Kategória

Egyéb, blog

Egyéb, blog

Figyeljük az egri kampányt

2019 őszén önkormányzati választásra készülünk. A helyzet szorosnak tűnik, hiszen a jelenlegi városvezetéssel szemben Magyarországon elsőként Egerben valósult meg a teljes ellenzéki összefogás. Az Egrinapok blogon nem foglalkozunk pusztán politikai tevékenységekkel, a város fejlődését is érintő kérdésekre azonban nyitottak vagyunk.…
egrinapok
2019. május 31.
Egyéb, blog

Próbáljuk megérteni az egyik egri híroldalt

Így, hogy van egy blogunk, nem mindig naprakészen követjük az egyéb egri oldalakat, de lehetőségeinkhez mérten azért néha rájuk nézünk. Azt az olvasók döntik el, hogy melyiket-mennyire szeretik, de azt mindenképp örömteli látni, hogy milyen sok ilyen lap született az elmúlt egy-két év alatt. Amit…
egrinapok
2017. március 9.

9 évesek lettünk!
Egyéb, blog

Bemutatjuk új oldalunkat

Újdonsággal jelentkezünk lokálpatrióta olvasóinknak, ezután minden korábbitól részletesebben és hitelesebben tudjuk bemutatni az egri napokat! Megtaláltuk ugyanis a legjobb mesélőket: a lakókat! Millió dolog történik egyetlen nap alatt Egerben, sok ezer élet fut párhuzamosan a barokk díszletek között, melyeket egyenként megismerni lehetetlenség lenne.…
egrinapok
2015. augusztus 10.

8 évesek lettünk!
Egyéb, blog

Egerben is tiltakoznak az internetadó ellen

Vigyázz, óvatosan, körültekintően!!! Politikai tartalmú cikk következik egy politikamentes blogon. Kis fáziskéséssel, de Egerben is rendeznek tüntetést az internetadó ellen, a program "hivatalos" oldala ide kattintva érhető el. Érdekes dolog ez a tüntetősdi, alapvetően ugyanis egy új adónem (vagy hát…
egrinapok
2014. október 29.
Egyéb, blog

Üzletet nyit Egerben a Borháló

Városunkba is eljutott az országosan már több mint 40 egységgel rendelkező Borháló Borkereskedés, az egri üzlet a Dobó utca 20. szám alatt fog megnyitni hamarosan. Ha már meguntad a szupermarketek polcai előtt a címkék nézegetését, a legjobb helyen jársz, hogy…
egrinapok
2014. szeptember 10.
A nagy kocsmatúraEgyéb, blog

Körbejártuk Eger kocsmáit

2013 októberében, vagyis három hónap híján egy éve indultunk el arra a nagy útra, melynek keretében fel szerettük volna keresni Eger összes kocsmáját. Ötletünk alapját mindössze az adta, hogy főiskolások vagyunk és szeretjük a sört, így hát miért is ne ihatnánk kedvenc…
egrinapok
2014. július 18.
Egyéb, blog

Nyerj jegyet A csodálatos Pókember 2 kertmozis vetítésére!

Időnként szoktunk nyereményjátékosdit játszani a blogon, sorsoltunk így már vásárlási utalványt, vagy éppen lángost, most pedig mozijegyet fogunk, méghozzá a nagy boldogságunkra, 15 év újra megnyílt Kertmoziba. Az összesen három darab belépő a július 16-án (szerdán), 21:00-tól vetített Csodálatos Pókember 2 c.…
egrinapok
2014. július 1.

Önkormányzati közlemények

Megújultunk
A nagy kocsmatúraEgyéb, blog

A nagy kocsmatúra

Két főiskolás fáradtságot nem ismerve vág neki a nagy útnak, hogy feltérképezzék és megismerjék Eger kocsmáit. Túrájuk miértje a csillapíthatatlan tudásvágy, ami még a kénytelen sörfogyasztás gyötrelmeit is feledtetni tudja velük. Új cikksorozat indul a blogon, A nagy kocsmatúra címmel.…
egrinapok
2013. október 4.
Egyéb, blog

Valami, mintha más lenne

Gyakran ránk néző olvasóink láthattak minket mostanában, ahogy nagyon dolgoztunk valamin, nos, immáron az ádáz munka eredménye tapasztalható meg ezen cikk olvasásakor. Nem fárasztanánk a nagyérdeműnket a részletekkel, a lényeg mindössze annyi, hogy új lett a ruhánk, a belsőt illetően…
egrinapok
2013. augusztus 13.
Egyéb, blog

2012. utolsó bejegyzése

Szokás az utolsó napon visszatekinteni az óévre, mintegy végigpörgetni ilyenkor az elmúlt eseményeket. Így teszünk most mi is, zárásképp az idei cikkeinkből szemezgetünk kicsit. Ahogy a blogunk olvasása, úgy ez az írásunk sem ér fel a város életének teljeskörű bemutatásával, ez egy…
egrinapok
2012. december 31.
Egyéb, blog

Békés karácsonyt, Eger!

Túl kicsi blog vagyunk ahhoz, hogy a szokásos nagy, és néha talán személytelennek tűnő szavakkal kívánjunk szép karácsonyt minden olvasónknak, hozzászólónknak, közreműködőnknek, testi-lelki támogatónknak, így kisebb körben, picit közvetlenebbül, egy verssel tesszük meg ezt, amit még két éve küldött a…
egrinapok
2012. december 24.
Egyéb, blog

Találtunk egy olvasót!

Általában odavagyunk mindenkiért, aki olvassa a blogunkat, még úgy is, ha leggyakrabban csak számok formájában találkozunk veletek. Ha már megkeres valaki egy levéllel, gyorsabban ver a szívünk és az izgatottságtól remegő kézzel válaszolunk neki. Ha pedig Budapesten baktatva egyszer csak…
egrinapok
2012. október 6.
Egyéb, blog

Kártékony közöny

Néztük a TV Eger ma esti híradóját, míg egyszer csak felkaptuk a fejünket egy hírre, "Padokat tettek tönkre" - szólt az árulkódó cím. Már sejtettük is a sztorit, vandálkodás történt valahol - és valóban, a hír röviden ennyiről szólt. No…
egrinapok
2012. szeptember 12.
Egyéb, blog

Örülünk, hogy idetaláltál!

Körülbelül egy hónappal ezelőtt kezdődött az a háttérben zajló „munka”, aminek eredményeképp most az egrinapok.hu cím alatt olvashatjátok ezeket a sorokat. Nem kell világraszóló változásoktól tartani viszont, az irdatlanul dögös megjelenésünkön, és a lélegzetelállítóan komoly domain nevünkön kívül semmi nem…
egrinapok
2011. december 20.
Egyéb, blog

5 évesek lettünk

Bizony, mintha csak tegnap lett volna, hogy megjelent egy ugyanilyen című írás még a régi blogon, csak ott eggyel kisebb szám szerepelt a sor elején. Ez az egy év pont olyan gyorsan szaladt el az oldal életében, mint az a fél évtized, amióta nektek- és rólatok…
egrinapok
2011. november 6.