closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már elavulhatott.

Eger városa és a  megyeszékhely környékén fekvő települések és a bükki utak idén is otthont adnak az Országos Rallye Bajnokság hazai és nemzetközi érdeklődéssel kísért, szezonnyitó futamának. A komoly idegenforgalmi jelentőségű rendezvény mellett az egrieknek és az Egerbe látogató vendégeknek a Hungarikum Piknik programjai is remek kikapcsolódási lehetőséget tartogatnak a Szépasszonyvölgyben. A megnövekvő hétvégi forgalom és az autóversenyhez kapcsolódó elterelések és útlezárások idején fontos tudni, hogy mihez tartsuk magunkat, amikor  a  városban közlekedünk.

A város úthálózatát érintő programok:

Az immár 14. Eger Rallye nyitó ceremóniáját március 29-én, pénteken 16.00 és 23.00 óra között rendezik meg a Dobó téren. Március 30-án, szombaton, várhatóan 17.00 és 20.00 óra között érkeznek meg a versenyzők (Rallye 2 kategória) az eredményhirdetésre, melynek helyszíne ugyancsak a főtér lesz. Március 31-én, vasárnap 15.00 és 23.00 óra között lesz a Dobó téren az Országos Rallye Bajnokság eredményhirdetése.

A versenyautók mindhárom napon a Harangöntő utca – Dobó utca – Kis-Dobó tér útvonalon közelítik meg a Dobó teret, ahonnan a Zalár utca – Árva-köz – Széchenyi utca útvonalon hagyják el a helyszínt.

Figyelembe véve, hogy a fenti útvonalakon nagyszámú nézőközönség helyezkedik majd el, mind a gyalogos, mind a gépjárműforgalom rendkívül korlátozott lesz, így kérjük az egrieket, hogy a jelzett időpontokban lehetőség szerint kerüljék el a belvárost. A pénteki nyitórendezvény időtartama alatt a Minorita templomot gyalogosan meg lehet majd közelíteni.

Lezárások, lehetséges torlódások: a minél nagyobb közlekedésbiztonság érdekében pénteken 16.00 órakor lezárják a Harangöntő utcát, a Dobó utcát, a Zalár-, az Érsek- és a Szent János utcát. Szombaton és vasárnap a Harangöntő utcában, a Dobó utcában, az Érsek- és a Szent János utcában lehet forgalomkorlátozásra számítani.

A belváros mellett Lajosvárosban is lesz korlátozás, lezárás, az alábbiak szerint:

Március 29-én, pénteken 15.00 és 20.45 óra között lezárják az Eger – Egerszalók közötti összekötő utat, a körforgalomnál található új áruháztól a demjéni elágazóig. Ezen az útvonalon a Dobó téri rajtceremóniát követően teljesítenek gyorsasági szakaszt a  versenyzők. Kérjük a nézőket, hogy – saját biztonságuk érdekében – a verseny időtartama alatt csak a kijelölt helyeken tartózkodjanak!

Az Eger Rallye mindhárom napján – szervízpark, technikai gépátvétel stb. okán – torlódásra lehet számítani az Egerbakta felé vezető úton (COLAS telephelynél), valamint a Kistályai úton (Renault márkakereskedés környezetében). Kérjük, hogy lehetőség szerint kerüljék el ezeket a szakaszokat, ellenkező esetben nagy óvatossággal közelítsék meg a fenti helyszíneket.

Az útlezárásokat az Egri Rendőrkapitányság, a Közterület-felügyelet, az Agria Polgárőr Egyesület, valamint az Agria Speciális Tűzoltó és Mentő Csoport biztosítja. Felhívjuk a nézők figyelmét arra, hogy csak a gyalogosközlekedésre kijelölt helyen tartózkodjanak, ezzel tegyék lehetővé a balesetmentes lebonyolítást. Tisztelettel kérjük és köszönük az érintett lakosok, üzlettulajdonosok és a közlekedők megértését és türelmét.