Visszatérő olvasónktól, Gabitól kaptunk egy történetet, ami vele esett meg Budapesten. Arról ír, amit mi is szoktunk tapasztalni, mégpedig, hogy az emberek egy része megrögzötten szenved a világában, mert ki tudja, ilyen-olyan frusztráltsága miatt így jó neki. Esetünkben Eger ismétlődő szidása szokott látómezőbe kerülni, ez rossz, az rossz, minden rossz. Amíg ellenzéki politikusok tesznek így, általában jókat mosolygunk az ezzel elért jelképes eredményeiken például a választásokon, de a dolog onnantól lesz félelmetes, amikor már magánemberek is hasonlóan cselekednek. Ezzel nem csak a saját-, de a környezetükben élők mindennapjait is megkeserítik, de hát bánja fene ugye, nem a mi dolgunk.
Abban mindenesetre bízunk, hogy egyszer eljő egy világ, ahol megszűnik majd a fröcsögés. Belegondolni is félelmetes, hogy megalapozott, objektív és emiatt komolyan vehető kritikákkal mennyi mindent lehetne elérni akár a városunkban is. Na majd a kövi generáció bloggerei hátha egy ilyen világból írnak majd. Addig meg az ebbe belefáradóknak, ahogy Gabinak is tettük, azt tudjuk javasolni, hogy tartsák minél távolabb magukat azoktól, akik csak a rosszat veszik észre. Kellő messziségből kimondottan szórakoztató alanyok is tudnak ezek az emberek lenni :)
Nehéz úgy körül írni egy személyt és helyet, hogy ne legyek inkorrekt, mert lehet, hogy az illetőnek aznap csupán rossz napja volt.
A barátnőmmel, a jó idő kicsalt bennünket a lakásból. Hova menjünk, tettük fel a kérdést. Úgy döntöttünk, mivel Budapestnek sok olyan kerülete van, amit kevésbé ismerünk, találomra elmentünk az egyikbe. Nem bántuk meg, mert rendezett, bizalomgerjesztő részeket láttunk, amiket több évvel ezelőtt széles ívben elkerültünk volna. Hála, fejlődik a város. Egyszer csak egy rendkívül különleges, múltszázadban épült műemlék épületre lettem figyelmes, és ami meglepett bennünket, hogy a felírat: …..Múzeum. Azt a mindenit, itt ilyen épületet is lehet látni, ide be kell menni, ráadásul nyitva volt.
A portás útbaigazított, és máris gyönyörködhettünk a falon levő képekben, az asztalon kirakott tárgyakban. Az egyik tárgy, egy tolltartó formájú lapos valami volt, amire egy zászló és egy félhold volt faragva. A török írást nem tudtuk elolvasni, és ezért azt mondtam, hogy ezt Egerbe kellene vinni. A hátam mögött álló tárlatvezető közölte, hogy Ő egri és ez csak maradjon itt.
Kérdeztem tőle, hogy mit szól a szépen felújított belvároshoz, én is ott éltem sokáig, a mai napig visszajárok, mert Eger nélkül nem színes az életem. Majd hanyatt estem, úgy elkezdett szinte rikácsolni. ” Mit, hogy szép, egy elfuserált hányinger lett az egész, szegény szüleim kint laknak a Csebokszban és csak sírnak, hogy az is, milyen barátságos jó lakótelep volt, most meg nem lehet ráismerni. A belvárosba meg már be sem jönnek, mert minden idegen nekik.” Én meg sem tudtam szólalni, Ő meg folytatta, hogy itt, abban a kerületben, ahol lakik (15 éve költözött fel Budapestre) minden szar, a gyerek óvodája, az iskola, mindennel elégedetlen, stb, stb. Már nem bírtam tovább, a barátnőm is húzta a karomat, hogy menjünk. Én viszont nem hagytam válasz nélkül. „Ha magának itt sem jó, meg ott sem, akkor miért nem költözik csodaországba ahol mézeskalácsházak vannak, kolbászból van a kerítés, mindig süt a nap és maga örökké szép és fiatal marad?!” Bámult rám, én is Őrá. Még annyit hozzátettem, „nem örülök a találkozásnak és az ismeretségnek, illene elköszönni, de nem tudom hogyan, maradjunk annyiban – és itt a barátnőm kisegített – köszönjük a vendéglátást!” Kint a portásnál robbantam, megkérdeztem tőle, hogy ez a hülye némber mit keres itt? Ő sem tudta, mert nem ismeri.
