Skip to main content

Majd’ napra pontosan két éve írtunk egy bejegyzést 5 olyan dologról, amit hiányoltunk Eger múltjából. Úgy tűnik, hogy a február valamiért már mindig nosztalgiázós hónap lesz, hiszen a napokban újra kedvünk támadt nézelődni a régi képek között. Sikerrel is jártunk, megint találtunk három helyet, amit aktuálisan visszasírhatunk, ezeket mutatjuk meg alább érdekességképp. Rövidke listánkra olyan helyeket választottunk, amik még születésünk előtt bezártak, mert ezen időbeli távolság még izgalmasabbá teszi elképzelni, hogy milyenek lehettek, amikor működtek.

Elek cukrászda

Már a bevezetőben említett, két évvel korábbi bejegyzésben is áradoztunk egy hasonló vendéglátóhelyről, az történetesen a Széchenyi kávéház volt. Az Elek cukrászda neve sokkal kevésbé csengett ismerősen, sőt, amikor először láttuk a képet, nem is hittük, hogy ez is Egerben volt. Pedig de, méghozzá a Kaszinó épületében, ami ma a Kepes Intézetnek ad otthont a Széchenyi utcán. A cukrászda első említését az 1924-es Egri Népújságban találtuk meg, amikor is „egy csinos, intelligens leány”-t kerestek felvételre. Hogy akkoriban is munkaerő hiánnyal küzdöttek-e, vagy csak a csinos, intelligens leányok nem tolongtak a cukrászdai munkáért, nem tudjuk, az tény mindenesetre, hogy a hirdetés majd’ fél éven keresztül futott az újságban. Mit hagytak ki pedig a leányok… És mennyit érne ma egy ilyen belterű vendéglátóhely Egerben… Mi lennénk benne az az olvasó férfi a képen, akik egész nap csak üldögélnénk ott a napsütéses időben, olvasnánk az újságunkat és falatoznánk a zserbónkat, vagy valami tetszőleges finomságot a ház kínálatából. Az eredeti képek kiváló minőségben, nagyíthatóan a Hungaricana-n érhetőek el ide kattintva.

Müller Ferenc divatáruháza

Ha már 1911-ben is Egerben éltünk volna és igazi urak lettünk volna, Elek cukrászdájából biztos, hogy egyenesen Müller Ferenc divatáruházába vezetett volna az utunk. Sajnos túl sok a volna, így a fantáziálás helyett maradjunk inkább az erről az üzletről fennmaradt fotóknál. A bolt mai címe a Bajcsy-Zsilinszky utca 3. szám lenne, ahonnan nemrég költözött el a T-Mobile, és ahol ma egy egyház tevékenykedik. Az épület külsejét szerencsére csak kis mértékben alakították át azóta, így azt közel eredeti pompájában tekinthetjük meg ma is. A beltér már nem volt ilyen szerencsés, aligha maradt valami a korabeli állapotokból. Fantasztikus, galériás bolt működött itt egykor, már csak a róla készült kép is hihetetlen eleganciát sugall. A fotó elméletileg 1911-ben készült és rajta a „a méretáru részleg látható a végében a galériára felvezető lépcsővel.” Bár roppant sajnálatos, azért valahol megérthető, hogy átalakították a belső elrendezést, hiszen az a mai igényekkel aligha felelne már meg. Hacsak nem persze vendéglátóhelynek! Ha megmaradt volna, ma működhetne benne egy nagyon izgalmas és nagyon különleges bár például. Valami hasonló, mint Budapesten a nagykörúti Limit. Amikor ott járunk, mindig elkalandozunk, hogy Egerben is lehetett anno egy hasonló épület, persze kisebb méretben, de végső soron akkor is hasonló. Aki fogékony az ilyenekre, neki mindenképp megéri egyszer betérni oda is, a házi sörük is finom, de az épület már önmagában is élmény, főleg, ha közben elmerengünk az egri testvérén. Az eredeti képek a museum-digital.de oldalon érhetőek el.

Nem vagyunk biztosak benne, hogy tényleg erről az üzletről van szó, de szinte biztos, hogy itt működött később „Eger és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat 42-es számú árudája”. Az a bolt 1953 novemberében nyílt meg, és ugyanúgy a Bajcsy-Zsilinszky utcán volt, ám a cím a 7-es szám alá mutatott. A beltér (kép róla ide kattintva) kísértetiesen hasonlít Müller Ferenc boltjára, így vagy csak a számozás változott azóta, vagy itt volt világviszonylatban a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó, izgalmas belterű boltok száma. Azt az üzletet viszont még bőven láthatták közülünk is többen, így biztos van, akinek saját emlékei is vannak róla.

