Az Egységben a Városért Egyesület frakciójának egyetértésével, a mai nappal hatályon kívül helyeztem az október 29-i közgyűlés döntését az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályáztatásáról és kineveztem Blaskó Balázs, jelenleg is regnáló igazgatót. Tekintettel arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, a rugalmasságot minimálisan sem gyakorolva ragaszkodott a jelenlegi igazgató személyéhez, csak akkor maradhatott volna a közgyűlési döntés érvényben, ha vállaljuk, hogy visszafizetünk közel 300 millió forintot a minisztériumnak és elesünk a jövő évi újabb 300 millió forintos támogatástól. Mivel Eger költségvetése nem bírna el egy újabb, ilyen mértékű anyagi veszteséget, a színházigazgató kinevezésének jogáról „lemondtunk”. Nem szakmai, hanem politikai döntés született, amely előtt ebben a kritikus gazdasági helyzetben meg kellett hajolnunk, hiszen felelősséget vállalva Eger városáért, nem veszélyeztethetjük óvodáink, bölcsődéink és valamennyi intézményünk, cégeink működését, munkavállalóinknak megélhetését.

Szomorú, hogy az egriek többségének bizalmából, Eger városának irányítására legitim módon megválasztott városvezetés nem dönthetett, és bele sem szólhatott egy egri intézmény vezetőjének kinevezésébe. Az anyagi kiszolgáltatottság okán meghozott döntésünk miatt, Blaskó Balázst nem az egri közgyűlés, hanem az EMMI kinevezettjének tartjuk.

Mirkóczki Ádám

Eger MJV polgármestere

© Egrinapok.hu 2006