Az egészhez utólag (amit neki kellett volna mondanom), hogy aki a szülővárosát és a befogadót csak szidni tudja, arra az emberre nem érdemes szót pazarolni.
Gabi
Ez a tipikus magyar hozzá állás. Minden szar. Szomorú, hogy az emberek már nem látják a jó dolgokat. Nem is keresik. Belefáradtak a politikába, a nincstelenségbe, a tehetetlenségbe, és hogy tegyenek ellene, az meg nehéz. Sokkal egyszerűbb mindent szidni. (Most nem a belvárosról, a Dobó térről beszéltem, hanem csak úgy általában!) Előre láthatólag ez nem is nagyon fog változni.
Mélységesen egyetértek Gabival és a bloggerrel!Eger ugyanis SzEBB,JOBB,ÉLHETŐBB, mint valaha.
Én szeretem ezt a várost. Mélyen benne gyökerezek, látom a szépségeit és a kevésbé szép elemeit is, de mindennel együtt itt vagyok otthon, itt érzem jól magam, nem is tudom máshol elképzelni az életem. Fáj, ha valaki így szidja a saját lakhelyét, de abból kiindulva, hogy a hölgy a jelenlegi otthonát is szidta, feltételezem, hogy inkább belül van a probléma, nem kívül. Van egy texasi mondás, ami szalonképesre fordítva úgy hangzik: „Ha szembejön veled egy hülye, akkor találkoztál egy hülyével. Ha egész nap hülyék jönnek veled szembe, akkor valószínűleg te vagy a hülye.” Akinek sehol sem jó, aki csak szidni tud, aki nem lát mást, csak a negatívumokat, azt elvihetik nyugodtan a világ legszebb paradicsomába is, valószínűleg a hőségre fog panaszkodni, a szúnyogokra, a helyiek attitűdjére vagy bármire, amibe bele lehet kötni :) Tegnap volt pont egy olyan élményem, amin jót mosolyogtam. Egy idős házaspár egy, valószínűleg nem idevalósi társuknak mesélte fennhangon a Forst ház előtt, hogy nézze meg, milyen ocsmány a tér, fúj, minden igazi egri gyűlöli. Én igazi egrinek tartom magam, de nekem tetszik a tér, sokkal élhetőbb, mint volt és egyáltalán nem zavar, hogy nincs ott a lovas szobor. Nekem nem hiányzik. Látni a városházát, kinyíltak a terek. Rengeteg ember ült, sétált, biciklizett, labdázott a téren, nyalták a fagyit, állt a nép a szökőkútnál, mosolyogtak. Ránéztem a házaspárra, és azon gondolkodtam, vajon ők látják-e, amit én látok. Hogy az emberek nem kerülik el a belvárost, hanem jönnek-mennek, mozognak, megpróbálják megszokni, kihasználni a lehetőségeket. Aztán elment mellettem egy kétgyerekes, nyaralását töltő család, és apuka meg anyuka nevetve beszélték, hogy de jó, hogy ilyen szép lett a belváros, mert legutóbb milyen kutyasz*ros volt minden, meg nem lehetett kényelmesen leülni, meg hát az a térkő is olyan volt, mint a mozaik… és akkor éreztem, hogy rendben van ez így, aki fröcsögni akar, úgyis fröcsögni fog, már csak dacból is, aki meg befogadóbb, elfogadóbb, az úgyis meglátja a szépségeit, örömeit az új tereknek, lehetőségeknek. Gabit pedig megértem, hogy felfortyant, én is nehezen viselem a negatív embereket, főleg, ha ilyen búval-bélelt, siratóasszonyos típusúak. :)
Nagyon jólesett olvasni a cikket, és a hozzászólást is. Teljesen egyetértek ezekkel a gondolatokkal.
