Kategória

A nagy kocsmatúra

A nagy kocsmatúra

Békafütty

Még régebben jártunk a Békafüttyben, mely kocsma akkori látogatásunk óta bezárt, átalakult és végül újranyitott a Petőfi téren - így ideje volt újra felkeresnünk és megnéznünk, hogy milyen lett a második kiadásában. Ajtónyitás után két dolgot szűrtünk le magunknak rögtön,…
Sasi
2014. április 25.
A nagy kocsmatúra

Stop söröző

A Stop sörözőt a Zombori utca egyik társasházának aljában találtuk meg, első nekifutásra nem volt könnyű dolgunk, mert jól el van takarva növényekkel, de másodjára már összejött a dolog. Belépés után, ami először szembetűnik az a merész színválasztás, cudar piros…
Sasi
2014. április 25.
A nagy kocsmatúra

Teddy kávézó és bár

A Teddy kávézó és bár kicsit eldugva, a II. Rákóczi Ferenc utca végén áll, a 25-ös főútnak háttal, a Töviskes tér felé fordulva. Célközönségének a környéken lakók mellett valószínűleg a szomszédos középiskola diákjai is számíthatnak. Kívülről egy apró vendéglátóhelynek tűnik,…
Sasi
2014. április 18.
A nagy kocsmatúra

Flamingó büfé

A Flamingó büfé már akkor levett minket a lábunkról, amikor még be sem mentünk, ettől cukibb kocsma ugyanis aligha létezhet a városban. Eleve a Lajosváros egyik zsákutcájának a végén, a Zólyomi utcán található két ház közti garázsból kialakítva, másrészt meg…
Sasi
2014. április 18.
A nagy kocsmatúra

Malom söröző

A lakótelepi kocsmáknak általában jó hangulatuk szokott lenni, az annyira lakótelepinek, mint a Kallómalom utcai Malom söröző, pedig így eleve nyert ügye volt nálunk. Már az elhelyezkedése is tetszetős, panelházak tövében, egy kis beugróban található a kocsma, melynek teraszáról jól…
Sasi
2014. április 11.
A nagy kocsmatúra

Fakocsma

A Cifrakapu utcai Fakocsma úgy tartozik hozzá az Északi lakótelephez, mint a vár Egerhez, valószínűleg nincs olyan környékbéli lakó, aki ne tudna róla, csak maximum kevesen jártak még közülük benne, lévén, azért nem számít szegény olyan túl vonzó egységnek. Panelházak…
Sasi
2014. április 11.
A nagy kocsmatúra

Napfény söröző

A Hadnagy úti Napfény söröző a termálfürdő déli bejáratától pár méterre található, nevét is innen kaphatta, a helynek még télen is masszív strand és nyár hangulata volt. Az élmény persze meleg időben a legteljesebb, pláne a söröző előtti teraszon. Ez…
Sasi
2014. április 4.
A nagy kocsmatúra

Lugas

A Malomárok utcai Lugas söröző kedvező elhelyezkedésével hívta fel magára a figyelmet, közvetlenül a Tűzkerék mellett található ugyanis, mely kocsmát korábban már többször meglátogattunk és minden esetben nagyra becsültünk. Érdeklődve tértünk hát be a Lugasba is, bízva benne, hogy hasonló…
Sasi
2014. április 4.
A nagy kocsmatúra

Aranyszőlő

A szép nevű Aranyszőlő sörözőt a Csiky Sándor és Vörösmarty Mihály utcák kereszteződésében találtuk. Már az elhelyezkedése sem volt túl előnyös, legalábbis esztétikai szempontból biztosan nem, erre tett még egy lapáttal az épület külseje, belépés előtt így fohászkodtunk azért röviden…
Sasi
2014. március 28.
A nagy kocsmatúra

Zöld Pecsét Kávézó és Borbár

Noha a Király és Vörösmarty Mihály utcák sarkán álló Zöld Pecsét már nevében is jelzi, hogy inkább kávézóról van szó benne, semmint kocsmáról, a facebook adatlapján látott képei miatt mégsem tudtunk nemet mondani a meglátogatására. Döntésünkkel sikerült megismernünk a város…
Sasi
2014. március 28.
A nagy kocsmatúra

