Fejlesztés

Már épül a Pozsonyi utcai új óvoda

By 2019. március 19.
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Vagy mi maradtunk le a hírről, vagy pedig tényleg szokatlanul nagy csendességben vette kezdetét Eger új óvodájának építése a Pozsonyi utcán, tény mindenesetre, hogy a meglepetés erejével hatott a munkaterület látványa.

A Pozsonyi és Ifjúság utcák kereszteződésében egy 4 csoportszobás óvoda van születőben, igaz, jókora lemaradással, hiszen az épület átadását eredetileg még 2018. július 31-re tervezték. Ahogy a munka leírásában szerepel:

“A program konkrét célkitűzése, hogy a Pozsonyi utca és Ifjúság utca sarkán található területen egy új, teljes körűen akadálymentes óvodát építsünk. A beruházással egy korszerű, ésszerűen kialakított, 4 csoportszobával rendelkező és 100 egri gyermeket befogadó épület kialakítása a cél. A csoportszobák mellett az épületben iroda, szociális helyiségek és udvar kialakítása szerepel a tervben. A Pozsonyi utcai új óvodaépület az Eger, Köztársaság téren elhelyezkedő Ney Ferenc Óvoda Zöld Liget Tagóvodáját váltja majd ki, illetve az óvodai körzet székhelye, s így az óvodai vezetés is ide kerül át a jelenlegi Ney Ferenc Óvodából (Ifjúság u. 7-9.). Emiatt is szükséges az alapvető óvodai funkcióval összefüggő helyiségeken felül többlet irodák és szociális helyiségek kialakítása. Az intézményben az óvodai étkeztetést ellátó melegítőkonyhát tervezünk, az ehhez szükséges kiszolgáló helyiségekkel.

Az épület fűtését kondenzációs gázkazán biztosítja, a tetőre a létesítmény melegvíz-ellátásáért felelős napkollektorokat telepítenek. Téli időszakban „előnykapcsolással” történik a használati melegvíz-termelés a kazánnal, nyári időszakban, főként a kevésbé napos időszakokban elektromos fűtőbetét-rásegítéssel történik majd a melegvíz előállítása. Az irodahelyiségek és a melegítőkonyha klimatizált lesz.

Az udvaron tanúsítvánnyal rendelkező játszóeszközök, árnyékolóval védett homokozó, pihenő padok és asztalok kapnak helyet. A játszóeszközök környezetében gumiburkolatú felületeket alakítanak ki, valamint az óvoda sportolásra alkalmas, rekortán burkolatú területtel is rendelkezik majd. A játszóudvart füvesítéssel, fák és más növények telepítésével teszik otthonossá, továbbá a teljes területet biztonságos kerítés zárja majd le.”

Kapcsolódó letöltések:

Helyszínrajz Alaprajz Keleti- Északi Homlokzat Nyugati- Déli Homlokzat