Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Tovább áztatja a Dobó teret az új szökőkút

By 2015. április 2.5 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Április első napján kitakarították és üzembe helyezték a város legújabb szökőkútját – erre a momentumra építettük fel a neves naphoz járó tréfánkat is. Bár iszonyat menő lenne, természetesen nem épül illemhely a főtér közepén. Ahogy szokták mondani, minden viccnek igaz viszont a fele, a szökőkút vízelvezetése (ahogy tegnap is írtuk) valóban nem megfelelő. Rögtön a tavalyi üzembe helyezés után kiderült már ez, egy friss beruházás hibáján azonnal csámcsogni viszont nem sportszerű, így inkább megvártuk ezzel az idei szezont. Úgy voltunk vele, hogy hátha lépnek valamit az illetékesek. Naivak voltunk, nem léptek, ezek szerint ők úgy látják, hogy minden jól van így.

10633934_847373191948890_7131382226394685828_o

A szökőkút viszonylag könnyen belátható módon küzd a vízzel, bekapcsolás után azonnal megjelenik körülötte a szétfröcsögés nyoma a díszburkolaton. A tervezők valamiért nagyon szűkre szabták a keretet, ha ráhagynak még egy métert minden oldalon, nem lenne semmi gond. Élő példa erre a Szabadság téri változat Budapesten, igaz, az a csoda jelentősen nagyobb víznyomással dolgozik a miénktől, de batár nagy keretet is hagytak neki, így maga a térkő normális esetben nem lesz nedves. Nálunk ez nem így van, alapból is kifröcsög a víz, aztán, ha a szél is fúj még rajta, akkor egy negyed szökőkútnyi területet be tud áztatni maga mellett a nagy mű. Ez az egyik gond. A másik, hogy a folyton csak gyűlő, már kifröcsögött és onnan el nem vezetett víz az enyhe lejtés miatt utat keres magának, így akár egészen a tér széléig is ki tud folyni. Szélcsendes időben mindkét irányban. Ez mind a tervezőre-, mind az üzemeltetőre-, mind pedig magára a főtér megjelenésére nézve kellemetlen.

doboterviz

Lévén, hogy a beüzemelés után rögtön felmerült a probléma, sejthető, hogy a megoldásához komoly beavatkozás kéne. Úgy néz ki, ezt nem akarják, vagy nem tudják megtenni, okés, de akkor érdemes lenne elfogadni, hogy a szökőkút – mondjuk ki – rossz lett. Az vesse az első követ a vétkesre, aki még nem hibázott életében, de nem értjük, hogy egy nyilvánvalóan hibás elemnél miért tesz úgy a város, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Már csak azért sem értjük ezt, mert a játszott játék veszélyes, a térkő nem arra lett kitalálva, hogy a nap majd’ felében nedvesen álljon. Előbb-utóbb ez nyomot fog hagyni rajta, amit vagy csak macerásan, vagy rosszabb esetben pedig egyáltalán nem lehet majd leszedni róla. Nem lenne jó ezt megvárni, érdemes lenne meggondolni az illetékeseknek, hogy ha tényleg nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, akkor legalább hűvösebb időben ne járassák már nagy nyomáson a szökőkutat, a kis csobogás, meg a párásítás bőven elég lenne. Legideálisabb esetben még az sem kéne. Nyáron, kánikulában, amikor gyorsan szárad a forró térkőről a víz, aztán lehet csapatni ezerrel, de ne erőltessük már azt, ami ilyen megalázóan látványos módon nem megy.

Szólj hozzá! 5 hozzászólás

  • Az egész szökőkút dolog nem is igazán “víz”, hanem úgy “gáz” ahogy van…. Bár “természeti kincs” mindkettő …….. Ez a térelem viszont kompletten ciki…… és felesleges, viszont állandó bonyodalom…….

  • Tudor szerint:

    Előrebocsátom, hogy a vízelvezetéshez nem értek, engem különösebben nem is érdekel a felvetett probléma és nem tartom skandallumnak, hogy egy kicsit kifolyik a víz. Laikusként kérdezem: nem lehet, hogy inkább csak a nagy szél miatt történt? Minden esetre jó lenne megcsinálni, ha ez sokakat zavar, engem kevésbé, de az enyém is csak egy vélemény a sok közül. Ezt a “felesleges és ciki” szöveget viszont mondják annak a sok-sok egri családnak, gyermeknek és az ugyancsak rengeteg, turistaként érkező, gyermekes vendégnek, akik hosszú-hosszú ideig töltenek el időt a főtéren, a víz közelében. Tudomásul kell venni, hogy a víz vonzza az embereket, ilyenek vagyunk. A Dobó tér padjain és a felújítás során kialakított pihenőkön sem csupán azért ült több tucat ember (még tavaly október hidegebb napjain is), mert egy téren hosszasan üldögélni annyira nagyon jó. A vízi játékot nézik, illetve az ott játszó gyerekeket, közben beszélgetnek, vagy csak nézelődnek. Este is vonzó a megvilágított vízi játék, körülötte ugyancsak nagyobb csoportok gyűlnek össze és fotóznak ezerrel. Ha összeszámolják, hirtelen több ezer embert/gyermeket említettem, akik számára nem “felesleges és ciki”. Nekem sem az, tegnap este magam is fotóztam ott és nagyon tetszik az új megvilágítás a felújított épületekkel, a vízzel, úgy, ahogy van. Az igazság az, hogy nem tudok betelni vele.

    • Gabriella szerint:

      Öröm ilyen hozzászólást olvasni.A tegnapi ízléstelen tréfa,amit sokan még el is hittek,minősíti az egyes városlakókat .A kritikáknak is van egy jóindulatú határa,de hogy ostoba emberek úton- útfélén abban élik ki magukat vagy direkt bosszúból, mindig rossz véleményeket írnak a városról,és nem gondolnak arra,hogy ezzel elveszik a kedvét azoknak akik eddig szívesen mentek Egerbe.Kiábrándító a viselkedésük és nem lepődnék meg,ha Eger az utolsó helyen végezné a látogatottság alapján.Azt,hogy idős emberek szeretnek Egerben nyaralni az nekem kevés ahhoz,hogy turizmusról prédikáljak.

  • Szeretem Egert! szerint:

    Én már azon sem csodálkoztam volna ha igaz, miután a tér olyan hangulatos lett mint a tesco parkoló.

  • Ficza János szerint:

    Kicsit hagyományos: medencével,világított vízoszlopokkal, vonzóbb lett volna. Jelenlleg srmmi fantázia nincs benne,
    Vagy 40- csőböl spriccelnek, no és a régi oda illő padokat, miér likvidálták?

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006