closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Városunkban példaértékű társadalmi összefogás jött létre, melynek eredményeképpen folyamatosan kapja az önkormányzat a felajánlásokat a járványhelyzet kezelésére, valamint az ennek következtében kialakult a szociális és gazdasági válság enyhítésére. Jelentős számú magánszemély, cég és civil szervezet tett felajánlásokat, melyet a városi intézményhálózat segítségével juttat el az önkormányzat a rászorulóknak.

Együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat különböző segélyszervezetekkel, a Katolikus Karitásszal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Vöröskereszttel, az Ökumenikus Segélyszervezettel, akik tartós élelmiszercsomag felajánlásokkal segítik a nehéz helyzetbe kerülteket. Az Ételt az Életért Alapítvány növekvő számú melegétel adományokkal segít a nélkülözőkön.

A Tündérpakk Közhasznú Alapítvány a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatósággal kötött együttműködési megállapodás alapján május 4-én a Család és Gyermekjóléti Szolgálat telephelyén 47 családot részesít élelmiszer, tanszer, játék adományban.

A múlt hét folyamán a Rádi Pékség tízezer darab rétest ajánlott fel az önkormányzatnak, melyből az első 3600 db-ot az Idősek Berva-völgyi Otthonának, a Markhot Ferenc Kórháznak, valamint a Családok Átmenti Otthonának juttatott el városvezetés. Az elkövetkező hetekben a rétesszállítás folyamatos lesz, melyből a városban jelenleg is működő intézmények fognak kapni.

Folyamatban van a testvérvárosi kapcsolatok kiépítése, melynek keretében a kínai Jinan város honatyái az év elején Egerben jártak. A testvérvárosi kölcsönös együttműködés és jó kapcsolat kialakításának jegyében ötezer darab szájmaszkot ajánlottak fel az egri védekezéshez.

Márfy Gabriella festőművész, 10 db olajfestmény ajánlott fel, melyet az Egri Városvédők Egyesülete és az Egri Kosár Egyesület közös kezdeményezésére egy aukció keretein belül elárvereznek, a befolyt összegekből a rászorulókat kívánják segíteni.

© Egrinapok.hu 2006