Szombaton voltunk a Dobó téren, és örömmel láttam a jókedvű embereket. Rengeteg ember sétált a téren, kényelmesen elfértek a nagyobb területen. A korábbinál sokkal több ülőhely van, azok is változatosan vannak szétszórva. Jól kinyílt a tér, én is ezt a kifejezést szeretem használni. Tetszik a városháza látványa, amit eddig a szobortól és a bokroktól sosem láthattunk. A szobornak nagyon jó helye lesz szerintem a Végvári vitézek terén, már alig várom, hogy az is elkészüljön. Jó rálátás lesz a Gárdonyi térről, de úgy tűnik, látható lesz a Dobó térről is. Ahogy kitisztították a Végvári vitézek terét és a Gárdonyi teret, sokkal szebb lett a vár látványa a Zalár utca felől.
Leírtam máskor is, hogy az átalakítás nem minden eleme tetszik, de összességében sokkal szebb lett a belváros.
Én is azon elmélkedtem szombaton, hogy nem ugyanazt a várost, teret látom, mint a fanyalgók?
Döbbenten tapasztalom, hogy egyetlen egy napon sem tudok beleolvasni a fb-ba úgy, hogy ne szidná valaki a saját városát. Fél éve lett kész a tér, és még mindig, és mindig, változatlan kitartással és lelkesedéssel szidják, hogy milyen csúnya lett. Szomorú.
Sajnos tényleg meg van „áldva” nemzetünk ezzel a negatív hozzáállással. Figyelemmel kísérem néhány más város fejlődését is, és érdekes tapasztalatom van. A minap olvastam, hogy az egyik egri fb oldalon dicsérik Szolnokot és Pécset a szép átalakítás miatt. Ezúton tájékoztatom a tisztelt olvasókat, hogy mindkét város életét figyelemmel kísérem, és mindkét városban (de említhetném például Győrt, Miskolcot is) az ott élők ugyanúgy szidják a városvezetést és a város átalakítását, mint itt Egerben a fanyalgók. Nos, javaslom, hogy az egriek költözzenek a példaként említett Szolnokra vagy Pécsre, az ottani siránkozók pedig Egerbe! Talán úgy (legalábbis egy ideig) megnyugszanak, és jobban érzik magukat.
A Miniszterelnök, akit lehet szeretni, vagy nem szeretni, szuperül érezte magát Egerben, úgy döntött, hogy gyalog megy a Dobó térre a Vár felől, bement boltokba, beszélgetett emberekkel, megállt a hídon, szétnézett a főtéren, ott fényképezkedett mindenkivel a Dobó szobornál, aki csak odament hozzá. Több fórumon is hangot adott annak, hogy milyen kedvesek az emberek, a történelmi jelleg mellett milyen üde, fiatalos, pezsgő a város. A TV Egerben is elmondta, de a sajtótájékoztatón is utalhatott rá, mert mindenütt megírták, hogy szerinte milyen barátságosak itt az emberek, sokan cserélnének az egriekkel. L. Simon László államtitkár teljesen hasonlóan nyilatkozott, nagyon szereti Egert. Orbán azt is nyilatkozta a tv-ben, hogy úgy látja, az egriek büszkék arra, hogy egriek. A mindennapokban azonban nagyon sokszor nem látni ezzel találkozom, pedig bizony, meg kellene hallgatnunk ezeket a véleményvezérektől származó véleményeket, meg kellene látnunk a sok százezer Egerbe érkező érdeklődését a MI VÁROSUNK iránt. Ők azért utaznak ide, mert vonzza őket Eger, amit az egriek gyakran szidnak, lenéznek, szétkritizálnak. Én minden esetre büszke vagyok Egerre, nagyon-nagyon örülök, hogy itt élhetek a családommal.