ülésnél még egyébe a Faiskola-Külsősor utcák kereszteződésében, azt hagytuk a végére. Érdekességképp megmutatjuk ezeket a terveket, hogy lássuk, milyen lakóparkokat…
egrinapok
2016. szeptember 27.
Fejlesztés

Átfogó fejlesztésre készülnek az Érsekkertben és -környékén

Azt már régebb óta tudjuk, hogy a város tervei közt szerepel az Érsekkert rehabilitása, az Integrált Településfejlesztési Stratégiában is volt erről szó, anno itt írtunk a tervekről. Most adott egy pályázat, becses nevén a GINOP 7.1.3. „Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése” kiírás, ami lehetőséget nyújtana az…
egrinapok
2016. szeptember 21.
Fejlesztés

Felújítják az Egészségház utca 11-et

Komolyabb esztétikai ráncfelvarrás jöhet az Egészségház utca életében, felújítják ugyanis a 11. szám alatti emeletes házat. Az épület, amilyen forgalmas helyen áll, legalább annyira ramaty állapotban is volt már: a szomszédban található termálfürdő évente nagyjából 80 ezer vendéget fogad, akik többsége eme…
egrinapok
2016. szeptember 15.
Fejlesztés

Kijavították a Deák Ferenc úti erkélyomlást

Nem túlzás azt állítani, hogy csoda történt: kijavították a Deák Ferenc úti erkélyomlást! A sokáig megoldhatatlannak tűnő szörnyűség 2013-ban történt, amikor is február 13-án leszakadt az egyik ház erkélyének díszeleme. A város azonnal kiküldte a gyors reagálású egységeit, akik rögtön…
egrinapok
2016. szeptember 6.
Fejlesztés

Új helyet találtunk a stadiontól kivágott fáknak

Nem olyan régen kivágtak több fát a stadion területéről. Különösebben ezzel nincs is gond, egy város folyton változik, ha útban voltak, nyilván menniük kellett. Ideális esetben a helyükre viszont illene új fákat ültetni, persze nem oda, ahonnan ezeket kivágták, hanem valahová máshová…
egrinapok
2016. augusztus 30.
Fejlesztés

Leállt az egykori Egervin telephely tisztítása

Tovább látszik húzódni az egykori Egervin telephely 2012-óta tartó kálváriája, mostanra az idén májusban indult területtisztítás is félbeszakadt ugyanis. A telek korábban 98 forintért volt eladó, végül egy kecskeméti fejlesztő vásárolta meg, aki a szóbeszéd szerint egy Aldi szupermarketet épített…
egrinapok
2016. augusztus 2.
Fejlesztés

Feleslegesek a Dobó téri faházak

Április végén kipakoltak a Dobó térre 10 faházat, tették mindezt az Egri Csillag Weekend miatt, hogy helyet biztosítsanak bennük a kitelepült szolgáltatóknak. A fesztivál május 1-jén véget ért, a faházak viszont maradtak – megvárták a következő nagyobb eseményt a téren, a május végén tartott Országos…
egrinapok
2016. július 14.
Fejlesztés

Átrakták a nomádok padját

Még április elején írtunk arról az áldásos történésről, hogy új padok jelentek meg a Lajosvárosban - ekkor említettük meg azt is, hogy a kerékpárúton sétáló nomádoknak is szántak egyet az új utcabútorokból. Más szerint is hülye helyen lehetett az említett pad,…
egrinapok
2016. június 30.
Fejlesztés

Lebontanak két romos házat a Bárány uszoda mellől

Szép fejlődési utat jár be a város fürdőnegyede, a belváros peremén fekvő terület szinte évről-évre rendezettebb lesz. A sort még 2000-ben kezdte meg az akkor átadott Bitskey Aladár uszoda, azóta megépült a város egyik legszebb parkja, a Dr. Agyagási Dezső gyógypark,…
egrinapok
2016. június 9.
Fejlesztés

Példás ház átalakítás az Érsek utcán

A belvárosi épületeink nagy része elég ramaty állapotban van, ezért is örömteli, amikor valamelyiket elkezdik kipofozni közülük. Az Érsek utca 9. szám alatti házzal különösebben nagy probléma nincs, egy kiadós tisztasági festés ráférne, de legalább nem omlik az eleje - ez már…
egrinapok
2016. május 24.
FejlesztésKereskedelem

Aldi épül az egykori Egervin telephelyén

Pár napja, május 10-én említettük, hogy elkezdték megtisztítani a vasútállomás melletti, egykori Egervin telephelyet. A Heol tegnap azt is megírta, hogy miért teszik mindezt, címet is elolvasóknak nem nagy leleplezés: Aldi épül a Vasút utcán. Érzéseink vegyesek a beruházással kapcsolatban, előre…
egrinapok
2016. május 19.
Fejlesztés

Tisztítják az egykori Egervin telephelyét

Még 2012-ben kezdték el bontani a vasútállomás melletti, egykori Egervin telephelyet, a törmelékkel borított terület azóta éktelenkedik a város egyik frekventált pontján. A telekre sokan-sokfélét álmodtak már, intermodális csomóponttól a termelői piacig több minden felmerült. Nem véletlen, az elhelyezkedés és a beépíthetőség is…
egrinapok
2016. május 10.
Fejlesztés

Visszafestették a “Fati Partus” feliratot

Nem várt boldogság ért minket a városban járva, visszafestették ugyanis a Kepes Intézet épületének homlokzatára a Fati Partus, azaz a "végzet szülöttje" latin feliratot. Az épületet két tűzvész is megrongálta az idők során. Spetz József – egykori tulajdonos mindkétszer szebbre, nagyobbra építtette újjá azt, majd…
egrinapok
2016. április 29.
Fejlesztés

Egy nap alatt lefedték a megsérült szökőkút aknáját

Április 27-én reggel beszakadt a Dobó téri szökőkút egy ráhajtó tűzoltóautó súlya alatt. A hír viszonylag gyorsan körbejárta a várost és ingerszegény közegben az országos média is rákapott, itt találtunk rá kedvenc alanyunkra is, aki a Tv2-nek nyilatkozott. A feltehetőleg statikai szakértőként…
egrinapok
2016. április 28.
Fejlesztés

Még jobban lezárták a Bajcsy-tömbbelsőt

Komolyan gondolták a belváros közlekedésének átalakítását, legalábbis erre enged következtetni az az apró beavatkozás, amit a Bajcsy-tömbbelső egyik kapujában eszközöltek a közelmúltban. A Bajcsy 9. alatt eddig is volt egy akadály, hogy ne lehessen bemenni a januártól gyalogos és kerékpáros övezetnek minősített…
egrinapok
2016. április 14.