Kékes falfestés kaphat a Szent Miklós templom

By 2018. január 4.Fejlesztés
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Többször megjelent már nálunk a blogon is, hogy a város aktívan tervezi a Rác templom felújítását. A munka igencsak sürgető, egyrészt, mert a templom állapota egyre csak romlik, másrészt pedig, mert az épület sokkal több lehetőséget rejt magában annál, amennyire most hasznosítják. A felújításra elkészültek a tervek, most már “csak” a megvalósítás van hátra, erre a következő 1-2 évben kerülhet sor.

A templom egy komplex felújításon megy majd keresztül, így megújul a külseje, -a belseje és kap egy interaktív honlapot is, hogy a világ is könnyebben rátalálhasson. Utóbbi elem több érdekességet is rejt, készül például egy online puzzle, amiben a templom ikonosztázát lehet majd kirakni, de emellett fejlesztenek egy virtuális sétát is, hogy otthonról is be tudjuk járni a műemléket.

A beltér felújításánál az értékmegőrzés az elsődleges szempont, de itt is lesznek azért újdonságok, kicsit ezt is megpróbálják interaktívabbá tenni. Hogy végül mi készül el, azt majd meglátjuk, de a tervben olyanok szerepelnek, hogy: “a térben két interaktív eszköz (panel) tervezünk, melyen akár több tematikus szoftver is készíthető, hogy a sisakot vagy szemüveget használó vendég belehelyezkedhessen a templom történetébe (pl. virtuálisan a panorámaképek kiegészíthetőek extrém szögekből készített fotókkal, össze montázsolhatóak régi képekkel, így térben és időben való „utazást” biztosítva a látogatónak)”.

A külső felújítása maradt még hátra, városképileg ez lesz a legizgalmasabb beavatkozás. A templom falai hideg, kékes árnyalatot kapnának a tervek szerint, a lábazat sárga színt, az oszlopok pedig világos szürkés, már-már fehéres festést. A ház sötét tetejével iszonyatosan jól fognak mutatni ezek a színek, főleg napsütésben dobják majd fel a látványt a belvárosból nézve.

A részletes terveket tartalmazó (281MB méretű!) dokumentum ide kattintva tölthető le a város honlapjáról, mi is ezt használtuk forrásként.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Papp István Papp István szerint:

    Nem értem, mi tart ennyi ideig – egyfelől, (évekkel ezelőtt szerettem volna bemenni január 7-én a templomba, de minden megközelíthetősége irányából zárva volt. A város által szépen felújított Vitkovics-ház gondknokától(?) tudtam meg, hogy nem látogatható, mert életveszélyes. Kérdésemre tájékoztatott, hogy a templom nem a város tulajdonában van, ezért a kettősség: a felújított és látogatható Vitkovics-ház – és az életveszélessé vált Rác templom, ami a Magyar Görög Katolikus Egyház kezelésében(!!!) áll. Másfelől pedig valóban megfogtátok a “lényeget” az egészben: a virtuális, interaktív francnyavalyát – gratulálok! Ez egy görög katolikus templom a végletekig elhanyagolva. (Ebben a városban ennél “lejjebb” már csak a Lenkey-ház van!!!) Nem tudom, Egerben, vagy a környéken hány olyan ember él, aki “rendeltetésszerű használatra” igénybe venné a felújított templomot, de ez mindegy is. A lényeg tehát ebben nem az interaktív kütyü használhatósága, hanem az eredeti funkció helyreállítása, illetve az idgenforgalmi szempontból is lényeges látogathatóság – nem virtuálisan – szerintem.

    • Csaba Visontai Csaba Visontai szerint:

      A templom nem görög katolikus, hanem görög keleti, azaz ortodox, egész pontosan szerb ortodox, vagyis rácz. Sajnos ebből adódik elhanygoltsága is.

  • Palásthy József szerint:

    Visontai Csaba helyesen írja, de egy kicsit pontatlan. A templom a szerb ortodox egyház tulajdona. (A görögkeleti elnevezés téves, ilyen vallás/egyház nincs! Lásd Berki Feriz: Az ortodox kereszténység című könyvét.)

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..