Skip to main content

Pénteken éjféltől kötelező lesz maszkot viselni, de éjszakai kijárási tilalomról is döntött a városvezetés.

Újabb 220 koronavírus kimutatására alkalmas gyorsteszt érkezett az önkormányzathoz, ebből 160-at az Egri Szociális szolgáltató Intézményhez juttat el a városvezetés – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám. Eger polgármestere kifejtette az intézmény dolgozói és a hajléktalanellátásban résztvevők kapnak 100 darabot, míg 60-at a Bölcsődei és Gyermekjóléti Szolgálat valamint a Családok Átmeneti Otthona.

– A jövő héten 600 gyorstesztet várunk és még 5000-et rendelütnk, ezeket a legveszélyeztetetteb munkakört betöltőknek szeretnénk eljuttatni, tehát mások mellett háziorvosoknak, védőnőknek, postásoknak, ételkiszállítóknak – mondta, hozzátéve: természetesen a teszteket egészségügyi szakemberek végik el. Szólt arról, az Országos Mentőszolgálat munkatársai megerősítő tesztet végeztek azokon, akiknek pozitív eredményt mutatott a koronavírus-gyorstesztje az Idősek Berva-völgyi Otthonában. Szavai szerint mind a négy eredmény negatív lett, de újabb megerősítő, PCR-tesztet kell végezni, ennek eredményére még várnak.

A városvezető beszámolt arról is, megérkezett a megrendelt 30 ezer szájmaszk utolsó negyede, azaz péntekig minden egri háztartásba jut egy-egy darab. Mirkóczki Ádám elmondta, számos bejelntés érkezett arról, hogy postaládákat feszítettek fel ismeretlenek, hogy kilopják a maszkokat, ezért azt kérte, ha valahová nem jutott, akkor az érintettek jelezzék a 80/200-882, vagy a 80/496-008-as zöld szám valamelyikén.

Mirkóczki Ádám bejelentette az előttünk álló hétvégére ismét lezárják a közterületi parkolókat és a belvárosi köztereket, de ezúttal újabb szigorításokat is bevezet az önkormányzat:

• Pénteken éjféltől kötelező lesz a szájmaszk viselése a közterületeken, a tömegközlekedési eszközökön, piacokon, boltokban, plázában

• Ugyancsak péntektől vasárnap éjfélig tilos lesz közterületen alkoholt fogyasztani

• Korlátozza a város az éjszakai kijárást: április 24-én pénteken éjféltől másnap reggel 6-ig, április 25-én, szombaton 22 órától másnap reggel 6-ig és április 26-án, vasárnap 22-től 24 óráig csak alapos indokkal lehet elhagyni a lakóhelyet

A polgármester elmondta, újabb intézkedést hozott a város a helyi vállalkozások megsegítésére: május 1-jétől mentesülnek bérleti díj fizetése alól azok az önkormányzati tulajdonú ingatlnabn működő válalkozások, amelyek a márciusban elnrendelt veszélyhelyzet miatt kénytelenek voltak bezárni, azaz azóta nem keletkezett bevételük. E mentességel a veszélyhelyzet fennállásáig, vagy az üzlet újranyitásáig élhetnek a vállalkozások.

Mirkóczki Ádám közölte: együttműködési megállapodást kötött a város az Ételt az Életért Alapítvánnyal, amelynek tagjai napi 550 adag melegételt osztanak szét. A város szükség esetén anyagilag is hozzájárul ahhoz, hogy ezt a számot megduplázhassa a szervezet. Ugyancsak napi kapcsolatban áll Eger a Magyar Vöröskereszttel és az Ökumenikus Segélyszervezettel, valamint Egri Főegyházmegyei Karitász Központtal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egri csoportjával azért, hogy minden rászoruló segítséget kapjon a városban.

– Egerben eddig jól vizsgázott a szociális ellátórendszer, emellett számos adomány érkezett a városhoz, amelyért köszönet jár – fogalmazott Mirkóczki Ádám, majd azt kérte az egriektől, a saját érdekükben tartsák be a bevezetendő korlátozásokat, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyhassuk ezt az időszakot.