Skip to main content
Fejlesztés

A megújuló Eszterházy tér tervei

By 2017. november 10.10 hozzászólás

Már régóta szó van róla, hogy a következő években felújítják a történelmi belváros számos közterületét. A munkák értelem szerűen azokat a helyszíneket érintik majd, amik a 2015-ben zárult rehabilitációból kimaradtak, így sorra kerül a Lenkey udvar (korábbi Belvárosi udvar), a Kracker udvar (korábbi Bajcsy-tömbbelső), a Hatvani kapu tér, a Kossuth Lajos utca és az Eszterházy tér is. Jelen bejegyzésünkben az utóbbi terveit mutatjuk meg – talán ez lesz mind közül a legizgalmasabb beavatkozás, hiszen ez a tér van leginkább szem előtt, itt fordul meg a legtöbb ember.

A tervrajzot ide kattintva lehet teljes méretben letölteni, majd alaposabban szemügyre venni. A tervezők voltak: N+K Mérnökiroda Kft., Táj-Consult Bt., 4D Tájépítész iroda. Nézzük, hogy mit álmodtak meg!

Jövőbeni, képzeletbeli sétánkra induljunk a Kossuth Lajos utca felől, a BRDWY szórakozóhely mellől. Az irány tartható, a felújítás után is megmarad a Líceum főbejáratához vezető átlós sétány, a kezdő lépcsők mellett viszont már látszik egy rámpa is, na meg a rámpával szemben még egy micsoda?! KERÉKPÁRTÁROLÓ! Király! Ha kigyönyörködtük magunkat a biciklink látványában, lépjünk vissza párat, mert a park legszélén is van egy újdonság: „szobor sétány”. Hogy pontosan mi lesz ez, nem tudjuk, tény mindenesetre, hogy anno az Országzászló köré is terveztek szobrokat, amiből végül nem lett semmi, így jó eséllyel ez az elképzelés költözött át mostanra az Eszterházy térre.

Haladjunk tovább átlósan a Líceum felé és már érkezik is az egyik nagy újdonság, mégpedig Eszterházy Károly szobra. Ezzel már vannak ellenérzéseink. Ha valaki, hát Eszterházy igazán megérdemel egy szobrot Eger belvárosában, a tervezett helye is tökéletes, a mérete viszont – legalábbis tervrajzon nézve – kicsinek tűnik. Ma persze nem divat grandiózus szobrokat emelni, és mi sem támogatjuk, hogy minden alá posztamentum kerüljön, de egy ennyire elegáns helyszínre mi mégis ilyet éreznénk megfelelőnek. Impozáns talpazaton egy hatalmas Eszterházy szobor. Elképesztően festene. A terv alapján erre aligha várhatunk, de az mindenképp örömteli, hogy maga a szobor azért nagy méretűnek-, olyan másfél embernyi magasságúnak készül.

Haladjunk el Eszterházy szobra mellett, hogy elérjük a tér fő attrakcióját: a medencét. Mivel ezt az elemet még nem pontosan értjük, inkább mellékeljük a róla szóló leírást:

„A Líceum és a Bazilika közötti gyalogos tengelyen helyeztük el az új tér vizes attrakcióját: 8×12 m-es gránit burkolatú vízfilmmel borított talajsíkba süllyesztett díszmedence. A medence 2 cm mélysége megengedi a szabad átjárást ezen a rovátkolt felületű gránit lapokkal burkolt, és a medence síkjába süllyesztett fénypontokkal díszített mozgó vízfelületen. A medence folyamatos vízellátását a szintén talajsíkba süllyesztett vízforgató gépház biztosítja. Ez a különleges kialakítású vizes attrakció 25cm vastagságú vasbeton alaplemeze nagy teherbírású, így havária esetén elviseli a tűzoltó autó terhelését is.”

Értjük, elbír egy tűzoltó autót is ;) Elképzelni sajnos továbbra sem tudjuk az attrakciót, de kíváncsian várjuk. A Dobó téri testvérénél egy fokkal már mindenképp kreatívabbnak tűnik és ez már önmagában is örömteli fejlemény.

