Skip to main content
Kereskedelem

Gofrizó nyílt az Uránia mozi épületében

By 2018. június 7.One Comment

Új gofrizó nyílt Egerben, a lényegre törő nevű Gofrizzz a Széchenyi utca 14. szám alatt, az Uránia mozi földszintjén várja az édesszájúakat.

Fotó: Gofrizzz facebook

A vendéglátóhelyen mindenek előtt eredeti recept alapján készülő belga gofrit kóstolhatunk, de a kínálatban szerepel még olasz kávé, csavaros fagyi, jeges üdítő és jégkása is – szól az egység bemutatkozása.

A nyitás örömteli, hiszen ennyivel is szélesebb kínálat lett elérhető a Széchenyi utcán, másrészt pedig született egy újabb terasz, remélve, hogy ettől még korzósabb jellege lesz a szakasznak. Ideális esetben itt, a Széchenyin, illetve picivel arrébb, a Dobó téren is a vendéglátóhelyek túlsúlya lenne szerencsés, hogy kialakuljon egy-egy találkozóhelyes, amennyire csak a lehet, a nap minden szakában élettel teli gócpont a belvárosban. Nagy vonalakban jól haladunk egyébként, az ezeken a pontokon újonnan nyíló egységek egy-két kivétellel valóban vendéglátóhelyek, és a hatás is szembetűnő, kiváltképp a Dobó tér lett sokkal nyüzsgőbb, amióta mostanra már 4 üzlet helyén is vendéglátóhely működik.

A gofrizó felvet viszont egy kérdést, amihez éppen magának az egységnek nincs köze, de a helyszín miatt elmerengtünk rajta… Lesz-e még Egerben Patika múzeum valaha?! A kiállítótér 2016-ban zárt be, az ott található antik bútorokat pedig restaurálás céljából a vár raktárába szállították. Hogy azóta mi újság velük, arról nincs hír, ebből következően arról sem lehet tudni semmit, hogy a múzeumot újra kívánja-e még nyitni valaha/valahol a város.

Szólj hozzá! One Comment

  • dr. Böszörményiné szerint:

    Nagyon -nagyon remélem, hogy lesz még patika-múzeum !
    Nem pótolja a gofrizó ! A „Kék egér ” sem !