Kategória

Önkormányzati közlemény

A Városháza közleményei, tájékoztatói és sajtóanyagai.

Önkormányzati közlemény

Komoly károkat okozott az eső Egerben

A tegnap éjszakai esőzés a város több pontján komoly gondokat okozott. A Szala városrészben több házat is lakhatatlanná tett a nagy mennyiségben lezúduló csapadék, 45 fő veszítette el otthonát. Az érintetteknek hideg élelmiszercsomagokat biztosítottunk és a további étkeztetésről is gondoskodik…
egrinapok
2020. június 28.
Önkormányzati közlemény

Csillagoktól utcazenéig: Csaknem húsz millió forint nagyrendezvényekre

A márciusban kialakult vírushelyzet miatt az egri rendezvények elmaradtak, a szervezőknek is teljesen újra kellett gondolni programjaikat. Eger önkormányzata fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson minél több elmaradt esemény megtartásához, fellendítendő a város turisztikai életét, szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget adva az egrieknek,…
egrinapok
2020. június 24.
Önkormányzati közlemény

Stabil és egységes többséggel indul újra a közgyűlés

A rendkívüli jogrend megszűnését követően a tegnapi napon frakcióülést tartott az Egységben a Városért frakció. Az ülésen megvitatattuk és elfogadtuk a képviselőcsoport Alapszabályát, melynek célja az ide tartozó önkormányzati képviselők tevékenységének összehangolása, a további közös közgyűlési munka kereteinek meghatározása. A…
egrinapok
2020. június 20.
Önkormányzati közlemény

Hétfőtől újra járhatnak az autók az Egészségház utcában

Június 22-én hétfőtől félpályán megnyílik az autósok előtt az Egészségház utca. Ismeretes: a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 2018 őszén indult, több mint 5 milliárd forint összköltségvetésű projekt révén bővül az egri szennyvízcsatorna-hálózat, s korszerűsítik a meglévő szennyvíztisztító szennyvízvonalát.…
egrinapok
2020. június 18.
Önkormányzati közlemény

Csúszik az Egészségház utca helyreállítása

Forgalomkorlátozással járó munkálatok zajlanak a város több pontján. Ismeretes: még 2018-ban indult az a több mint 5 milliárd forint összköltségvetésű projekt, amely egyebek között az egri szennyvízcsatorna-hálózat bővítését, valamint a meglévő szennyvíztisztító szennyvízvonalának korszerűsítését célozza. A fejlesztés miatt jelentős forgalmirend-változás…
egrinapok
2020. június 3.
Önkormányzati közlemény

Jelentős forgalmirend-változás az egri belvárosban

Újabb fontos szakaszához érkezik a 2018 őszén indult, több mint 5 milliárd forint összköltségvetésű projekt, amely egyebek között az egri szennyvízcsatorna-hálózat bővítését, valamint a meglévő szennyvíztisztító szennyvízvonalának korszerűsítését célozza. A rekonstrukciós munkálatok a belvárosban folytatónak, jelentős forgalmirend-változással. A beruházás előkésztéseként…
egrinapok
2020. május 27.
Önkormányzati közlemény

A pünkösdi hétvégére megnyitja kapuit a strand

Május 29-én pénteken délelőtt 9 órakor nyitja kapuit az egri Termálfürdő! Az előzetes hatósági engedélyeket beszerezve, minden fertőtlenítést elvégezve, a vízminőség bevizsgálását követően, a strand a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket betartva a hatályos jogszabályoknak megfelelően várja a vendégeket. Az előírásoknak megfelelően…
egrinapok
2020. május 27.
Önkormányzati közlemény

Újra nyitnak az óvodák és bölcsődék

Minden bölcsőde és óvoda a szokott rendben megnyitja kapuit a gyermekek előtt május 25-én, hétfőn. Egyetértve és támogatva a kormány döntését, minden intézményünk felkészülten, s mintegy 16 000 000 forint összértékű felújítási, karbantartási munkálatokat elvégezve várja a gyermekeket. A jövő heti nyitást…
egrinapok
2020. május 21.
Önkormányzati közlemény

Megkezdődik a tömeges tesztelés Egerben

A koronavírus járvánnyal összefüggésben, 1600 gyorsteszt beszerzése után, megkezdődik Egerben a lakosság egy részének tömeges szűrése. Tekintettel arra, hogy a lakossági korlátozások feloldása után rengeteg csoportos érintkezésre kerül sor, soha ilyen indokolt nem volt a rendszeres szűrések igénye. A szűrésekre…
egrinapok
2020. május 19.
Önkormányzati közlemény