Túl vagyunk az izgalmakon, képzeletbeli sétánk végére már csak apróságok maradtak. Például, hogy a mostaninál valamivel impozánsabb, virágágyással szegélyezett bejáratot kap a térről az Érseki palota, hogy kerül még kerékpártároló az Agria Nyári Játékok jegypénztárának helyére, illetve, hogy épül egy új sétány is a buszmegállótól a Bazilika lépcsője felé vezetve. Ez inkább csak a szimmetria miatt kell, gyakorlati haszna kevesebb lesz. Újdonság lesz még, hogy kihelyeznek két interaktív információs táblát is, egyet a buszmegálló mögé, egyet pedig a Lakatfal elé. Hogy ezek mit tudnak majd, passz, de lehet, hogy áldozatul esik majd neki szegény Lakatfalunk. Kérdés viszont, hogy kell-e kettő ilyen tábla ugyanarra a térre, és nem lenne-e szerencsésebb csak egyet kitenni ide, a másikat pedig valahová máshová, ahol az emberek információt szoktak keresni, például busz pályaudvarra, vasútállomásra, Tourinform irodához.

A munkák megkezdésére egyelőre nincs dátum, ha szerencsénk van, akár már jövőre is megtörténhet, de, ha az átadást nézzük, akkor olyan 3 évet tippelnénk, amin belül már az új Eszterházy téren sétálhatunk. A munka várhatóan nagyon jót tesz majd a környéknek, egy hihetetlen díszletekkel körbevett, eleganciát sugalló, élő városi parkot látunk születőben.

A téma iránt mélyebben érdeklődőknek mutatjuk az oldalt, ahonnan le lehet tölteni az összes kapcsolódó tervrajzot, bár azok már inkább csak a szakmai szemeknek lehetnek hasznosak.

Szólj hozzá! 10 hozzászólás

  • Lajos Sári szerint:

    Pedig az a medence a leírás alapján is jól értelmezhető és valóban jó ötlet! Gyakorlatilag egy 8m széles, 12m hosszú, 2cm „meder”mélységű csobogó.
    Na ilyen inkább csak nyugatabbra van…, talán valahol Bp.-en, valami hasonló.
    Jó…, hát persze nem egy Fontana Trevi! ;)

    • Egrinapok szerint:

      Lehet, csak ennyi kellett a megértéshez… :) Valamiért mindenáron egy átjárható medencét akartunk elképzelni, aminek a gránitlapjai között van a víz, de a felszíne száraz. Aztán így sokadjára újragondolva, a megoldás valószínűleg annyi, hogy pusztán a medence alján vannak a gránitlapok és azért „szabadon átjárható” a dolog, mert csak 2cm mély. Kezd tisztulni a kép..

    • Lajos Sári szerint:

      Részemről a megértése szakmai „ártalom” „következménye”! :-D
      Szabadkozásra semmi ok! ;)

  • Szomorú bagyok, hogy mégegy pancsolót építenek szökőkút helyett.

    • Névtelen szerint:

      Egyetértek. Szinte biztos, hogy úgy fogja végezni, mint a Dobó téri testvére. Látom a lelkiszemeim előtt a kisgatyában, mezitláb sikongatva szaladozó, pancsoló emberkéket benne.

  • Kovács Dávid szerint:

    Lenyeges szempont szerintem az uj elektromos auto toltesi lehetoseg a Kossuth ut felol

  • Novák szerint:

    Nagyon remélem, hogy ezzel eltakarítják az egyetem elől a parkolót is! Szörnyű, hogy a két impozáns épületet egy igénytelen parkoló választja el! Ráadásul a turisták fényképein sem mutat jól!

  • Daniel Maitheny szerint:

    Valóban ráfért már a térre a megszépülés, személy szerint tetszik az ötlet – majd meglátjuk. Egy dolog viszont kifejezetten aggaszt: a Bazilikához vezető lépcsősor továbbra sem kapott semmilyen korlátot. Nem tudok statisztikát, de éves szinten többször érkezik mentő a térre, amikor idős emberek legurulnak a lépcsőn, össze-visszatörik magukat, mert nincs hol megkapaszkodniuk. Ezt igazán megoldhatták volna…

  • Lázár Béla szerint:

    Én 6 évesen tudtam legurulni a lépcsőn, anno.

  • Takács Emília szerint:

    Klassz. A nagy kérdés viszont továbbra is az, hogy miért kell ilyen irdatlan mennyiségű pénzt erre elkölteni? Egy szegény országban talán elég lenne csak simán helyrehozni, és a maradék – még mindig temérdek pénzből! – mondjuk valami hasznosat tenni! Nem?