Kereskedelem

Felgyorsult a Deák Ferenc utcai Coop áruház kialakítása

By 2020. április 29.
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Igencsak hosszúra nyúlt küzdelem után szépen-lassan nyitásközelbe kerülhet a Deák Ferenc utcai új Coop áruház.

A szupermarket története még 2018 februárjában kezdődött, amikor is az áruházlánc megvásárolta saját részére az önkormányzattól az akkor már 2 éve üresen álló ingatlant. Ideális esetben innen pár hónap leforgása után várható lett volna a nyitás (a lajosvárosi Lidl-t alig fél év alatt építették fel újonnan és nyitották meg a vásárlók előtt), ám az átalakítási munkálatok egyszer csak vészjóslóan megálltak. Mint később kiderült, az üzlet fölötti társasház lakóközössége ellenezte az árufeltöltést a Grónay utca felőli belső udvaron keresztül.

Egy új rakodópont kialakítása a négysávos út szomszédságában nem volt könnyű feladat, de tekintettel a tervezett áruház központi fekvésére, a szupermarket az akkori önkormányzat támogatását élvezte. Végül a szomszédos – szintén önkormányzati tulajdonú – pékség bezárásával és rakodási területté alakításával nyílt megoldás a problémára, na meg persze szükség volt még az üzlet előtti útszakasz átalakítására is, hiszen csak nem állhatnak mindig vészvillogóval a szélső sávban az áruszállítók. Ebben a tekintetben szerencsés helyzete volt a Coopnak, hiszen előtte indokolatlanul széles járda volt található, amiből úgy tudtak lecsípni egy teherautónyi helyet, hogy az nem befolyásolta a Deák Ferenc utca forgalmát.

Az út átszabása elkészült, várhatóan néhány héten belül megszűnik a terelés is. Ugyancsak befejezéséhez közelít a szupermarket külső átalakítása, így ha minden jól megy, akár már a nyáron 9-re nőhet az egri Coop-ok száma.

Új üzletek Egerben

Ahogy lekerül egy üres üzlet kirakatából az eladást/kiadást jelző tábla, elindul az ötletelés, hogy mi nyílik ott.

De tényleg, mi nyílik ott? 

Segíts a kíváncsiskodó egrieknek, ha van információd, vagy tedd fel a kérdésedet, hogy megtudd, amit pár hónapon belül amúgy is megtudnál. De így megspórolhatod a kétségek közt töltött napok gyötrelmeit.

Tovább az oldalra