Skip to main content
Közlekedés

Kiírták a közbeszerzést a Gárdonyi Géza – Vécseyvölgy utcák kereszteződésének átépítésére

By 2021. március 25.

Régi vágya már a mindenkori városvezetésnek a Gárdonyi Géza és Vécseyvölgy utcák kereszteződésének átépítése. A csomópontot valódi kínzóeszközként is lehetne használni munkakezdés előtti és munkavégzés utáni időpontokban: kanyarodósávokkal együtt háromsávos utak találkoznak egymással, szerencsére minden irányban jelentős a forgalom, a lekanyarodást mindössze táblák és néha az emberi előzékenység koordinálja és mintha nem lenne elég az izgalom, egy vasúti átjáró is színesíti az összképet közvetlenül a kereszteződés mellett.

Legutoljára tavaly januárban említettünk egy reménysugarat, miszerint egy hirdetmény már a csomópont „átépítésének és gyalogos átkelő-helyek kijelölésének engedélyezési eljárásáról” szólt. Most itt a következő lépés, ami közelebb vihet minket a vágyott célhoz, az ajánlatkérő, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ugyanis konkrétan az építkezésről tett közzé egy közbeszerzési hirdetményt. Ebből a munka részletei is kiderülnek, hamarosan lámpás kereszteződéssé alakulhat a csomópont:

„Kivitelező feladata az Eger, 2504. jelű, Eger – Bogács összekötő út (Vécseyvölgy utca) – Gárdonyi utcai balesetveszélyes csomópontjának átépítése a rendelkezésre álló kiviteli tervek és engedélyek alapján 360 m hosszú beavatkozás keretében.

A kialakítandó csomópont az alábbi főbb elemeket tartalmazza:

a) Gárdonyi utca – Zoltay utca korszerűsítése: Meglévő útszakaszok szélesítése kiemelt szegélysor építésével, illetve szintbeni jelzőlámpás csomópont kialakítása.

b) Tetemvár utca – Vécseyvölgy utca korszerűsítése: A Dézsmaház utca és a Vécsey utca jelenleg külön-külön útcsatlakozással rendelkezik a Vécseyvölgy utcához. A tervek szerint az útcsatlakozások elbontását követően a két utca egy új útkapcsolattal fog csatlakozni a Vécseyvölgy utcához. A Vécsey utca útkapcsolata 5 db férőhelyes parkolóvá épül át. Az útszakaszok geometriai sajátosságai miatt, illetve a szintkülönbségekből adódóan a pályatest megemelése, ívbővítések kialakítása és az úttengelyek geometriai átalakítása szükséges.

c) Gyalogjárdák korszerűsítése, gyalogos közlekedés biztosítása: A tervezett fejlesztés keretein belül a meglévő gyalogjárdák nyomvonala és geometriája is módosításra kerül. Kijelölt gyalogátkelőhelyek, valamint taktilis burkolati elemek- és burkolati sávok kialakítása szükséges a vakok és gyengénlátók biztonságos közlekedésének biztosítása miatt.

d) Vasúti keresztezés: Az Eger – Putnok vasútvonal Eger – Felnémet állomásköz 44+53,82 vasúti szelvényében lévő vasúti útátjáró átépítése, a meglévő két darab gyalogos átjáró korszerűsítése, illetve a biztosítóberendezések fejlesztése szükséges.

e) Támfal: Eger, Gárdonyi utca mellett monolit vasbeton támfal építése 40,0 m hosszban.