Bővítést készít elő Egerben a Bosch

By 2018. május 10. Fejlesztés
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Újabb ipari beruházás készül Eger szélén, ezúttal a Bosch épít egy mintegy 5 000 négyzetméter alapterületű csarnokot magának a Déli Ipari Park végében.

A fejlesztést a mai sajtótájékoztatóján említette Habis László. Maga a tájékoztató arról szólt, hogy ismét Eger bizonyult a legélhetőbb vidéki városnak, de ezt mi már április vége óta tudjuk. A hírvideóban arra nem tértek ki, hogy pontosan mi készül, és az hol a Bosch neve alatt, de pár kattintással leleplezhetjük a titkot, mégpedig, hogy “az épülő csarnokban oszlopok gyártása zajlik majd” az alábbi térképen bejelölt helyszínen. Erre már a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság május 14-i ülésének 9. előterjesztéséből jöhetünk rá, érdeklődőknek ide kattintva tölthető le az anyag.

X jelöli az új csarnok helyét

Arról egyelőre nincs szó, hogy a fejlesztés pontosan mit jelent majd Egernek, például, hogy hány új munkahely születik majd, de egy ilyen korai fázisban talán nem is ez a legfontosabb. Ennél lényegesebb, hogy a ZF után egy másik, világszinten meghatározó ipari vállalatról tűnik úgy, hogy hosszabb távon tervez Egerben, ami örömhír a város gazdaságának.

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..