Kacsa borozó

Már a nevében is benne volt, hogy rossz helyen jártunk kocsmatúránk során a Bartók Béla téri Kacsa borozóban, lévén viszont, hogy egy jól ismert kultuszhellyel van dolgunk, nem tudtuk megállni, hogy ne térjünk be egy sörre. A borozó életéről mi…
Sasi
2014. március 21.
A nagy kocsmatúra

Cesar cafe

A Cesar café a Hadnagy úti lakótelep egyik új építésű négyemeletese aljában, egy buszmegállóban található a Kertész utcán. Odabent nagyjából annyi minden utal Ce(a?)sarra mint a kávézó jellegre, de ez nem szegte kedvünket egy sörtől. A beltér egyszerre tűnt lestrapáltnak…
Sasi
2014. március 21.
A nagy kocsmatúra

Zöld Ász söröző

A Zöld Ász söröző a kertvárosias Hősök utcán foglal helyet, egy újépítésű ház aljában. Kívülről először nagyobbnak gondoltuk, aztán belépve rájöttünk, hogy egyetlen, aprócska térből áll, mindössze négy asztallal - valószínűleg olyannyira csak a környéknek szól a hely, hogy az…
Sasi
2014. március 14.
A nagy kocsmatúra

Andi büfé

Az egyik Napsugár utcai társasház alatt találtuk meg az Andi büfét, nem volt könnyű dolgunk, hiszen a bejárat fölötti apró táblát az utcáról pont kitakarja egy erkély, így csak a bejárati ajtóra ragasztott Borsodi sörös plakáttól kaptunk megerősítést, hogy jó…
Sasi
2014. március 14.
A nagy kocsmatúra

Gerendás

Többször hallottunk már a Kertész utcai Gerendás sörözőről, míg végül aztán magunk is felkerestük. Kár, hogy ennyire távol van a belvárostól, pedig kellemes hely, méreteiből kiindulva, na meg a hallottak alapján amolyan városrésznek szóló söröző ez, ahol szép számban ütik…
Sasi
2014. március 7.
A nagy kocsmatúra

Veriga söröző

Már megfigyeltük, hogy az északi lakótelepen párosával vannak a kocsmák, a Vízimolnár utcai Verigát is közvetlenül egy másik söröző mellett találtuk, mondjuk ez esetben az a másik sajnos már nem üzemelt ottjártunkkor. Már kívülről sejtettük, hogy a Veriga esetében egy…
Sasi
2014. március 7.
A nagy kocsmatúra

Obsitos

A Tizeshonvéd utca elején fák mögé bújva nem egyszerű megtalálni az Obsitos drinkbárt, bár jó időben egy terasz is árulkodik azért róla, hogy a háttérben sörhöz juthat a megszomjazott lélek. A beltér kicsi és kissé öreges, értsük ezt akár az…
Sasi
2014. február 28.
A nagy kocsmatúra

Büfé söröző

Autóból szemeztünk mindig a Kistályai út közepén lévő "sörözővel", kár lenne tagadni, hogy kíváncsiak voltunk, hogy hogy néz ki belülről egy ilyen egység. Végül rávettük magunkat és a kocsmatúra keretében, immáron az autót hátrahagyva gyalog felkerestük. A vendéglátóhely az Ipari…
Sasi
2014. február 28.
A nagy kocsmatúra

Póni söröző

A Sas utca eleve nem számít egy túl szép részének Egernek, bár egyre több rajta a felújított ház, azért bőven van még mit alakítani rajta. A Póni söröző ilyen díszletek közt helyezkedik el, ráadásul az utca közepén - ha külsejével…
Sasi
2014. február 21.
A nagy kocsmatúra

Főnix söröző

A Tizeshonvéd utcai Főnix sörözőnél hallomásból már tudtuk, hogy mire lehet számítanunk, aztán odabent valóban az fogadott, amit mondtak előtte: nagy volt, szép volt, modern volt. Nem tudjuk, mennyien szokták látogatni a sörözőt, méreteiből adódóan mindenesetre az otthonául szolgáló utca…
Sasi
2014. február 21.
A nagy kocsmatúra