Új idősáv az egri piacon

Mirkóczki Ádám polgármester rendeletének értelmében május 16-ától a 65 év felettiek minden nap kizárólag 7 és 9 óra között vásárolhatnak a piacon. Ebben az idősávban csak ők látogathatják a vásárt. Eger önkormányzata arra kér minden vásárlót, ügyeljenek arra, hogy egymástól…
egrinapok
2020. május 19.
Önkormányzati közlemény

Reagálás Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselő és Martonné Adler Ildikó egri Fidesz elnök sajtótájékoztatójára

Felhívom Kovács Cs. Tamás és Martonné Adler Ildikó figyelmét, hogy ilyen szomorú eset kapcsán, nem ízléses dolog a Fidesz részéről, hogy az egri vízilabda csődjét egy teljes igazságtalanságon alapuló politikai támadásra használják fel ellenem. Az önkormányzat semmilyen szinten nem szólt…
egrinapok
2020. május 12.
Önkormányzati közlemény

Megkezdődik a vadgesztenyefák permetezése

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal megbízásából a Papp Kártevőmentesítő Kft. a város közterületein található vadgesztenyefák védelme érdekében permetezést végez 2020. május 10. és 13. közötti időszakban éjjel 2200 és 0400 óra között. A…
egrinapok
2020. május 8.
Önkormányzati közlemény

Mirkóczki Ádám polgármester közleménye

Mirkóczki Ádám polgármester közleménye. Ismételten kérem Oroján Sándor Frakcióvezető Urat, hogy legalább a veszélyhelyzet idején tartózkodjon Eger lakosságának félrevezetésétől, ugyanis a közgyűlés szüneteltetése nem az én személyes akaratom, hanem törvényi kötelezettségem, ameddig a különleges jogrend érvényben van. A jelenlegi városvezetés kizárólag…
egrinapok
2020. május 7.
Önkormányzati közlemény

Folytatódik a közterületek fertőtlenítése

Jövőhéttől folytatódik Eger város közterületeinek fertőtlenítése, amelyet éjszakánként a Papp Kártevőmentesítő Kft. fog végezni. A fertőtlenítés az egészségre teljesen ártalmatlan, baktericid és virucid hatású vegyszerrel történik. A teljes fertőtlenítést önkéntes felajánlásból, térítésmentesen végzik, melyet a lakosság nevében, ezúton is köszönünk.…
egrinapok
2020. május 6.
Önkormányzati közlemény

Köszönet a példás helytállásért

Példaértékű összefogásról tettek tanúbizonyságot az egriek az elmúlt hetekben: külön köszönet jár az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport tagjainak. A másfél évtizede működő csapat már számtalanszor bizonyította rátermettségét, s a mostani veszélyhelyzet idején is példásan helytállnak. A 15 aktív…
egrinapok
2020. május 4.
Önkormányzati közlemény

Az egri rászorulóknak a lakossági összefogás is segít

Városunkban példaértékű társadalmi összefogás jött létre, melynek eredményeképpen folyamatosan kapja az önkormányzat a felajánlásokat a járványhelyzet kezelésére, valamint az ennek következtében kialakult a szociális és gazdasági válság enyhítésére. Jelentős számú magánszemély, cég és civil szervezet tett felajánlásokat, melyet a városi…
egrinapok
2020. április 28.
Önkormányzati közlemény

Hétfőtől szebb lesz az Egri Idő

Új arculatot és nevet is kap az Eszterházy téren található hőmérős óra hétfőn. Ismeretes: tavaly decemberben – az egriek kérésére – az önkormányzat saját tulajdonba vette a volt ÉMÁSZ épületénél található, már régóta működésképtelen szerkezetet, miután a tulajdonos jelezte, nem…
egrinapok
2020. április 25.
Önkormányzati közlemény

Számos korlátozást vezet be Eger a hétvégére

Pénteken éjféltől kötelező lesz maszkot viselni, de éjszakai kijárási tilalomról is döntött a városvezetés. Újabb 220 koronavírus kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett az önkormányzathoz, ebből 160-at az Egri Szociális szolgáltató Intézményhez juttat el a városvezetés – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Mirkóczki…
egrinapok
2020. április 23.

© Egrinapok.hu 2006