closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Belső eljárást indítunk azon munkatársak ellen, akiknek mulasztása miatt, a Déli iparterületet érintő fejlesztés támogatói okiratának módosítását, csak a határidőn túl tudtuk kezdeményezni.

A Fidesz 300 milliós riogatásával szemben, a tény az, hogy a pályázatból eddig eredményesen felhasznált 170 millió forint határidőn belüli elszámolása folyamatban van.

Szomorú Egerre nézve, hogy velem ellentétben, Nyitrai Zsolt és az érintett kollégák tudatában voltak minden lényeges információnak, azokat mégsem közölték határidő előtt, hanem kivárták az elutasító miniszteri döntést.

Ha már a nekem címzett levelet is előbb kapja meg Nyitrai Zsolt, mint én magam, jó lenne, ha annak tartalmát nem a lakosság riogatására és félrevezetésére használná.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Nyitrai Zsolt által vezetett egri Fideszre a város nem számíthat, hiszen ők csak a rombolásban és a pitiáner bosszúállásban érdekeltek.

Megnyugtatom Eger lakosságát, hogy ezt a problémát is ugyanúgy meg fogjuk oldani, ahogy az elmúlt négy hónap nehézségeit is sikeresen kezeltük.

Mirkóczki Ádám

Eger MJV polgármestere