Skip to main content
Közlekedés

Korlátot kapott a Foglár utcai lépcsősor

By 2017. december 13.10 hozzászólás

Minap új korlátot helyeztek ki a Foglár György utcai lépcsősor mellé, régi hiányosságot pótolva ezzel a belvárosban.

A lépcsősor az egyik legforgalmasabb közlekedési útvonal a történelmi belváros és a buszpályaudvar között, ezért lebegett már évek óta a levegőben, hogy valamit kezdeni kellene vele – épp úgy, mint a párhuzamosan futó Bródy Sándor utcával. 2014-ben már egy kész terv is volt a terület rendezésére, ez viszont mostanra úgy tűnik, feledésbe merült, hiszen idén javítottak a burkolaton és kihelyezték az említett korlátot, így aligha tervezik a közeljövőben a teljes lépcsősor átépítését. Kár pedig érte, mert egy, a belvárosunk minőségéhez illő, babakocsi rámpás (!), apró pihenőparkos szakasz jöhetett volna itt létre a terv alapján a jelenlegi toldott-foldott megoldás helyett.

A korlát különlegessége, hogy valamiért a lépcsősor déli oldalára került, így a különböző akadályok miatt (pad, bejárati ajtó) többször is meg kellett szakítani, illetve változtatni kellett a vezetésén. Aki tervezte, biztos tudja, hogy miért oda rakta, és az is biztos, hogy egyébként egy teljesen egyszerű okról lehet szó, de egyszerű laikusként furán néz ki, hogy a variálások helyett miért nem telepítették csak simán a lépcső másik oldalára, ahol semmi akadály nem állta volna az útját. A jelenlegi munka mellőzve minden esztétikai igényt, látványosan csak a funkcióról szólt, ez azonban már így is fél siker. Jobb lett volna persze egy elegánsabb megoldás, de ha többet most nem tudtak kihozni a játékból, legalább a havas, jeges idő beköszönte előtt kaptak segítséget az arra járók.

A fotók sötétben készültek, ráadásul egy krumplival, így inkább csak elképzelni lehet, hogy mit ábrázol, de higgyük el, hogy tényleg van ott egy korlát.

Szólj hozzá! 10 hozzászólás

  • Névtelen szerint:

    Erre mondják, hogy nem szép, de legalább ronda.

  • ,,, szerint:

    ÉS AZ A SOK ,, DEFEKTES LÉPCSŐ ,, DE NEM CSAK OTT HANEM VÁROSSZERTE …. VAGY CSAK A KORLÁT / OK / MELLETT ???

  • Döbbenet... szerint:

    Nesze neked BAROKK város – készülünk az EURÓPAI FŐVÁROSI stb ….. vaskorláttal…

  • Papp István szerint:

    Egyre inkább barokkosodik a város! Én még ilyen ocsmányságot nem láttam… Veri a már „megújult” belváros bármelyik részét!!! Gratula annak, akit illet!!!

  • A lépcsők felújítása talan jobb lenne a biztonság érdekében és nem ilyen csúf! Egyébként pont a lépcső mellett nincs kapaszkodó! Aki ezt így kitalalta nem látta lelki szemei előtt hogyan fog ez kinézni?

  • Csathó Emilné szerint:

    és a Bfródy S, utca mikor kap, mert ott is volt régen és már most félelmetesen csuszik kérem válaszoljanak Egri Napok, ha t udják???

    • Egrinapok szerint:

      Pontos dátum egyelőre sajnos nincs az utca felújítására, de a jelenleg lezárult infrastruktúra fejlesztések (Almagyar utca, Barkóczy utca, stb.) második ütemében már a Bródy Sándor utca is szerepel, így várhatóan 2018-ban erre is sor kerül. Még nem tették közzé, hogy pontosan milyen munkát végeznek el, de a beavatkozás méretéről árulkodik, hogy 90 millió forintot szánnak rá, ami a második legnagyobb összeg az összes fejlesztés közül, így egy teljes körű átépítésre készülhetünk.

    • Csathó Emilné szerint:

      Egrinapok egy korlát nem nagy ütem egy rud oda kell szögelni, vagy jobb a balesetin várni a gipszre? nem látta még, hogy husz évnél öregebb emberek is laknak Egerben , vagy erre nem lakik épeszü ember csak mi? ezt a marhaságot megirom már Habisnak, hogy nem kilencvenmillióról van szó hanem egy rudról amibe a csuszós lépcsőn bele lehet kapaszkodni ember vélaszol erre, vagy süket gép, már most sem lehet járni

    • Egrinapok szerint:

      Csathó Emilné kérdezte, válaszoltam :) ha szeretne korlátot a felújítás előtt, akkor azzal a városhoz fordulhat. Polgármester helyett első körben célszerűbb egy illetékest megkeresni, így vagy a választókerületi képviselőt (a 8-as választókerülethez tartozik az utca) vagy pedig egy ezzel foglalkozó irodát. A Főépítészi iroda és a Városüzemeltetési iroda jöhet szóba, írni kell nekik, válaszolnak és elmondják, hogy hivatalosan hogyan tud ilyen igényt benyújtani.