Önkormányzati közlemény

Nyitva tart az inert telep: továbbra is leadható az építési hulladék

By 2020. április 6.
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Egerben is visszatérő probléma az illegális hulladékkihelyezés, az utóbbi időben pedig – a veszélyhelyzet okán – sokan talán tájékozatlanságból teszik rossz helyre a szemetet.

Bár a koronavírus-járvány miatt a szolgáltató több változtatást vezetett be (határozatlan ideig megszűnt a személyes ügyfélfogadás, illetve bezárt a Homok utcai lakossági hulladékudvar), alapvetően minden a megszokott módon történik: a háztartási hulladékot a megszokott módon szállítják el.

Változatlanul nyitva tart az építési és bontási hulladékfeldolgozó telep, ahol minden lakcímkártyával igazolt egri lakosnak évente 1 alkalommal 1 m(maximum 600 kg) építési-bontás hulladék átadása térítésmentes (az e feletti mennyiségű hulladék átvételének díjszabása elérhető a Városgondozás Eger Kft. honlapján). Az inert telep hétfőtől péntekig 8 és 17, míg szombaton 7 és 13 óra között fogadja az ügyfeleket.

Kérjük az egrieket, vegyék figyelembe a bevezetett intézkedéseket, és csak háztartási hulladékot helyezzenek ki elszállításra, az esetlegesen keletkezett építési-bontási törmeléket az egerszalóki útról megközelíthető telepen adják le.