Skip to main content
Fejlesztés

Már látható a ferences templom új színe

By 2020. szeptember 28.

Az Eger Hírek mutatta meg egy facebook megosztásban, hogy az állványok visszabontásával láthatóvá vált a ferences templom új színe.

Az újonnan felvitt szürkés árnyalatokat egyelőre csak a keleti torony nyerte el, de kis fantáziával ebből már következtethetünk az egész templomra is, hogy milyen lesz majd, ha 2021 végén elkészül a munka. Itt tartunk most:

A templom felújításáról legutoljára idén nyáron írtunk. Az akkor megmutatott tervek a most látott eredménynél valamivel színesebbek voltak, papíron monitoron inkább halvány sárgának tűnt a templom, utcáról nézve most meg inkább fehérnek – persze az árnyalatok a fényviszonyoktól is változhatnak.

A ferences templom új külseje nagyon hasonlít a minorita temploméra, annak eleganciájával és letisztultságával együtt. Jót tett a falaknak, hogy már több szín látható az épületen, a sötétebb és világosabb részek az eddiginél impozánsabb megjelenést varázsoltak a homlokzatra. És meg kell említeni egy másik fontosabb változást is, mégpedig, hogy hosszú idő után toronyórákat is kapott a templom!

Ahogyan a nyári cikkünkben is írtuk, „az átfestés mellett számos egyéb beavatkozás várható még. Fúrt megoldással szigetelik a falakat – orvosolva ezzel az épület erős vizesedését, kicserélik a lábazati köveket, állapottól függően renoválják, vagy újragyártják a nyílászárókat és felújítják a tetőt is.” A munkálatok a templom belsejét nem érintik.