Önkormányzati közlemény

Nyári napközis élmények a gyermekjólétis munkatársak szervezésében

By 2020. július 3.
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

A Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság Család- és Gyermekjóléti Központjának óvodai és iskolai szociális segítői 2020. június 29. – július 3. között három helyszínen szerveztek nyári napközis tábort, a Hunyadi Mátyás, az Egri Balassi Bálint és a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában, összesen 70 diák részvételével.

Az Igazgatóság a nyáron közel 20 tábort szervez, elsősorban azon iskolákban, ahol igényelték. A táborok kedvezményes díjazásúak, az étkezés árát 3760 forint/hét, valamint a szülőknek a szükséges belépőket, diákjegyes utazási kiadásokat kell megtéríteniük.

A segítők a szabadidő hasznos eltöltése céljából kreatív kézműves – és sportfoglalkozásokat, valamint az együttműködő szervezetek segítségével színesebbnél – színesebb programokat állítottak össze. A Rendőrség bemutatót tartott a biztonságos közlekedésről, sor került Babszem Jankó bábelőadásra, Szépasszonyvölgyi kisvonatozásra, valamint Hangpacsi foglalkozásra. A résztvevő gyerekek interaktív foglalkozások keretében megismerkedtek különböző relaxációs és tanulási technikákkal is. A fogyatékosságügyi tanácsadó érzékenyítő foglalkozásokat tartott számukra. A további programok között szerepelt a Kutyaköztársaság Egyesület kutyás bemutatója, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének és az Egri Állatmenhelynek az interaktív foglalkozásai, valamint táncház és mézeskalács díszítés is.

A jövő héten, 2020. július 06 – július 10. között a Központ a Kemény Ferenc és a Balassi Bálint Általános Iskolában biztosít tábori hetet, ahol megújuló, színes és változatos programok várják a gyerekeke. A mozgásos játékok és kreatív kézműves foglalkozások mellett számtalan egyéb érdekfeszítő tevékenységet kínálnak. Az együttműködő szervezetek között továbbra is ott lesz a Harlekin Bábszínház, a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete és a Rendőrség, valamint lesz népi játszóház, relaxációs foglalkozás, kutyaterápiás, illetve méhészeti bemutató. Az intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálata pedig a jövő héten mintegy 20 hátrányos helyzetű gyermeknek túratábort tart.

© Egrinapok.hu 2006