Bíboros

Valószínűleg nem sokaknak kell bemutatni a Bajcsy-Zsilinszki utcai Bíboros poharazót, a tekintélyes méretű söröző Eger legnépszerűbb helyei közé tartozik a fiatalok körében. Lévén, hogy a Nagy kocsmatúránk célja az egri kocsmák bemutatása - a Bíboros pedig ilyenre aligha szorul, kicsit…
Sasi
2014. február 14.
A nagy kocsmatúra

Sorompó rock kocsma

Kicsit félve kerestük fel a Sas utcai Sorompó rock kocsmát, már csak azért is, mert körülbelül annyi közünk van a rockzenéhez, mint a jó blogíráshoz: tudunk a létezéséről, de ennyi. Sem testalkatunkkal, sem stílusunkkal nem hasonlítunk egy jól kifejlett rockerhez,…
Sasi
2014. február 14.
A nagy kocsmatúra

Nusi büfé

Nusi büféje a vasútállomáshoz vezető út (egriek által csak Vasút utcának becézett út - bocs), illetve a Mátyás király út kereszteződésén található. A neve közel szörnyű, az elhelyezkedése viszont annál kedvezőbb, nem csak a vonathoz igyekvőknek szolgál tökéletes helyszínként egy…
Sasi
2014. február 7.
A nagy kocsmatúra

Kaliber söröző

Az olyan csalódásainkat szeretjük a legjobban, mint amilyet a lajosvárosi, Faiskola utcán lévő Kaliber söröző okozott nekünk. Kár lenne titkolni, hogy először félve léptünk be, külső megjelenése ugyanis nem volt túl bizalomgerjesztő a helynek, na aztán nem úgy a beltere!…
Sasi
2014. február 7.
A nagy kocsmatúra

Söröző pizzéria

Van egy kocsma a felsővárosi lakótelep Malomárok utcáján, aminek fogalmunk sincs a nevéről. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján a szomszédos háztömbökben is csak sörözőnek hívják, maradjunk hát mi is ennél a beszédes megnevezésnél. Szóval a Söröző egy tipikus lakótelepi kis kocsma, tízemeletesekkel…
Sasi
2014. január 31.
A nagy kocsmatúra

Betűz söröző

A Betűz sörözőt a Széchenyi utca forgalom előtt megnyitott szakaszán találtuk, a Tűzoltó tértől pár méterre. Bátor alkoholfogyasztásra kitalált hellyel volt dolgunk, hiszen az egyik szomszédja egy gyógyszertár, valamint a kórház is egyetlen tömbnyire található tőle, úgyhogy a benne garatra…
Sasi
2014. január 31.
A nagy kocsmatúra

Broadway kávézó

Kocsmatúránk során az olyan "átmeneti" helyeket is felkerestük, mint a Széchenyi utcai Broadway (vagy cégére szerint B'way), aminek a fő profilja ugyan kávézó, de mivel sörrel már több embert láttunk a teraszán ülni, mint kávéval, így betértünk mi is egy-egy…
Sasi
2014. január 24.
A nagy kocsmatúra

Pizza 6

Nem szabad hinni a Piaccsarnok melletti Pizza 6 nevének, az apró vendéglátóhely egy közönséges kocsmát takar, pizzára utaló jelet nem találtunk benne. Hogy sajnos, vagy szerencsére nem találtunk, az persze más kérdés, de sör az volt, úgyhogy nagy bajjal nem…
Sasi
2014. január 24.
A nagy kocsmatúra

Black Jack

Imádjuk az olyan helyeket, amik belépés után meglepnek a méreteikkel, a Szvorényi utcai Black Jack pedig pont ilyen volt. Kívülről egy társasház garázsában berendezett, apró sörözőnek hittük, aztán kicsivel később rájöttünk, hogy az épület földszintjének egészét elfoglalja a vendéglátóhely. Összesen…
Sasi
2014. január 17.
A nagy kocsmatúra

Csalogány

Az okmányirodában járva többször szemeztünk már a szemközt lévő Csalogány sörözővel, aztán végül sikerült rászánni magunkat és megnéztük, hogy mit rejt belülről ez a Szvorényi utcai talponálló. Amolyan első benyomást igazoló hely volt ez, vagyis a beltere tökéletesen összhangban volt…
Sasi
2014. január 17.