A blogról
Történelem
Blogunk (illetve akkor még csak a blogom) egy átlagos novemberi napon mutatta meg magát a nagyvilágnak, még 2006 –ban. Nem volt vele különösebb célom, csak hiányoltam egy ilyen oldal meglétét a városban, és jó ötletnek tűnt másokkal is megosztani az Egerben átélt mindennapi dolgokat. Innen jött a név is, hogy „Egri napok”, a bejegyzések nagy része ugyanis olyan hétköznapi témákról szól, amik leginkább csak a helyieket érintik. A jelenlegi állapot eléréséhez öt tárhelyváltás és megannyi próbálkozás vezetett. Az eltelt idő alatt társszerzők csatlakoztak, számos közreműködővel gyarapodtunk és úgy általában, kezdett kialakulni egy szerep, aminek azóta is élünk: a megyeszékhely egyik meghatározó civil lapja szeretnénk lenni, ahol megismerhetők és megtárgyalhatók a helyi témák.

Működés, témák
Az Egri Napok soha nem volt, és valószínűleg nem is lesz hírblog. Ez elsősorban azt jelenti, hogy nem frissülünk naponta, és az írásaink témája sem mindig követi a híroldalakét. Azért nem, mert arra több helyi kezdeményezés is van, ilyen viszont nem volt, sőt, még máig sincs rajtunk kívül. Célunk, hogy a leghétköznapibb témák is megismerhetők legyenek az interneten, ezzel tájékoztatva az Eger élete után érdeklődőket. Cikkeinkben tudatosan kerüljük a politikát és az állandó panaszkodást. Nem azért, mert nincsenek jelen a városban, hanem mert szívesebben mutatjuk meg azt, hogy miért jó itt lakni, mintsem az ellenkezőjét.
Impresszum
● Szerzők: Zolchew (2007) | X (2008) | LokálBé (2009)
● 2006-2012 | Eger | blog@egrinapok.hu
