Skip to main content
A nagy kocsmatúra

The 33 Bar

By 2017. július 11.október 17th, 20223 hozzászólás

Frissítés: 2021. június 5.

A söröző neve The 33 Bar -ra változott.

A fotók a hely facebook oldaláról származnak.


Első beszámoló: 2017. július 11. 

A söröző neve ekkor még Bodega volt.

Új kedvenc helyünk lett Egerben – állapítottuk meg nagy magabiztossággal, rögtön az első alkalommal, amikor helyet foglaltunk a Kertész utcai Bodegában.

Alapvetően nem volt tervben, hogy írunk a helyről, nem ezért érkeztünk, csak láttuk, hogy újdonság, így ezt is ki kell próbálni – mint minden más újdonságot Egerben. De a szerelem, az szerelem, nem lehet szó nélkül elmenni mellette, áradozni kell a helyről. Az épület önmagában nem volt újdonság, hiszen korábban jártunk már itt, igaz, akkor még Nevada Pub-ként működött az egység. Kocsmatúrás sorozatunkba viszont valamiért az nem került fel, de most pótoljuk az elmaradást, immáron Bodegaként.

Fotó: facebook.com/bodegaeger

A belteret kicsit leporolta az új tulajdonos, korhoz igazították a megjelenést, csináltak egy ugyan nem túl egyedi, de annál trendibb helyet, ami már bőven tökéletes. Jó érzés bent lenni, tetszetősen lettek összeválogatva a kellékek, egyszóval rendben van a Bodega, ilyen téren is. Igazából nincs olyan tér, amiben ne lenne rendben, ezért is lett az egyik kedvenc helyük. Az árak barátiak, értsük úgy, hogy tényleg azok, ennyiért külvárosban tudunk máshol fogyasztani, az árak így 10/10, kiszolgálás 10/11, a mini kerthelyiség hangulata pedig 10/12. Egyedüli bánat, hogy kicsit el van dugva a Bodega, így nem csábít be annyi népeket az utcáról, amennyit egyébként megérdemelne.

Képeket már nem csináltunk a beltérről, mert lustábbak vagyunk mint a Nagy túránk idején voltunk, de a facebook oldalról azért kölcsönzünk ízelítőképp párat:

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Dani szerint:

    Az árak egyáltalán nem barátiak, pár hete voltunk ott és a környéken a legdrágább hely. Sajnos a teljes életet kiölték belőle, egy unalmas semmilyen hely lett. „Egyszernézős”

    • Pista szerint:

      Sajnos így van. Üres, drága, de szépen fel lett újítva. Mi sem megyünk oda többet.

  • Anita Gerják szerint:

    Kapásból még két új helyet tudok mondani, ami majdnem ugyanakkor nyílt…:)