36. számú húsbolt

Feledve a nagypolgári miliőt, haladjunk a jelenünk felé és térjünk be a 36-os számú húsboltba! Nyomozásunkat tekintve ezzel az egységgel vagyunk a legnagyobb gondban, olyannyira, hogy bevalljuk, fogalmunk sincs, mint látunk pontosan a képen. A forrás itt is a museum-digital.de oldal volt (link az eredetiért), a képek ottani címe szerint pedig az „Eger és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat 36. számú, húsboltként üzemelő árudáját” látjuk. Biztos így van, de bármilyen irányból indultunk a húsbolt nyomába, zátonyra futottunk, nem tudjuk, hogy hol volt ez az üzlet Egerben. Tippre mindenesetre a mai Érsek utcát mondanánk, és talán ebben is szeretnénk a legjobban hinni a hangulat kedvéért. Tény, hogy anno volt ott az utca közepén egy húsbolt, és az is tény, hogy az történetesen egy hasonlóan nagy belmagasságú épületben kapott helyet (ma az Új nemzedék közösségi tér működik ott). Magunknak jobb híján hát elkönyveljük, hogy azt az üzletet látjuk a képeken belülről, ha valaki pedig felismeri esetleg az üzletet, ám legyen a segítségünkre és erősítsen, vagy cáfoljon meg minket! Legyen bárhol is az egykori húsbolt, az biztos, hogy első látásra szerelmesek lettünk belé. Annyira jó hangulatot árasztanak a tiszta, világos falak és a nagy belmagasság, hogy már látjuk is magunkat, ahogy lelkesen falatozunk valamelyik sarokban a frissen megvásárolt kolbászunkból, jó sok mustárral és friss kenyérrel persze, ahogy illik. Rajongásig tudnánk lenni egy ilyen hentesüzletért a mai Egerben, ilyen közegben nem lenne az a húsáru, amit nem tudnánk jóízűen elfogyasztani.

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

  • Névtelen szerint:

    A teljesség igénye nélkül : Vörös Rák étterem ( a kétlépcsős és kert helyiséggel ), Bistro étterem ( az akváriummal, Bajcsy utca ), Mecset étterem ( élőzenével, Torony utca ), Széchenyi étterem ( élőzenével, Érsek utca ), Otthon étterem ( Széchenyi utca ), Jóbarát és a Vasutas kisvendéglők, Ibolya presszó ( Kossuth utca ), Nefelejcs és Márka presszók ( Széchenyi utca ), A DOBOS cukrászda !, Dobó presszó ( élőzenével, Dobó tér), Orient presszó, Centrum terasz, Ódry fagyizó, Falatozó és Húsbolt ( Szent János és Sándor Imre utca ), és a Tejivók ( Széchenyi utca, Kis Dobó tér, Gólya utca, Három farkas, Hadnagy utca,)
    Említsük még meg a Kazamatát az összes helyiségével, és a Tavernát.
    Hab a tortára Hotel Eger Hall ( ötórai tea )

  • Névtelen szerint:

    Sárvári Cukrászda a Főiskola mögött? Bár az Ódry fagyija sokkal jobb volt.

  • Névtelen szerint:

    Szerintem a Sárvári volt jobb fagyis!

  • Névtelen szerint:

    36.számú húsboltról:
    A hatvanas években a kis Dobó téren (abban az oldalban, ahol a Reményi Ede emléktábla van, visszafele kicsit, a zeneiskola felé, talán csak egy házzal előbb) volt egy húsbolt. Határozottan tudom, mert gyerekként többször megfordultam benne. A fenti fotó nagyon hasonlít az emlékezetemben élő húsboltra!

  • dr. Somogyi Botond szerint:

    Szeretnék többet tudni egy másik áruház hollétéről. Mohácsy László műépítész életútját kutatva egy érdekes újságcikket találtam: „Eger Áruház. Poltsik Jenő füszer-nagykereskedő cég Egerben a mai kor igényeinek megfelelő 2 emeletes áruházat .építtet Mohácsy László műépítész tervei alapján. Az építkezési munkálatok vállalatba adáséra december 29-én lejáró pályázatot hirdet nevezett építtető. A költségvetések Egerben, vagy a tervező műépítésznél (Budapest, VI., Gyár- utca 4.) beszerezhetők. Vállalkozók és Iparosok Lapja, 1910/51. sz.”
    Igaz, hogy képet, vagy tervet nem találtam, ezért nem tudom, hogy az épület egyáltalán hogy nézett ki, és felépült-e?
    Mohácsynak eddig három egri épületét sikerült azonosítanom, ez lehetne a negyedik.
    Lehet-e tudni, hogy a Müller Ferenc divatáruházát ki tervezte?
    Köszönettel, S. Botond

  • Szendrei Péter szerint:

    Igen, a 36. számú húsbolt a kis Dobó téren volt.