Ütemterv szerint halad a kivitelezés a Bródy Sándor utcában, ahol február közepén kezdődött meg a munka. Egy régen várt fejlesztésről van szó, amely mind esztétikailag, mind praktikusan jelentős előrelépést hoz az érintett területen. A Bródy utca teljes felújítása a kormányzati forrásból elnyert egymilliárd Ft-os infrastruktúra-fejlesztési programunk második ütemének legnagyobb változást hozó és egyben legnagyobb összegű beavatkozása: a fejlesztés bruttó értéke 142,2 millió Ft.

Az eddigiekben az ivóvíz gerincvezeték cseréje és a szennyvízhálózat bélelése történt meg, valamint a kivitelező elvégezte a szükséges bontásokat. A Bródy utcai üzletek megközelíthetőségét lehetőség szerint mindenhol javítottuk.

Jelenleg a térkövezés zajlik az utca alsó részén, s ha ezzel végeztek a szakemberek, a csapadékcsatorna építése (93 m hosszban, 500 mm átmérőjű csővel) és a közvilágítási közműcsere következik, továbbá megépítik az új lépcsőt és a hozzá tartozó, új korlátot. Záró etapként – a nyár folyamán – a felső rész aszfaltozását végzik el.

A megújuló terület a Széchenyi utca felől indulva díszkő borítást kap, míg a Foglár utcai átjáró és a Városfal utca közötti, felső részen – az Örökségvédelemmel egyeztetve – aszfaltburkolatot kap (összesen 62 m3).

A munka – az időjárás és más, a területet érintő munkálatok függvényében – várhatóan 2019. június 30-ig tart.

A közlekedésről:

A kivitelezővel együttműködésben továbbra is biztosítjuk a Bródy utcai üzletek megközelítését és az árufeltöltést, ugyanakkor sem gépjárműveket sem a gyalogos, átmenő forgalmat nem engedik be az utcába. Így tudjuk garantálni a közlekedők biztonságát és az ütemes kivitelezői munkát.

A munkavégzés idején az érintett lakók – igény esetén – a Kacsapart utcai (Domus) parkolóban tarthatják gépjárműveiket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az építés idején ne megszokásból, hanem az ideiglenes forgalomtechnikai jelzéseknek, tábláknak megfelelően közlekedjenek!

Megértő türelmüket és együttműködésüket köszönjük!