Fejlesztés

Megismerhetőek az új parkolóház paraméterei

By 2019. május 23.
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már elavulhatott.

Már legalább 2016-óta ismert, hogy egyszer új parkolóház épül majd a Bitskey Aladár uszodával szemben, az Aqua irodaház szomszédságában. A munka azóta jócskán várat magára. A telken található házakat régebben elbontották, önmagában már ez a fejlemény is örömtelinek számított városképi szempontból, majd ezután elkezdték szoktatni a földet a parkoló autók súlyához, a leendő parkolóház helyén ugyanis most egyfajta csináld magad, saras-poros parkoló üzemel. Május első felében újabb lépéssel került közelebb az épület megvalósulása, hiszen kiírták a közbeszerzést az építkezésre.

A közbeszerzés nekünk elsősorban azért érdekes, mert számos részlet kiderül belőle a parkolóházról. Mutatjuk, hogy mit terveznek megépíteni:

Megépítendő egy többszintes, „gyorsrámpás” rendszerű (a járművek a szintek közötti közlekedést biztosító rámpán is parkolnak) parkolóház, közlekedőkkel, kiegészítő vizesblokkal és felügyeleti helyiséggel, 2 db akadálymentes lépcsőház, akadálymentes liftekkel (2 db) ellátva.

Beépített bruttó terület: 2447,01 m2

Szintszám: 3 szint.

Parkoló kimutatás:

Földszint: 76 db
I. emelet: 86 db
II. emelet:86 db
Tetőszint: 5 db

Parkolóhelyek összesen: 253 db, melyből akadálymentes parkoló: 6 db, családi parkoló: 6 db.

5db 22 kVA-es elektromos töltőhely és 1db 50 kVA-es elektromos gyorstöltőhely az építkezéssel egy időben kialakításra kerül, továbbá 26 parkolóhely esetében biztosítani kell az OTÉK által előírt, későbbiekben bontás nélkül kiépíthető elektromos gépjármű töltőállomás megvalósíthatóságának lehetőségét (mindösszesen 5 db + 1 db + 26 db = 32 db).

Elhelyezett kerékpártámaszok:

Földszinten:5 db
Kerékpártámaszok összesen: 5 db

Nettó alapterületi adatok:
földszint: 2268,33 m2,
1. emelet: 2243,30 m2,
2. emelet: 2226,36 m2,
tetőszint: 123,17 m2,

Mindösszesen nettó alapterület: 6861,66 m2.

Előregyártott vasbeton teherhordó szerkezet és monolit vasbeton teherhordó szerkezetek (vasbeton sáv/talpalapok, alaplemez, falak, falpanelek, szendvicspanelek, pillérek, födémek, 6 födémpanelek, attikák, lépcsőlemezek: monolit vasbeton teherhordó szerkezet: 979 m3, előregyártott vasbeton teherhordó szerkezet: 1405 m3) készülnek: összesen 2384 m3.

A homlokzatok közlekedőmagoknál látszóbeton felülettel, a bejáratok sávjában porszórt horganyzott acél zártszelvény hátszerkezetű fém expandált lemez felülettel, a többi homlokzati részen a vasbeton szerkezetek és nyílások elé horganyzott acél fogadószerkezetre rögzített tűzihorganyzott acélháló (növényfuttató szerkezet) kerül, a homlokzat elé a talajba ültetett csavarodva kúszó növényekkel felfuttatva. Ezen homlokzati burkolatokhoz összesen 8,37 t acél tartószerkezet készítendő.

A parkolótér és a lépcsőházak természetes szellőzését az épület szerkezeti kialakításnak köszönhetően szabad nyílások biztosítják, a legalsó szintről CO2 elszívást gépi úton, érzékelőről vezérelve kell kiépíteni.

2 db akadálymentes személyfelvonót (8 fő vagy 630 kg terhelhetőségű) kell beépíteni.

Ha megépül, a maga 250 férőhelyével ez lesz majd Eger második legnagyobb parkolóháza: viszonyításképp az Agria Park alatt 520-, a Katona téri parkolóházban pedig 153 autó számára van hely.