Skip to main content
Közlekedés

Újragondolják a belváros parkolhatóságát

By 2015. szeptember 22.6 hozzászólás

Eger sok mindennek elmondható, csak autósbarát városnak nem: a sok kis egyirányú utca mellett a sétálóbelváros megléte is nehezítő tényezőnek számít és akkor a parkolóhelyek számáról még szó sem esett. Az akadálypálya-jelleg városképi szempontból viszont alapvetően nem lenne gond, sőt, ügyesen játszva vele Magyarországon ritkaságszámba menő vonzerőt is jelenthetne. Míg jellemzően a főtér és egy-két utca autómentes más városokban, nálunk kapásból 8 térre / parkra és olyan 15 utcára / sétányra tehető a gyalogosoknak szóló szakaszok száma. Nem egyszerű feladat viszont ilyen adottságokkal bánni, a városnak mindmáig nem is sikerült megtalálnia az arany középutat. Ha az autósokkal vagyunk túl barátiak, akkor a belváros jellegén ejtünk csorbát, ha meg a sétálóutcákat védjük nagyon a gyalogosok érdekében, akkor ellehetetlenítjük a belváros kereskedelmét. A végső megoldás még várat magára, mindenesetre jelenleg több projekt is fut párhuzamosan, készül egyrészről a történelmi belváros új közlekedési rendje, illetve előkészítés alatt van a fenntartható mobilitási közlekedésfejlesztési terv kidolgozása is. Amíg ezek elkészülnek, sem szeretnének ölbe tett kézzel ülni az illetékesek, így már most megpróbálják a parkolók újragondolásával megtenni az első lépést.

DSC_4974

Cél lenne, hogy mindennek meglegyen a helye a belvárosban: szobornak a téren, autóknak a parkolókban. Parkolóknak pedig nem a tereken.

A szeptember 24-ei közgyűlésen szavaznak majd városunk irányítói a ‘fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról szóló 17/1998. (V. 20.) rendelet’ módosításáról. Csak első ránézésre félelmetes a napirendi pont neve, a tartalma már könnyen érthető. Az Önkori tervei közt egy érdekes megoldás szerepel, egyfajta Park and Walk lenne ez, vagy fene tudja, mi a szakneve, ha van ilyenje egyáltalán. A Park and Ride rendszerrel valószínűleg sokan találkoztak már, Budapesten is működik több-kevesebb sikerrel ilyen, de tőlünk nyugatabbra jóval bejáratottabb a dolog, a megoldás annyit tesz, hogy a városon kívülről (vagy külvárosokból) érkezők a város szélén, relatíve biztonságos és nagyon kedvező áron hagyják ott az autójukat, ahonnan aztán jól szervezett közösségi közlekedéssel jutnak el a belvárosba. Egernél is volt terv hasonlóra, erről már rég hallottunk, úgyhogy valószínűleg le is mondtak róla időközben, de nem is baj, se ilyen nagy város nem vagyunk, se a tömegközlekedésünk nem vállalható fel ugye távolabbról érkezők előtt… A mostani elképzelés hasonló elven működne, annyi különbséggel, hogy kihagyják belőle a tömegközlekedést – cserében viszont besétálható távolságra telepítik a parkolókat a belvárostól. Az intézkedés lényege az lenne, hogy igyekeznének minél több autóst kint hagyni a belvárosból, ezt két eszközzel lehet elérni, egyrészt a belvárosi parkolóhelyek megnyirbálásával, másrészt megfelelő alternatíva biztosításával. Első körben három ilyen parkolási pontot jelöltek és alakítottak ki, ahol egyaránt ingyen, akár egész nap hosszan is parkolhatnak majd az autósok.

I. Kisasszony temető

Ezt értjük a legkevésbé és ezért nem is ragoznánk túl, lényeg, hogy a temető melletti parkolót felújították és a kamionok kirekesztésével csak a személyautók számára tették használhatóvá. A temető miatt mindenképp szükség van a területre, noha a belvároshoz nem hisszük, hogy bármi köze is lenne, lévén a majd’ másfél kilométerre lévő Dobó tér csak vagy viadukt alatt bujkálva, vagy Károlyváros felé kerülve érhető el, ez egyik sem vonzó, pláne nem gyors megoldás a gyalogosok számára.

II. Malom utca

Lényegében ez lenne az északi parkoló, a volt 3-as suli udvarán lett kialakítva. Erőssége, hogy a lakótelep szélén található, így akár az ott élőknek is megoldás lehet az autó tárolására. Ugyanígy tehermentesítheti a belvárost is, jó lenne viszont egy apró beavatkozással még emberbarátibbá tenni a területet. A háttérben, a patak mellett ugye már épül a kerékpárút – sétány keverék, ami ideális útvonal lesz majd a belváros elérésére. Jó ötlet lenne nyitni egy utat a Szent István utcán keresztül ehhez az új sétányhoz, hogy ne kelljen megkerülni a háztömböt feleslegesen. Az átjárást csak gyalogosoknak kéne használhatóvá tenni, ég óvjon tőle, hogy autókat is ráeresszünk a jelenleg zsákutcaként működő Szent Istvánra, de a csendesebb közlekedőknek mindenképp jó megoldás lenne ez a rövidítés.

III. Ady Endre utca

A terület eddig is parkolóként működött, igaz ezidáig buszok állhattak itt, ők is pénzért. A jövőben ingyenesen várakozhatnak majd ezek a járművek és a parkoló kibővítésével már helyet kapnak a személygépkocsik is. Ennek a parkolónak a legszerencsésebb az elhelyezkedése, részben azért, mert csak az Érsekkerten kell átmenni, hogy elérjük a belvárost, részben pedig azért, mert a strand is relatíve közel van, így ingyenes alternatíva lesz majd ez a terület a fürdőzőknek is.

Bejegyzésünk adatait és fényképeit a szeptember 24-ei közgyűlés 4. napirendi pontjából kölcsönözzük, érdeklődők ide kattintva letölthetik a teljes tartalmat.

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

  • A turistáknak lehet hogy ezt el lehet adni (ha tudnak róla), de az egri autós a célig akar menni.

  • Gizi szerint:

    A Szent István utca igazából Szent Miklós lenne gondolom.

  • Zoli szerint:

    Nem értem miért is kellene itt bármit csinálni. Az egész belvárosban úgy is az hajt be aki akar amikkor akar. Táblák, esetleges bármilyen szabály csak akkor jó ha be is tartják illetve tartatják.

  • Csaba Ludányi szerint:

    Eger ne lenne autósbarát város?! :D Ahol a gyalogosok nem férnek el az autóktól a Széchenyi (elvileg sétáló) utcán, autók parkolnak a Dobó téren, és az Eszterházy tér is egy nagy parkoló lett…? Jó vicc.

  • Snidling szerint:

    A sétálóutcán ugyanúgy közlekednek az autók, motorok és biciklik, mintha rendes közlekedési útvonal lenne, csak nagyon zavarják őket a gyalogosok. Ha ezt nem tudja kezelni a város vezetése, hogyan tudnák a belvárosi parkolást megoldani? Nevetséges az egész.