closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

„Családbarát hely” címet adományozott Egernek az országos hálózattá fejlődött, prof. Dr. Kopp Mária által alapított „Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom”. Azon települések nyerték el ezt a címet, ahol a sokszínű, családtámogató munkát végző mozgalom helyi szervezete aktívan működik és számíthat az önkormányzat együttműködésére is. A cím elnyeréséről szóló oklevelet 2017 június 13-án Habis László polgármester vette át Budapesten.

Habis László köszöntőjében felidézte azt az emlékezetes pillanatot, amikor 2016 őszén (a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet 1600 kilométeres, országos futó programjának egri állomásán) a Dobó téren ünnepélyes lánykérés történt. Kiemelte: az „Európa Kulturális Fővárosa 2023” cím elnyeréséért végzett munkában fontos a családbarát szempontok figyelembe vétele. Egerben több szervezet is rendelkezik a „Családbarát munkahely” címmel, példaként említhető az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a Heves Megyei Kormányhivatal, az Eszterházy Károly Egyetem, s a helyi versenyszféra szereplő is sokat tesznek a családbarát szemlélet megvalósításáért. Eger Önkormányzata maga is számos családbarát programot szervez: a Polgármesteri Hivatalban évek óta létezik nyári napközi, s intézményeink is nyári táborokkal, foglalkoztatókkal, játszóházakkal segítik a családokat.

Az önkormányzat az intézményi- és hivatali dolgozókkal együtt igen jelentős munkaadónak számít, s a mintegy 1300 munkavállaló 2/3-a nő, vagy már családanya, vagy még gyermekvállalás előtt álló, fiatal felnőtt. Előkészítés alatt áll a „Nők a családban és a munkahelyen” című pályázat, amely a rugalmas, családbarát foglalkoztatás formáinak és támogatásának egészen széles skáláját vonultatja fel – hangsúlyozta Eger polgármestere.

A városvezető aláhúzta: Eger MJV Önkormányzata felújította a város teljes bölcsődei hálózatát, a meglévő óvodák korszerűsítése, felszereltségének javítása mellett pedig két, teljesen új intézményt épít. Az elmúlt esztendőkben megújult a városi, egészségügyi alapellátás feltételrendszere: a védőnők, család- és gyermekorvosok és az iskolai fogorvosok is 21. századi körülmények között kezelhetik az egrieket. Az önkormányzat számára fontos a több ezer egri családot képviselő civilek szabadidős és egészségmegőrző tevékenysége, az egyik legjobb magyar sportiskola és a több sportágban is regionális központként működő egri utánpótlás sport támogatása.

Habis László rámutatott: a Közgyűlés a közelmúltban fogadta el a megújított Gyermek- és Ifjúsági Koncepcióját, melyre a következőkben kétéves, konkrét munkaterv épül. Egerben igyekszünk tervszerűen, kitartóan dolgozni azért a nemes célért, melyet a mozgalom jelmondatába emelt: „Célunk, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek.” Igyekszünk mindezt a gyermekvállalást és a családokat – a szó legnemesebb értelmében véve – mindenben támogató városként szolgálni. Ennek érdekében segítjük a fiatalok első lakáshoz jutását, s ezért újítottuk meg a 200 bérlakásból álló Garzonházat. Sok mindenre büszkék lehetünk Egerben, méltán említhetjük meg itt azt a munkát és azt a szemléletet is, amely a „Családbarát hely „cím elnyeréséhez vezetett – húzta alá Eger polgármestere.

Strabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke kiemelte: a gyermekvállalással nem megáll, hanem épp ellenkezőleg, azzal kezdődik az élet. Az országos mozgalom a társra találástól a párkapcsolatok megerősítéséig és így a válások megelőzéséig mindenben igyekszik segítséget nyújtani a fiataloknak, s ezt többek között tanácsadással, programokkal, előadásokkal is teszi. A „kívánt, tervezett gyermekek megszületése” azért kiemelt cél, mert a magyar fiatalok rendre úgy nyilatkoznak, hogy 2-3 gyermeket szeretnének, ám a legtöbben végül csak egyet vállalnak.

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..