Felújítás előtt áll a Termálfürdő étterme

By 2018. június 15. Kereskedelem
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Az egri Termálfürdő Magyarország egyik legszebb és legelegánsabb városi strandjának számít, olyasminek, amire méltán lehetünk büszkék. Az utóbbi évekből számos fejlesztést tudhat már maga mögött az intézmény, és a jövőre nézve is több terv várakozik éppen, ezek közül a leglátványosabb talán a Petőfi téri bejárat teljes átalakítása lesz majd egyszer. Kisebb mértékű, de talán még sürgetőbb problémát jelent az egykori étterem helyreállítása, az épület ugyanis jó ideje szétverve, hálóval körbetekerve fogadja a belváros felől érkezőket. A fürdő igazgatója korábban is nyilatkozta már, hogy eredeti funkciójában számolnak az étteremmel, most pedig itt vannak a kész tervek, hogy hogy is nézne ez ki pontosan.

A fejlesztéssel kibővítenék az étterem vendégkörét, az egységet a fürdővendégek mellett már az utcáról érkezők is látogathatnák. Ezt két, a vendégek tekintetében egymástól teljesen elkülönített szinten oldanák meg, lent a fürdőzők fogyaszthatnának, az emeleten pedig a kintről érkezők. Már az is izgalmas, hogy így születne egy új étterem a belvárosban, de még különlegesebb a felső szint tervezett megközelítése: az emeletre egy tekintélyes szélességű terasz-hídon keresztül lehetne feljutni az Érsekkertből. Ha megvalósul, ez komoly mértékben formál majd a park északkeleti sarkának a megjelenésén.

Az étterem többi részét tekintve komolyabb változásokra nem kell számítani, felújítják és tört fehérre festik a falakat a tervek szerint, a strandról nézve ebből annyit észlelhetünk majd, hogy egy csúnyasággal kevesebb. És nem mellékesen, hogy egy szolgáltatással több, a strandon jelenleg ugyanis csak büfé jellegű vendéglátóhelyek üzemelnek.

Alább mutatunk pár látványtervet, a tervező az egri Arkt Építész Stúdió Kft. volt. Forrásként a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság június 18-i ülésének 13. tájékoztatóját használtuk, érdeklődők a képek alatt ezt is letölthetik.

Kapcsolódó letöltés:

Bizottsági tájékoztató

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..